DR. KRISTÓF ISTVÁN
DR. KRISTÓF ISTVÁN
DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kétperces hozzászólásra, hanem az MSZP-frakció álláspontjának előadására vállalkozva jelentkezve nyomtam meg a gombot. De elnök úr annyit engedjen meg, hogy némi neheztelésemet jelezzem, mert a vita eddigi szakaszában még nem nyílt arra lehetőségünk, hogy frakciónk álláspontját a plenáris ülés előtt az általános vita keretében ismertessük, míg Dávid Ibolya képviselő asszony immáron második alkalommal szól hozzá ehhez a napirendhez. Úgy érzem, hogy a helyes eljárás ebben az esetben az lett volna, ha elnök úr módot ad az első körben valamennyi hozzászólónak az álláspontja ismertetésére, és megismételt felszólalásra már csak akkor kerüljön sor, amennyiben már minden képviselőcsoport kifejtette a véleményét.
Sajnálom, nem két percre kértem tehát szót - több okból. Az első ok az, hogy a frakciónk álláspontját még nem volt módom kifejteni. A másik ok az, hogy Dávid Ibolya képviselőtársam mostani felszólalásában annyi reagálni valót, illetve magaslabdát adott fel, hogy kétperces időkeretben ezeket mind megválaszolni, illetve ezekben megfelelő módon eljárni nem lenne lehetőség.
Az ügy érdemét érintve, tisztelt Ház, engedjék meg, hogy frakciónk álláspontját ismertessem. Talán nem okozok vele túl nagy meglepetést, ha bejelentem, hogy a szocialista frakció ezt a határozati javaslatot ebben a formájában támogatja és elfogadásra ajánlja, ahogy ez a tisztelt Ház előtt van. Hozzá kell tennem, hogy frakciónk igen határozott álláspontja az, hogy jobb lett volna, ha ezzel a kérdéssel nem most kell foglalkoznunk, hanem ez már azon melegében - például 1993-ban, amikor ennek erős aktualitása volt - megtörténhetett volna. Ez az ügy azóta már annak rendje-módja szerint lezárulhatott volna.
Egyet kell értenem viszont azokkal az álláspontokkal, amelyek némileg neheztelően megjegyzik azt, hogy miért most és miért nem a '94. évben, a kormányváltást követően került sor erre a vizsgálatra. Én magam is azt az álláspontot képviselem, hogy igen, jobb lett volna, ha akkor ez a vizsgálat lezajlik egyrészt azért, mert még közelebb a történésekhez maguk a ténybeli események is sokkal könnyebben feltárhatók lettek volna, hiszen aki ebben a munkában részt vett, és az a sors jutott neki osztályrészül, hogy ezen albizottság tagjaként állást kellett foglalnia, illetve álláspontot kellett kialakítania ezekben a kérdésekben, az meg tudja erősíteni azt a véleményemet, hogy igen nehéz helyzetben voltunk az eltelt 3,5-4 évre tekintettel, bizony az ügyben szereplők emlékezete jelentős mértékben megkopott. Az ügyre vonatkozó, az ügyben netán relevánsnak minősíthető dokumentumok már nem teljes körben voltak fellelhetők.
(20.40)
Ugyanakkor engedjék meg azt is, hogy saját mentségünkre annyit elmondjak, hogy ha visszagondolnak '94 második felére, az új parlament megalakulása és a kormányváltás időszakára, és visszagondolnak talán 1995-re is, akkor megerősíthetnek vagy visszaigazolhatják azt a véleményemet, hogy bizony, akkor is el volt látva az akkori parlament feladatokkal igen bőségesen, és bizony, a bőség zavarával küzdve ez a kérdés és ez a terület sajnálatos módon egészen addig, amíg a T/2806. számú javaslat ennek aktualitását elő nem hozta, a háttérben maradt.
A szocialista frakció egyetért a határozati javaslattal, és osztja azt az állásfoglalást, amely a határozati javaslat mellékleteként szereplő, az alkotmányügyi bizottság által elfogadott albizottsági jelentésben szerepel. Úgy látjuk, hogy az albizottság eddigi, elvégzett munkája alapján valós és reális az a megállapítás, amely arra a következtetésre jut, hogy az állami vagyon terhére történő ingatlanjuttatások során két párt - az egykori Fiatal Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum - jogszabályba ütköző módon és jogszabályban meghatározott mértéken felül jutott ingatlantulajdonhoz. Ennek indokait az albizottsági jelentés tartalmazza, és ezzel a szocialista frakció a maga részéről egyetért, mint ahogy egyetért azzal is, hogy ebben a kérdésben az Állami Számvevőszéknek kell kimondania a végső szót.
Hogyan értjük mi a határozati javaslatot, amely felkéri, de a jogszabály szövegéhez alkalmazkodva inkább utasítja az Állami Számvevőszéket ennek a vizsgálatnak a lefolytatására. A magam részéről úgy értem, és a frakcióm úgy érti, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata terjedjen ki mindazon tények és körülmények vizsgálatára, amelyek ezzel az üggyel összefüggésbe hozhatók a két párt székházjuttatása kapcsán. A Számvevőszék tehát vizsgálja meg azt, hogy az ebben eljáró kormányzati szervek - az Állami Vagyonügynökség, a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet - hogyan gondozta és hogyan kezelte a gondjaira bízott vagyont, hogyan gazdálkodott azzal a vállalkozói vagyonnal, amelynek kezelésénél fogva a törvény őt kötelezettségekkel látta el.
Ennek körébe megítélésünk szerint - természetesen - mellékszálak is beletartoznak, úgyhogy úgy látom, hogy a vizsgálatnak ki kell terjednie arra is - nemcsak arra, hogy melyik párt milyen értékű ingatlant kapott -, hogy ezzel összefüggésben az állami vagyont érte-e veszteség, ha igen, milyen mértékű, mert a jelentés meghökkentő dolgokat is tartalmaz. Például a Váci utca 38. és a Széchenyi rakpart 23. alatti ingatlanok esetében megállapítható az, hogy az az ingatlanrész, amelyet a pártok adtak el, háromszoros áron értékesült, mint az ezzel szerves egységet képező Veres Pálné utca 1. alatti, illetve Akadémia utca 6. alatti ingatlan.
Hogy teljesen érthető legyen: a Váci utca 38. alatti ingatlant a két párt a köztük meghatározott arányban 1 milliárd 530 millió forintért tudta eladni egy - az anyagban megnevezett - banknak, míg az ezzel szerves egységet képező, kiképzésében csaknem hasonló, azonos alapterületű Veres Pálné utca 1. alatti ingatlant, amelynek az ÁVÜ-nél becsült forgalmi értéke 1 milliárd 100 millió forint volt, nagy nehezen tudta az ÁVÜ 510 millió forintért eladni.
Összességében - és ezt tartalmazza az albizottsági jelentés - a vevő nem járt rosszul, hiszen ő ténylegesen a valós forgalmi érték környékén vette vagy vehette meg, ezen belül azonban az egyes eladók anyagi érdekérvényesítése különféle mértékben valósult meg.
A szocialista frakció nem tud egyetérteni azzal az állásponttal, amelyet Dávid Ibolya képviselő asszony kifejtett. Nevezetesen, hogy nem állapítható meg az, hogy a két párt milyen mértékű ingatlanjuttatásra szerzett még jogosultságot, illetve hogy nem állapítható meg az, hogy a kormányt milyen mértékű ingatlanjuttatási kötelezettség terhelte. Mi azt mondjuk, hogy az 1991. évi XLIV. törvény megfelelő szakasza tartalmaz egy felhatalmazást a kormány részére, amely azt mondja, hogy felhatalmazza a kormányt, hogy a két párt részére olyan mértékű további ingatlant juttasson, amely a két pártot a juttatásban részesített többi párttal összehasonlítva azonos elbírálásban - és nem elhelyezésben - részesíti. Azt teljes mértékben osztom, hogy ez teljesen egzakt módon, négyzetméterben nem határozható meg, de azért ez nem azt jelenti, hogy a törvényalkotó teljesen szabadjára engedte a kormány juttatási szándékát, és azt mondta: kormány, belátásod szerinti mértékben!
Mert ha így lett volna, akkor lehet, hogy most a két párt és a törvény végrehajtásáért felelős kormány esetében azt kellene mondani, hogy bölcs önmérsékletről tanúskodtak, mert ha ezt az álláspontot fogadom el, ezen az elvi alapon akár a Margitszigetet vagy akár a Népstadiont is a két párt tulajdonába adhatta volna, hiszen Dávid Ibolya képviselő asszony szerint nem lehet egzakt módon meghatározni, hogy hol a határ, ahol meg lehet állni vagy ahol meg lehetett volna állni.
A Népstadionra visszatérve: talán szerencsés, hogy nem így történt, hogy ez is belekerüljön ebbe a körbe, mert a hatpárti szempontrendszer alapján - a korrekciós tényezőket is figyelembe véve - meglehet, hogy kevésnek bizonyult volna a két párt ingatlanigényének, és lehet, hogy a Körcsarnokot vagy még a Kisstadiont is hozzá kellett volna csatolni, mert a korrekciós tényezők olyanok voltak, mint amilyenek - és az iroda és a székház céljára használhatóság ezekben bizonyos szerepet játszott -, és lehet, hogy adott esetben a Népstadionban vagy a Körcsarnokban nem jött volna össze a szükséges terület.
Itt egyben kell hogy szóljak néhány szót a hatpárti szempontrendszerről, amelynél vagy amellyel végül is ez az egész történet kezdődött, és amelyről - ha jól emlékszem - Deutsch Tamás képviselő úr a délelőtti órákban szólt, éspedig úgy nevezte vagy minősítette, hogy Máté-petymegekben számoltak az eljárás során. Az tény, tisztelt képviselőtársaim - és aki ebben az ügyben részt vett, mindenki részére visszaigazolható -, hogy 1991. május 21-én a hat parlamenti párt között egy politikai megállapodás aláírására került sor, amelyet többek között a Magyar Szocialista Párt részéről Máté László írt alá, a Független Kisgazdapárt aláírását nem tudom kisilabizálni, a Magyar Demokrata Fórum részéről - ha jól ismerem az aláírást - Kollár K. Attila, a Fiatal Demokraták Szövetsége részéről Varga Tamás és Simicska Lajos urak jegyezték. Ez a politikai megállapodás, illetve a mellécsatolt értékelési szempontok tartalmazzák azt, hogy a megállapodásban részt vevő hat politikai párt hogyan és milyen módon kívánja az egyes székházak értékelését elvégezni.
Nem megalapozott tehát Deutsch képviselő úr azon állítása, hogy ez a számítás Máté-petymeg lenne; ez egy hatpárti konszenzussal elfogadott számítási metodika, amely lehet, hogy utólag nem bizonyult jónak, de ezt bizony a hat párt aláírásával szentesítette, és az aláírók - gondolom - kellő felhatalmazással rendelkezve vettek részt ezen a tárgyaláson, és kellő felhatalmazás birtokában írták alá ezt a meghatalmazást, tehát akár úgy is tekinthetjük, mintha ezt az adott pártok első emberei jegyezték volna.
Az, hogy Máté László képviselő úrnak ebben a megállapodásban, illetve a számítási metodika előkészítésében jelentős szerepe lehet, arra vezethető vissza, annak az oka, hogy Máté képviselő úr rendelkezett akkor - a tények szerint - olyan szellemi kapacitással és olyan problémamegoldó képességgel, amely a vázolt problémát meg tudta oldani.
(20.50)
Oly módon tudta megoldani, tisztelt Dávid Ibolya képviselőtársam, hogy az ön pártjának a képviselője ezt a számítási módszert elfogadta és aláírásával hitelesítette. Arról persze nem mi tehetünk, hogy ezek a körülmények így alakultak, de ezt a teljesség érdekében el kell hogy mondjam.
Összességében - utaltam már rá - a mi álláspontunk szerint tényszerűen megállapítható, hogy a '91. évi XLIV. törvényben a kormány részére a jogalkotó adott egy felhatalmazást, és azt mondta, hogy bizonyos mértékű ingatlanokat a két érintett párt részére jogosult átadni. Ez azonban a mi álláspontunk szerint nem jelent korlátlan és gátak nélküli kormányzati eljárási lehetőséget. Hiszen ennek a felhatalmazásnak az én megítélésem szerint a kormány, aki ezt végrehajtotta, úgy kellett volna hogy eleget tegyen, hogy az érvényben levő egyéb törvényeket, amelyek az ő mozgásterét bizonyos mértékben korlátozhatták, bizony ezeket a korlátokat figyelembe kellett volna venni, és ennek megfelelően kellett volna eljárni.
Ezért osztjuk mi azt a véleményt, amely az albizottsági jelentésben is szerepel, hogy a kormány azzal, hogy az állam vállalkozói vagyoni körébe tartozó ingatlanokat adott át kormányhatározattal, és nem kért ehhez parlamenti felhatalmazást és jóváhagyást, bizony megsértette a '90. évi VII. törvény megfelelő rendelkezéseit. Hiszen a '90. évi VII. törvény szerint az állam vállalkozói vagyona köréből csak társadalombiztosítási, egyéb szervezet részére, a vagyonpolitikai irányelvek keretei között lehetett volna vagyont juttatni. Valamennyien tudjuk, akik ebben a folyamatban részt vettünk, hogy bizony ez volt az az időszak, amikor vagyonpolitikai irányelvek egyáltalán nem voltak. Tehát a semmi keretei között kellett átadni, nyilván ez alapján a kormány nem járhatott volna el.
Dávid Ibolya képviselő asszony a szakértői véleményt említette, hogy ezt mi misztifikálnánk, és minden véleményünket vagy minden döntésünket erre alapoznánk. A szocialista frakció nem tudja osztani ezt a véleményt. Mi súlyának megfelelően kezeljük ezt. Az albizottság eljárása során az az álláspont alakult ki - és ezt képviselő asszony, illetve ellenzéki képviselőtársai sem tudták cáfolni -, hogy azok a jogi aggályok, amelyek ott le vannak írva, a hatályos jogszabályi környezettel összevetve megalapozottak és kerestük, de nem találtuk azt, hogy milyen eljárás mellett vagy miért nem vette a döntéshozó ezt figyelembe.
Dávid Ibolya érdekes dolgokat is mondott, hogy a szakértői vélemény egy dolog, a politikai döntéshozók döntenek, és utána majd a szakértők megcsinálják azt, amit nekik kell. Ez addig fogadható el, míg a politikai döntéshozó a jogszabályi kereteket figyelembe véve hozza meg a döntését. És bizony amikor a jogszabályi keretekbe beleütközik, és ennek ellenére végrehajtja a döntést, ott bizony már kell keresni vagy lehet keresni azt, hogy végül is mi volt az a jogi alap vagy jogi álláspont, amely egy egyébként megalapozott másik állásponttal szemben alátámasztja ezt az eljárást. Semmiféle ilyen álláspontra nem jutottunk. A bizottsági meghallgatások során annyi észrevétel vagy annyi felvetés hangzott el, hogy az ülésen részt vevő igazságügy-miniszter jogértelmezése döntötte el ezt a kérdést. Arra viszont, hogy miért és milyen jogszabályi környezet mentén értelmezte másképpen, mint ahogy lehet és ahogy le van írva, erre bizony érdemi választ nem kaptunk.
Nem tudja osztani a szocialista frakció azt az álláspontot, amelyet Dávid Ibolya képviselő asszony kifejtett a plusz juttatás, tehát a juttatás második körében a mérték tekintetében. Említettem, hogy teljesen egzakt módon a felhatalmazás nem tartalmazza azt, hogy négyzetméterre mekkora területjuttatásra nyert felhatalmazást a kormány. De úgy érezzük - és ebben nagyon szilárd és határozott az álláspontunk -, hogy elő kell venni azt a politikai megállapodást, amelyet a kormány lefordított a '91. évi XLIV. törvényre, azt hajtotta ezzel végre, és bizony az egyértelmű eligazítást ad mindenki számára, hogy milyen vagy mekkora mértékű volt az a lehetőség, amelyet figyelembe véve a kormány a pluszjuttatást végrehajtotta volna.
