DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Már többször megkérdeztem az Ipari Minisztérium vezetőitől, miért bánik a tárca oly nagyvonalúan a rábízott közpénzekkel. Eddig semmitmondó válaszokat kaptam, hogy a minisztériumnál minden rendben megy. A rendőrségnek kellett megjelennie ahhoz, hogy a korábbi mulasztásokat elismerje a minisztérium.
Tavasszal az 1996-os Forma-1 futamra adott 420 millió forint állami támogatás sorsát firtattam, hiszen a kormány - az önök kormánya - úgy határozott, hogy a Hungaroring Rt. csak akkor kapja meg az idei rendezvényre az állami támogatást, ha korrekten elszámol a tavaly felhasznált 420 millió forinttal.
Erre azért került sor, mert a kormány ellenőrzési irodája bekérte a Hungaroring Rt. tavalyi elszámolását, s a dokumentumok alapján súlyos megállapításokat tett. Például, hogy a Hungaroring Rt. a pénzeket önhatalmúlag használta fel, és nem a kormányhatározatban leírtak szerint kezelte. A bevallott 710 millió forint tiszta jegyárbevétel bőven fedezte a mintegy 510 millió forint jogdíjkiadást, tehát 200 millió forint nyereség keletkezett. Ám a Hungaroring Rt. felvett mégis a minisztériumtól a veszteségek finanszírozására szolgáló keretből mintegy 130 millió forintot. Kiderült, hogy mintegy 300 millió forintos állami támogatás felhasználásáról semmiféle dokumentum nem állt rendelkezésre.
Az sem derült ki, hogy a tavalyi versenyre hány jegyet nyomtattak ki, hány jegyet adtak el és az sem, hogyan kaphatott 298 millió forintot az egyik versenyszervező cég, amely nem mellékesen a szuperkoncertre is kapott a minisztériumtól 180 millió forintot. Továbbá 50 millió forintot kiutalt egy bécsi cégnek törvényellenesen - amit a miniszter úr is elismert -, a Jumbo Touristicnak.
Az több mint meglepő, hogy azután, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Iroda egy átfogó vizsgálatot javasolt, az ipari miniszter a Hungaroring mérlegének auditálását kérte elszámoltatás helyett. Kérdésemre T. Asztalos Ildikó az Országgyűlésben azt válaszolta, hogy a Hungaroring elszámolása megbízható és valós adatokon alapul, s egy jelentés szerint megállapítható, hogy a Hungaroring gazdálkodása rendben lévő.
Aztán nem kis meglepetésemre értesülhettem, hogy a Központi Bűnüldözési Igazgatóság csalás és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A KBI épp azt vizsgálja a büntetőeljárása keretében, amire a kérdésem irányult. Majd újabb meglepetésemre a minisztérium felülvizsgálta korábbi, a parlamentben is megerősített álláspontját. A tárca vezetése hirtelen rájött, hogy mégsem volt rendben a Hungaroring Rt. '96-os elszámolása, s jogtalanul vett igénybe 80 millió forint állami támogatást, hiszen ennyi szponzori pénzt szerzett '96-ban a Hungaroring Rt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Nem kellene megvizsgálni a '95-ös futamra adott szintén 420 millió forintot, és talán az idei versenyre elköltött, immár 600 millió forint sorsát? Tisztelt Miniszter Úr! Aki közpénzekkel gazdálkodik, annak ellenőrizni is tudni kell, és mindaddig, amíg az ellenőrzés szabályait a minisztériumon belül ki nem alakítja, addig nem mosható le a minisztériumról az a vád, hogy lobbyérdekeket szolgált.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem