DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik felvonásához érkeztünk a törvényjavaslat-csomagnak; ez a Szentszékkel kötött megállapodás ratifikálására vonatkozó országgyűlési határozatot takarja az esetünkben.
(22.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! Először is le szeretném szögezni: rendkívüli tiszteletben tartom a római katolikus egyházat. Az állam formájában is testet öltő szervezeti felépítését olyan adottságnak tekintem, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Kívánatosnak tartom, hogy Magyarország és a Vatikán között kiegyensúlyozott kapcsolat legyen.
Valamennyien emlékszünk arra, hogy milyen nagy horderejű esemény volt, amikor a rendszerváltás előestéjén helyreállt a magyar állam és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolat. Érdemes azt is kihangsúlyozni, hogy a magyar-vatikáni kapcsolatok egyáltalán nem formálisak, hanem kifejezetten barátinak nevezhetők. Erről tanúskodnak a különböző szintű állami és egyházi vezetők egyre rendszeresebbé váló kölcsönös látogatásai, amelyek sorában maga II. János Pál pápa az elmúlt hét esztendő során kétszer is ellátogatott hazánkba. Remélem, hogy ez a baráti viszony elkerülhetővé teszi azt, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének tárgyilagos érvelését - amelynek középpontjában az áll, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit egyaránt, megkülönböztetés nélkül megillet - a Vatikán vagy a Magyar Katolikus Egyház valamiféle támadásnak fogják fel. A szabadság ugyanis, hangsúlyozom, amelyért mi is síkraszállunk, senki ellen nem irányul, egyaránt mindenki érdekeit szolgálja.
Tisztelt Ház! Azt is remélem továbbá, hogy a Vatikán is tiszteletben tartja azt, hogy a magyar alkotmány alapján az állam és az egyházak viszonyának hazánkban az elválasztás, az állam vallási világnézeti semlegessége és a felekezeti jogegyenlőség elvei szabnak keretet. Remélem, elfogadja azt is, hogy hazánkban más viszonyok uralkodnak vallási területen, mint Ausztriában vagy Lengyelországban, nevezetesen nálunk történelmi hagyományai vannak az erőteljes vallási pluralizmusnak. Ezért bízom abban, hogy a Vatikán nem veszi zokon, ha érveink hatására esetleg az Országgyűlés nem ratifikálja a megállapodást.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetségének véleménye szerint ezt a megállapodást a parlamentnek nem lenne szabad elfogadnia, mert egyrészt nincs rá szükség, másrészt pedig ellentétben áll az állam és az egyház viszonyára vonatkozó alkotmányos követelményekkel.
Miért indokolatlan a megállapodás elfogadása? Azért, mert enélkül is rendezett az államközi viszony. Másrészt azért, mert nem egy normális nemzetközi szerződésről van szó, hiszen hiányzik belőle a tényleges államköziséget megjelenítő kétoldalúság. A szerződés ugyanis kizárólag a magyar belső viszonyokra és kizárólag magyar állampolgárokra vonatkozik, tisztelt Ház, hacsak katolikus honfitársainkat nem tekintjük hazánkban tartózkodó külföldieknek, nevezetesen vatikáni állampolgároknak, hacsak a Magyar Katolikus Egyházat nem tekintjük idegen intézménynek. Ez pedig természetesen távol legyen tőlünk.
Tisztelt Ház! Itt meg kell álljak egy pillanatra, és meg kell jegyezzem: volt persze olyan kormánytisztviselő, így például Platthy címzetes államtitkár úr is, aki többek között azzal is indokolta a szerződéskötést, hogy ebben a Vatikán lemondhat a magyarországi római katolikus egyháztól államosított földbirtokok tulajdonjogáról és bármiféle ezen alapuló, esetleges jövőbeli kárpótlási igényéről. Nos, sajnos ennek a lemondásnak semmiféle nyoma nincs a szerződésben, tisztelt Ház. Így aztán megállapítható, hogy a magyar állam kifejezetten a hátrányba kerülő szerződő fél szerepét játssza ebben a kötelemben. Úgy erősíti az egyház pozícióit, hogy közben semmiféle kötelezettséget nem ró rá az alkotmányos rendet illetően.