Természetesen, ha elővesszük a hatpárti megállapodást, akkor azt látjuk, hogy a két párt részére összességében mintegy 3310 négyzetméter további juttatására volt szükség a politikai megállapodás alapján. Azt természetesen senki nem kifogásolta volna - mert érthető az teljes mértékben, hogy négyzetméterre vagy négyzetmilliméterre kicentizve nem lehet egy ilyen eljárást végrehajtani, mint ahogyan a parlamenten kívüli pártok esetében sem kifogásolta sem az albizottság, sem senki, hanem tényként vettük tudomásul, hogy azt a 800, 400 négyzetmétert nem lehet centire kimérni. Bizonyos tűrési határt elfogadhatónak tartunk, és azt hiszem, ez így természetes. De az a pluszjuttatás mértéke, ami szerepel az albizottsági jelentésben, hogy korrigált nettó alapterületben ötezerötszáz-valahány négyzetméter, ez már meghalad minden tűrési határt.
Összességében azt hiszem, hogy nem a négyzetméterekkel kell itt oda-vissza hivatkozni. A magam részéről egy nagyon egyszerű és nagyon könnyű eljárást ajánlok bárki részére, akit ez az ügy még érdekel, hogy győződjön meg róla, hogy mi történt, milyen mértékű székházjuttatás történt. Ezt nagyon egyszerűen javaslom végrehajtani. Ki kell menni a Kossuth térre, fel kell szállni a 2-es villamosra. Ahogy a 2-es villamos elindult és lefordult a Duna-partra, balra kell fordítsa mindenki a fejét, s amikor egy nagyon szép, sárgára kifestett, hatalmas nagy épületet látunk, akkor tudhatjuk azt, hogy ez a Széchenyi rakpart 3., amely a Fidesz és az MDF közös felmérése vagy adatközlése szerint 480 négyzetméter, illetve 500, durván 1000 négyzetméternek felel meg. És akkor látjuk azt, hogy ez 1000 négyzetméter vagy nem, mert van négy vagy öt emelet, és elég nagy épület. Aki már valamikor egy 5x5 méteres szoba területét megpróbálta felbecsülni, az rájön arra, hogy bizony ez az épület ennél jóval több.
Ezt követően nem kell semmi mást tennünk, tisztelt képviselőtársaim, mint el kell menni a Váci utcába, a Váci utca 38. előtt meg kell állni. De nem a páros oldalon, mert ha ott állunk, akkor nem látjuk, nem tudjuk a nyakunkat annyira hátrahajtani, hogy a látókörünkbe teljes mértékben bekerüljön az épület. El kell menni a páratlan oldalra, s meg kell nézni azt az épületet, amelyet volt tiszti kaszinóként szoktak emlegetni. És akkor érzékeljük azt, hogy bizony ez is egy jó nagy épület, és semmiképpen sem lehetséges, hogy ez összességében 900 meg 700, 1600 négyzetméter területet foglaljon el.
Ha már ott vagyunk a Váci utca 38. előtt, akkor érdemes még egy további műveletet is elvégezni. Még hátrább kell menni, még feljebb kell emelni a fejünket, a legfelső emelet ablakpárkánya fölé kell szögezzük a tekintetünket, és el kell olvassuk azt, hogy mi van oda fölírva. Tisztelt képviselőtársaim, ha végrehajtjuk ezt a műveletet, akkor azt látjuk, hogy oda az van kiírva, hogy "A haza mindenek előtt!" Én nem vitatom, hogy a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum ezt az álláspontot képviseli, de a ténybeli adatok alapján az a meggyőződésem, hogy jelen konkrét ügyben hozzátették azt is: de csak a pártérdek után.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból. - Dr. Dávid Ibolya: Ha, ha!)
