BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt azt szeretném megjegyezni, hogy a négy törvényjavaslat közül kizárólag a devizatörvény módosításáról szóló törvényjavaslatról kívánok beszélni. Két évvel ezelőtt, amikor ez a devizatörvény született, akkor is többször hozzászóltam az akkori törvényjavaslathoz.
Azzal szeretném kezdeni a felszólalásomat, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége teljes mértékben támogatja a benyújtott törvényjavaslatot, és ugyanakkor rendkívüli mértékben elégedetlen a benyújtott törvényjavaslattal. Ez első hallásra talán meglepi önöket, de abban a pillanatban, amint emlékeznek a két évvel ezelőtti vitára, ezt teljesen logikusnak fogják találni.
Miről szól ez a törvényjavaslat? A törvényjavaslat kiindul abból, hogy van egy két évvel ezelőtt elfogadott devizatörvényünk, amely valamilyen értelemben elég jelentős mértékben - azt is mondhatnám, történelmi jelentőséggel - módosította Magyarországon a devizagazdálkodást, hiszen ez a törvény bevezetett, létrehozott Magyarországon egyfajta konvertibilitást, a forint egyfajta átválthatóságát, és ha emlékeznek még rá képviselőtársaim, akkor a vitában is nagy harsonaszóval ünnepeltük, én magam is ünnepeltem ezt a törvényt abból a szempontból, hogy végre eljutottunk a forint átválthatóságához, sok évtizedes kötött devizagazdálkodás után.
Mit tesz ez a mostani törvényjavaslat? Egy lépéssel tovább megy, bizonyos, eddig még - legalábbis a devizatörvény szövegében - meglevő kötöttségeket a devizatörvény szövegében is felold, és ezzel még egy további lépést tesz a forint átválthatóságának irányában. Sőt, ha pontosan akarnék fogalmazni, akkor azt kellene mondanom, hogy egy lépést tesz abba az irányba, hogy a jogi szabályozás is biztosítsa a forint átválthatóságát, ne csak a gyakorlat. Erről szól tulajdonképpen ez a törvényjavaslat, és néhány kötöttséget tovább old.
Ha ez így van, és hangsúlyozom, hogy mindazokat a további liberalizáló lépéseket, amelyeket az államtitkár úr nagyon tömören, nagyon röviden ismertetett csak - és a vitában is nagyon kevés szó esett ezekről -, mind üdvözöljük, akkor miért mondom én azt, tisztelt Országgyűlés, hogy rendkívül elégedetlen vagyok én, személy szerint és - talán mondhatom - a Szabad Demokraták Szövetsége ezzel a törvényjavaslattal.
Azért vagyok elégedetlen, amiért két évvel ezelőtt is rendkívül elégedetlen voltam, és elégedetlenek voltunk az akkor benyújtott devizatörvénnyel. Egy pillanatra hadd idézzem fel azt a vitát, annak a vitának két mozzanatát. A vita egyik mozzanata az volt, hogy a kormány benyújtotta a maga törvényjavaslatát, amely törvényjavaslat akkor azt jelentette, hogy bizonyos technikai eszközök, elsősorban a bankkártya és az átutalás felhasználásával a magyar állampolgárok számára az ő forint-pénzkészletük gyakorlatilag korlátozás nélkül átválthatóvá vált külföldi valutára, devizára - talán emlékeznek még erre a vitára. Ugyanakkor az a törvényjavaslat a készpénzátváltást továbbra is korlátozta, és maga a javaslat fenntartotta a valutakeret intézményét, a valutalap intézményét és az összes ezzel járó korlátozást.
(17.50)
Akkor mi itt, a Házban erről egy nagy vitát folytattunk. Én a magam részéről módosító javaslatok egész sorozatával bombáztam a tisztelt előterjesztőt, amelyekkel próbáltam tovább tágítani ezeket a papíron, akkor a jogszabályban, a törvényjavaslatban lefektetett korlátokat. Akkor a vitában az ellenzéki képviselők egy része - mindenekelőtt a Kisgazdapárt, és az akkor még létező Kereszténydemokrata Néppárt képviselői - mindenféle rettenetes veszedelmekre hívták fel a magyar közvélemény figyelmét, hogy ha bevezetik ezt az átválthatóságot, micsoda veszedelmekkel jár a magyar forintra, a magyar állampolgárokra, mennyire kimaradnak az előnyökből a szegények, ugyanakkor ez milyen szűk rétegnek fog jót tenni. Emlékezzünk arra, hogy eltelt két év, a rendszer működik, és ebből senkinek semmi baja nem lett, a forint stabilabb, mint valaha, a forintot ma jegyzik szerte Nyugat-Európában, a magyar részvények piaca ott van New Yorktól Londonig mindenütt. Azt kell mondanom, hogy az a lépés, amit a kormány akkor tett, teljes mértékben igazolódott, a szirénahangok teljes mértékben indokolatlannak bizonyultak. Ez a dolog egyik fele, amit le kell szögezni.
