DR. VÁRNAI LÁSZLÓ
DR. VÁRNAI LÁSZLÓ
DR. VÁRNAI LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelmi törvény léte vagy nem léte régóta vitatott kérdés. Nem is annyira a szükségességét kérdőjelezték meg, hanem azt, hogy a magyar jogrend megtűr-e olyan törvényt, ami nem a szabályos jogági tagozódásnak felel meg, hanem érinti a polgári és közigazgatási jogot egyaránt. A vitát az 1996. június 13-i kormányhatározat lezárta, most itt van az Országgyűlés előtt T/4939. számon a fogyasztóvédelmi törvényjavaslat.
Nagyon jó, hogy nem másoltuk le egyetlen európai uniós tagország fogyasztóvédelmi törvényét sem, hanem a Magyar Köztársaság mai viszonyaira telepíthető törvényt alkotunk, ami nem a levegőben lóg, nem szakad el a társadalmi valóságtól, és tisztább helyzetet teremt a fogyasztói jogokban való eligazodásban, a jogok alkalmazhatóságában. A törvényjavaslat eleget tesz a megalkotásával kapcsolatos alapigénynek, a fogyasztói alapjogok érvényesülésének.
A fogyasztóvédelem ma már nem kizárólag kereskedelmi, ipari szolgáltatási kategória, hanem a közszolgáltatások, a pénzügyi és egyéb szolgáltatások terén is felmerül rá az igény, hiszen napjaink fogyasztóvédelmi problémáinak egyre jelentősebb része ez utóbbi területen keletkezik - mindamellett, hogy a fogyasztót szerintem, sajnos, ma is hangsúlyosan a kereskedelem és fogyasztói szolgáltatók tevékenységével összefüggésben kell védeni.
A fogyasztói tapasztalatok alapján nem igazolható az a napjainkban többször hallható álláspont, hogy a fogyasztóvédelemnek túl kell lépni annak ellenőrzésén, hogy a fél deci fél deci-e. Ugyanúgy sorolhatnám a fogyasztóvédelem klasszikus területeit, a fogyasztó tájékoztatását az áruról, a minőség garantálását, a forgalomba hozatalhoz szükséges minőségi és biztonsági vizsgálatok elvégeztetését, ennek tanúsítását, a korrekt használati, kezelési útmutatók biztosítását, a minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idő betartását, a vásárlók minőségi kifogásának intézését, a kötelező jótállás, szervizhálózat és alkatrészellátás biztosítását, a jótállási jogok érvényesítését, a korrekt mérést és számolást, az áru csomagolását és mindezzel összefüggésben a kereskedői magatartást. Szerencsére a törvényjavaslat e kérdésekkel is foglalkozik.
A hatékony fogyasztóvédelem egyik alapvető feltétele a fogyasztók oktatásán át jogainak megismertetése. A fogyasztó megfelelő ismeretek birtokában körültekintőbben tud eljárni és dönteni az áru és szolgáltatás vásárlásánál, a forgalmazóval szembeni érdeke és jogai érvényesítésében. Hasonló jelentőséggel bír a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek működése, ezek működésének állami segítése. Üdvözlendő a hatékony jogorvoslat törvényi szintű elősegítése. Ennek formája az újként felállítandó békéltető testület intézménye, amely bíróságon kívüli plusz lehetőséget biztosít a fogyasztók számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek után nézzük a fenti elvek és célok megvalósításának részletes szabályait! Aggályos számomra a fogyasztó meghatározása, ami úgy kezdődik, hogy "az a személy". Természetes és jogi személy is? A törvényjavaslat szelleméből arra következtethetünk, hogy természetes személyről van szó. Azonban a jogi személy is vásárolhat árut, szolgáltatást gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül, például kávéfőzőt, porszívót, nem termelő berendezések javítását, szerelését, felújítását. A jogi személyek szervezetük erejénél fogva lépjenek-e fel a másik szervezettel szemben? Megfontolandó lenne, például a társasházközösségeket, lakásfenntartó szövetkezeteket, oktatási, kulturális és egészségügyi intézményeket a törvény hatálya alá tartozó fogyasztónak minősíteni.
A 6. §-ban részletezett, a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések sorába a gazdálkodó szervezet kötelezettségeinek felsorolását egy újabb pont beiktatásával kellene bővíteni, éspedig azzal, hogy a külön jogszabályban előírt jótállási, szavatossági, szervizhálózat és alkatrészbiztosítás kötelezettségének eleget kell tennie. Ennek megszegése esetén az e törvényben meghatározott jogkövetkezményeket kell alkalmazni.
A 8. § a) pontjába szükséges lenne beépíteni, hogy a tájékoztatásnak alkalmasnak kell lenni arra is, hogy a fogyasztó rendelkezzen a jótállás, az alkatrészellátás és a javítószolgálat-biztosítás időtartamáról szóló alapvető ismeretekkel.
A 10. § (2) bekezdés c) pontjában jelzett rendeltetési használatnak lehet és van várható időtartama, azonban a minőségmegőrzésnek nem lehet várható időtartama, annak csak garantált minimális időtartama lehet.
A 13. §-t követően egy új szakasszal látom célszerűnek kiegészíteni a törvényjavaslatot, amely a jótállásról, alkatrészellátásról és javítószolgálat biztosításáról szól.
Különösen üdvözlöm a törvényjavaslatban megfogalmazott azon fogyasztóvédelmi szabályt, miszerint az árcímke nem takarhatja el az egyedi csomagoláson a jogszabály kötelező előírása szerint elhelyezett fogyasztói tájékoztatót. Tapasztalatom szerint a kereskedők előszeretettel ragasztják az árcímkét az élelmiszerek minőségi határidejét feltüntető szövegre. Nem állítom, hogy tudatosan, de az esetek többségében ez így van.