A dolog másik fele az, hogy itt, a parlamenti vitában mi akkor nagy vitát, hosszú kötélhúzást folytattunk, hogy van a bankkártya, de bankkártyája nem mindenkinek van, mit lehetne tenni azért, hogy az az állampolgár is, aki még nem tanulta meg a bankkártya használatát, átválthassa különösebb bonyodalmak nélkül a forintját. Végül kitaláltam azt az ötletet, hogy akkor talán a takarékbetétkönyvet is külföldön beválthatóvá kellene tenni, és akkor vitatkoztunk, hogy hogyan lehet ezt megfogalmazni, persze csak névre szóló takarékbetétkönyvet; hogyan lehet ezt jól szabályozni, hogy véletlenül össze ne omoljon tőle a forint stabilitása attól, hogy a magyar állampolgár esetleg nemcsak a bankkártyával - amit azért az állampolgárok többsége még akkor nem ismert -, hanem a takarékbetétkönyvével is szerezhet forintot külföldön.
Miután ezt a vitát itt jól lefolytattuk, és az akkori pénzügyminiszterünk, aki minden más kérdésben rendkívül bátor volt, de ebben az egy kérdésben óvatos volt - Bokros Lajosra gondolok, az általam nagyon tisztelt Bokros Lajosra -, akkor egyszer csak a kormánynak volt egy bátor pillanata, és miután mi elfogadtuk a törvényt azzal, hogy fenntartjuk a valutakeretet, a kormány decemberben kimondta, hogy megszüntetjük a valutakeretet, és szabadon átválthatóvá tette, bármely magyar állampolgár gyakorlatilag annyi forintot vált át Budapesten márkára, dollárra, schillingre, lírára, amennyit akar - persze amennyi pénze van rá, és nem sok van rá.
Gyakorlatilag tényleg megvalósult a folyó forgalomban a forintnak a teljes átválthatósága két évvel ezelőtt. És mi történt? Semmi baj nem történt. Az történt, hogy az emberek egyre kevesebb pénzüket tartják valutában, a devizamegtakarítások aránya folyamatosan csökken, a forintmegtakarítások aránya nő - mert ki lesz bolond idegen pénzben tartani a megtakarítását, amire forintban van szükség?
Kiderült ez alatt a két év alatt, hogy a kötött devizagazdálkodás egész rendszere a mai Magyarországon tényleg teljesen felesleges, tényleg nincs rá szükség. Igazunk volt nekünk - mármint nemcsak a kormánynak volt igaza abban, hogy ezt az egész törvénymódosítást elkezdte, hanem azoknak a képviselőknek, szabaddemokrata képviselőknek is igazuk volt, többek között nekem is -, akik azt mondták már akkor a kormánynak, amikor a kormány még nem szánta rá magát, hogy nyugodtan lehetne bátrabban lépni, nyugodtan meg lehet szüntetni azokat a korlátozásokat, amelyeket novemberben még fenn akart tartani a kormány, és aztán decemberben rájött, hogy felesleges.
Igen ám, csakhogy addigra a törvény már megszületett, és ez a hatályos törvény még a kötött devizagazdálkodás szellemében született, abban a szellemben íródott a törvény egész nyelve. Hadd idézzek egy pontot a törvényből: "A devizahatóság hatósági ellenőrzést végezhet arra nézve, hogy a devizabelföldiek, illetve a devizakülföldiek megtartják-e a devizajogszabályokban, a jegybanki rendelkezésben, valamint a devizahatósági engedélyekben foglalt előírásokat.". Ez a mondat a 2. §-ban - amit nem akar módosítani a jelenlegi előterjesztés - persze senkit sem zavar, nincs jelentősége.
Gondoljuk el, ha a KRESZ - amelyet valamennyien olvastunk, amikor jogosítványt szereztünk - azzal kezdődne, hogy a rendőrhatóság hatósági ellenőrzést végezhet arra nézve, hogy a közlekedésben részt vevők megtartják-e a sebességkorlátozásra, parkolásra és a többire vonatkozó előírásokat. Végezhet? Igen, végezhet, kiállhat az út szélére, és időnként leintheti az autókat, és ellenőrizheti, hogy tiszta-e a rendszámuk, és megvan-e az elakadásjelző háromszög. Végez? Magyarországon olykor még végez, normál nyugat-európai országban egy szabályosan közlekedő autót nem szoktak leállítani, de azért a KRESZ-be ez nincs beleírva, és nem véletlenül nincs beleírva.
Azt gondolom, hogy ez az egész hatályos devizatörvényünk olyan logikával van felépítve, mintha a parkolást úgy szabályoznánk, hogy előírnánk, hogy parkolni tilos, kivéve ott, ahol parkolást jelző tábla azt engedélyezi. A valódi KRESZ azonban nem így néz ki. A valódi KRESZ úgy van felépítve, hogy az út szélén általában szabad parkolni, kivéve, ha azt egy tilalmi tábla tiltja. Ennek az egész jelenlegi hatályos devizatörvénynek az a baja, hogy az egész szerkezete, az egész nyelve, az egész fogalomrendszere még mindig úgy épül fel, mintha Magyarországon kötött devizagazdálkodás lenne, vagyis mintha a parkolás általában tilos lenne, csak beletettek egy csomó pontot, hogy hol szabad mégis parkolni. Vagyis nagyon aprólékosan le van írva az, hogy hol szabad mégis átváltani a forintot valutára. Ennek az aprólékos leírásnak az az eredménye, hogy de facto szabadon át lehet váltani a forintot. Lássuk be, hogy az ilyen törvénynek nincs értelme!
Azt gondolom, eljött az ideje annak - eljött volna az ideje annak -, hogy ne ezt a hatályos devizatörvényt módosítsuk újabb lépések sorával, hanem csináljunk végre egy olyan törvényt a forint átválthatóságáról, amely abból indul ki - ezt nem is kell kimondani, mert ez természetes egy modern Európába integrálódó, most már másfél éve OECD-tag, az Európai Unióba meghívott ország gazdaságában -, hogy a forint természetesen átváltható, és kimondjuk azokat a tilalmakat, hogy a tőkeműveletek körében... - ahol még nem. Ez lenne a normális, tehát parkolási tiltó táblákat kitenni oda, ahol nem szabad parkolni.
Azt gondolom, hogy azért vagyunk rettenetesen elégedetlenek ezzel a törvényjavaslattal, mert ezt nem teszi, hanem megmarad a hatályos törvénynek a kötött devizagazdálkodás évtizedeiből örökölt logikájánál, és tovább bővíti, hála istennek, azokat a parkolást engedélyező táblákat, hogy hol szabad mégis parkolni, hol lehet mégis átváltani a forintot devizára. Ebben nagyon messzire megy, és ezt természetesen üdvözölni kell. Ezért vagyunk nagyon elégedetlenek.
Azért is vagyunk elégedetlenek, mert miután ezzel a logikával nem szakít továbbra sem a törvényjavaslat, a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank - bár szeretne, de mégsem szánta rá magát -, ezért még mindig benne hagyott a törvényjavaslatban is, a módosított szövegben is egy sor olyan kötöttséget, amelyet valójában senki nem érvényesít, senki nem tart be, de Damoklész kardjaként ott lebeg a gazdasági szereplők között, hogy ha netán a Nemzeti Bank... - amit Magyarországon devizahatóságnak neveznek; ez egy olyan szó, amit angolra, franciára, németre le se nagyon lehet fordítani, de mégis így nevezzük - benne hagy egy csomó olyan kötöttséget, amitől már végképp meg kellene szabadulnunk.
Már idéztem az egyik nagyon szép bevezető mondatot, de azért gondoljunk egy olyan kötelezettségre, hogy a devizabelföldi a rendelkezésére bocsátott deviza, valuta rendeltetésszerű felhasználásáról ... a devizahatóságnak elszámolni köteles.
(18.00)
Ez azért van benne, hogy a devizahatóság bármikor ellenőrizhesse, hogy az a kedves devizabelföldi - azt hiszem, ezt a kifejezést sem lehet lefordítani normális nyelvekre - valóban nem tőkeképzésre használta-e fel azt a devizát vagy valami más, meg nem engedett célra, hanem folyó fizetések teljesítésére, ahogy azt a Nemzeti Bank és a törvény engedélyezi. Mi a logikája ennek a mondatnak? Az, hogy eleve feltételezzük azt, hogy ő hajlik arra, hogy rossz fát tegyen a tűzre és nemcsak azt mondjuk ki, amit minden normális jogrend, hogy ami tilos, az tilos, és ha valakit tilos tevékenységen kapnak, akkor azért meg lehet büntetni, hanem eleve fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy állandóan megkérdezzük és igazoltassuk vele, hogy ő csak engedélyezett tevékenységet folytatott-e. Azt hiszem, hogy ez a mondat már nem való egy piacgazdasági törvénybe.