A 16. § (1) bekezdés a) pontját álláspontom szerint ki kellene egészíteni a jótállási jegy biztosításának kötelezettségével is.
A 16. § (4) bekezdésének azon megfogalmazása, hogy a fogyasztó az árut forgalomba hozó bármely szervezettel szemben érvényesítheti a jogait, véleményem szerint aggályos, ugyanis az egyik forgalmazót nem terhelheti felelősség a másik magatartásáért, jogszerű teljesítéséért vagy nem teljesítéséért. Helyesebb lenne az olyan meghatározás, hogy a fogyasztó az árut a részére forgalomba hozó gazdasági szervezettel szemben érvényesítheti a jogait. Természetesen a gyártóval szemben is, ahogy a törvényjavaslat ezt megfogalmazza.
A 19. § (1) bekezdése tartalmazza a békéltető testület feladatkörét, eljárásának célját. Ugyanez megtalálható lényegében az állami fogyasztóvédelem feladatkörét taglaló 42. § g) és h) pontjaiban is. Ebbe gyakorlatilag minden fogyasztói reklamáció, vitás ügy beletartozik. Nem látszik egyértelműnek, hogy a fogyasztó mikor forduljon a békéltető testületekhez, és mikor az állami fogyasztóvédelemhez. Fordulhat-e a fogyasztó mindkét szervezethez párhuzamosan vagy egymást követően? Nem világos, hogy a törvényalkotó azt akarja-e, hogy ezt a fogyasztó maga döntse el. A törvényjavaslatból nem tűnik ki, hogy a fogyasztónak kötelező-e igénybe venni a békéltető testületet. Minőségi reklamáció esetén a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség döntése szerint maga járjon el, vagy a felügyelőség adja át a békéltető testületnek?
A békéltető testület eljárásának megindításához a törvényjavaslat szerint 1000 forint eljárási díj befizetésével egy időben terjesztheti elő kérelmét a fogyasztó. Szerintem az eljárásidíj-befizetés előírásával egy fogyasztói kört kizárunk a békéltető testületi eljárás igénybe vételétől. Ebben az esetben teljesen nyilvánvaló, hogy a fogyasztó nem a békéltető testülethez, hanem az eljárásidíj-mentes állami fogyasztóvédelemhez fog fordulni.
(19.00)
Ha a békéltető testület elnöke esetleg megállapítja a testület hatáskörének hiányát, a befizetett eljárási díj visszakerül-e majd a panaszoshoz?
A fogyasztóvédelem állami intézményrendszerével kapcsolatban én is csatlakozom Buzás Sándor képviselőtársam már elhangzott véleményéhez: magam is megnyugtatóbbnak látnám egy szervezetileg egységes Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségre és az irányításilag, munkajogilag és költségvetés szempontjából is hozzá tartozó területi felügyelőségekre bízni a fogyasztóvédelmi munkát. Ezzel megvalósítható lenne a szakmai és irányítási felelősség, valamint egy kézbe kerülne a feladat ellátásának pénzügyi finanszírozása is. Ettől vélhetően hatékonyabb fogyasztóvédelem várható.
A fogyasztóvédelmi bírság alsó és felső határának meghatározásával kapcsolatos vitában én is azzal értek egyet - az előterjesztő szövegezésével megegyezően -, hogy ne legyen meghatározva, hanem az eljáró hatóság döntse el a fogyasztói érdekek sérelmét eredményező cselekményt a magatartás súlyától függően. Az esetleges túlkapástól, aránytalanságtól felesleges félni, hiszen a jogorvoslati lehetőség biztosított. A fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek egységes gyakorlat kialakítására kell törekedniük. Ebben a tekintetben is fontosnak tartom a fogyasztóvédelem állami intézményrendszerének egységes szervezetét.
Még egy dologgal szeretnék foglalkozni. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek és a főfelügyelőség a jelen törvényjavaslatban megfogalmazott eljárási szabályai nem tartalmazzák a szabálysértési hatóságként való eljárást. A fogyasztók vagyoni érdeke cím alatt a törvényjavaslat 6. §-ába szinte valamennyi szabálysértési tényállást beemelte, melyeket ha elkövet a gazdálkodó szervezet, az e törvényben meghatározott jogkövetkezményeket kell alkalmazni. Ha jól értem, a fogyasztók érdekeit sértő cselekmény elkövetése esetén a gazdálkodó szervezet terhére az eljáró fogyasztóvédelmi felügyelőség fogyasztóvédelmi bírságot szab ki, az elkövetésben felelős természetes személy ellen pedig szabálysértési hatóságként jár el a szabálysértésekről szóló törvényben meglevő felhatalmazás alapján. Szükséges lenne a törvényjavaslatban ezt nyomatékosítani, illetve pontosítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében úgy látom, hogy a vitában elhangzott érvek, illetve a módosító indítványban megfogalmazott pontosítások után a megszületendő törvény javíthat a magyar fogyasztó helyzetén, kedvezően hathat a vásárlók és a vállalkozók piaci magatartására és megítélésére. Az is nyilvánvaló, hogy a törvény a fogyasztók védelméről szól - hiszen a fogyasztó a leginkább kiszolgáltatott - s nem a kereskedők, szolgáltatók és a gyártók védelméről, bár nekik is megfelelő eligazítást ad a fogyasztói társadalom velük szembeni elvárásáról, a békés egymás mellett élés és a vállalkozás törvényes keretek közötti biztonsága érdekében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