Hadd tegyem hozzá, hogy az a pénz, amit én átváltottam forintról márkára vagy cseh koronára - mert most már az is konvertibilis -, az is az én pénzem. Mi köze a Nemzeti Banknak ahhoz, hogy én azt mire használtam fel? Ő csak azt mondhatja, hogy tőkeműveletekre nem használhatom, csak ama - most már tágabb - korlátok között, amit enged a törvény. Ha ő rajtakap engem, hogy tőkeműveletre használtam, akkor természetesen megbüntethet de amíg nem kapott rajta engem azon, hogy tőkeműveletekre használom, addig nem kérdezheti meg tőlem, hogy mire használtam, mert semmi köze hozzá. Tehát ennek a mondatnak, amit egy módosító indítványban természetesen szeretnénk kivenni ebből a törvényből, 1998-ban, amikor ez hatályba fog lépni, már nincs helye a törvényben.
Még mindig benne van a törvényben, hogy vissza kell váltani, csak korlátok vannak benne, hogy mikor nem kell visszaváltani. Az alapszabály az, hogy nem kell visszaváltani, mert végül is épeszű magyar polgár már nem tart a birtokában márkát és koronát, hiszen nem tud vele Pesten fizetni, bezártak a dollárboltok. Miért is tartana? Csak akkor tart, ha külföldre fog utazni. Igaz? Akkor miért kell megtiltanom, hogy a birtokában tartsa? Németországban vagy Franciaországban ezt nem tiltja senki, annyi valutát tart a birtokában, amennyit akar. Azt gondolom, hogy ezeket a megkötéseket, ezeket a tilalmakat, ezeket a fölösleges, idejétmúlt, atavisztikus, tehát egy előző korszakra emlékeztető korlátokat most már ki kellene venni ebből a törvényjavaslatból.
Persze ha ezeket következetesen kivennénk, akkor egy vadonatúj törvényjavaslat keletkezne, aminek egészen más a logikája, és én bevallom, hogy ezt nemcsak hogy egy képviselő, hanem egy egész frakció sem tudja megcsinálni, ezt csak a hozzáértő Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium tudja megcsinálni. Én nagyon szeretném megkérni őket arra - ebben a ciklusban már biztosan nem fogják ezt megtenni, mert évente kétszer nem fogunk devizatörvényt módosítani, de -, nagyon kérem a következő kormányt, és ha mi benne leszünk - és remélem, hogy benne leszünk -, akkor mindent meg fogunk tenni azért, hogy a következő kormány mindjárt az elején egy vadonatúj valutaátválthatósági, konvertibilitási törvényt alkosson.
Amíg azonban erre nincs erőnk, addig legalább irtsunk ki minden régmúlt maradványt ebből a törvényjavaslatból, aminek már nincs benne helye, ami a mai magyar életben már teljesen felesleges.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mint tudják, ez a törvényjavaslat egy fordított Orwell; mert mi volt Orwell? Az volt, hogy a rabságban azt mondjuk, hogy szabadság van. Mi ez a törvény? Miközben nálunk szabadság van, a törvény úgy tesz, mintha még mindig rabság lenne. Ezt a fordított Orwellt próbáljuk megszüntetni, próbáljuk belőle legalább most kiirtani mindazokat a pontokat, amelyek már most kiirthatók! Hiszen a jogbiztonsághoz is hozzátartozik, hogy ne legyenek hatályban olyan jogszabályok, olyan jogszabályi rendelkezések, amelyeket a valóságban senki sem alkalmaz, mert nincs rájuk szükség. Tudniillik sérti a jogbiztonságot, ha a hatóságnak azért mégis módja lenne élni vele, ha akarna, noha már semmiféle társadalmi érdek nem fűződik ahhoz, hogy a hatóságnak erre joga legyen. Ez a törvényjavaslat, pontosabban az így módosítandó szöveg még mindig hemzseg az ilyen lehetőségektől - és ez a jogbiztonság elvével is ellentétes.
Tehát azt kérem a kormánytól, hogy legalábbis azt a néhány módosító javaslatunkat, amivel megpróbáljuk kivenni ezeket a fölösleges elemeket ebből a devizatörvényből - mármint a módosított részéből is, és ezek csak a módosításokkal érintett részekre irányulhatnak házszabályi okokból -, ezeket mindenképpen fogadja el. Ezzel tegyünk egy újabb, az előterjesztésnél is határozottabb lépést a kötött devizagazdálkodás nyelvén és szemléletében írott, noha ellenkező tartalmú törvénytől egy normálisabb devizaszabályozás felé, és még egyszer mondom: a választások után pedig csináljunk végre egy új, az Európába integrálódott piacgazdaság feltételeivel összhangban lévő törvényi szabályozást.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