Harmadrészt, tisztelt Ház, azért is indokolatlan a megállapodás elfogadása, mert a lelkiismereti és vallásszabadságnak Magyarországon nincs szüksége további nemzetközi megerősítésre, hiszen azt eleve a legmagasabb szinten garantálják törvényeink, nevezetesen maga a magyar alkotmány és a kétharmados vallásügyi törvény is. Ráadásul a nemzetközi garanciák sem hiányoznak, hiszen mind az ENSZ polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának, mind pedig az európai emberi jogi konvenciónak részese a Magyar Köztársaság. Ennyit tehát az indokolatlanságról.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
A második ilyen kérdés, hogy miért megy szembe az alkotmányos elvekkel a megállapodás. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert aláássa az állam vallási és világnézeti semlegességét és a felekezeti jogegyenlőséget. Magyarán: azokat a garanciákat ássa alá, amelyek azt hivatottak szolgálni, hogy vallásuk alapján ne lehessen polgárokat rangsorolni, megkülönböztetni. Ahogy azt a vita kezdetén az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetésekor is elmondtam, a felekezeti jogegyenlőség olyan alkotmányosnak nevezhető alapelv, amely logikusan következik az állam és az egyház elválasztásából, valamint a polgárok közti vallási megkülönböztetés tilalmából is; olyan alapelv, amelyért hazánkban, ahogy azt említettem két hete, évszázadokon keresztül küzdöttek szabadságszerető elődeink.
A hosszú küzdelem, tisztelt Ház, amelynek többek között olyan jelentős állomásai voltak, mint például a XVI. századi tordai országgyűlések határozatai - meg kell, hogy jegyezzem: ezek még az előtt születtek, mielőtt ebben az ügyben Amerikában bármit is kinyilatkoztattak volna -, vagy az 1848. évi XX. törvénycikk... - tehát ez a küzdelem 1990-ben érte el a célját. A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvénnyel az addig zárványnak számító vallásügyekben is megvalósulni látszott az az élet más területén már érvényesülő gyakorlat, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. A megállapodás azonban - újra hangsúlyoznom kell a két héttel ezelőtt említetteket - veszélybe sodorja ezt az üdvözlendő eredményt, hiszen ismét privilegizált jogi helyzetet teremt az egykori államegyház számára. Ezzel aztán nemcsak az egyházak közötti megkülönböztetést alapozza meg újra jogilag, hanem közvetetten a polgárokat is megkülönbözteti egymástól vallási alapon.
Tisztelt Képviselőtársaim! A megállapodás a jogfejlődést a múlt századi neves reformerek által kijelölt polgári útról a vallásügy területén a rendi viszonyok felé sodorja vissza; olyan viszonyok felé, ahol különböző embercsoportokra különböző törvények vonatkoznak. Az alkotmány - amely, mint említettem, tiltja a polgárok közti faji, nyelvi, vallási s a többi alapon történő megkülönböztetést - egy esetben tesz kivételt ez alól a szigorú előírás alól. Akkor, tisztelt képviselőtársaim, ha az intézkedés a jogegyenlőség megvalósulását, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célozza. Ilyen alapon készülnek például a kisebbségpolitika berkeiben roma felzárkóztató programok, tisztelt képviselőtársaim. Ezért nem alkotmányellenes ott például a kedvezményes megkülönböztetés.
Az emberi jogi bizottság kisebbségi véleménye szerint - amelyet én is osztok - a jelen esetben azonban nincsen alkotmányos indoka a kedvezményes megkülönböztetésnek, azaz közkeletűbb nevén a pozitív diszkriminációnak, hiszen egyházaink között nem a legnagyobb van a leghátrányosabb helyzetben - azt hiszem, ezt elég könnyű belátni. Talán nem is annyira véletlen ezért, tisztelt Ház, hogy a megállapodás preambuluma még csak utalást sem tartalmaz a magyar alkotmányra. Ez nagyon szomorú, tisztelt Ház, szomorú, és egyben el is gondolkodtató.
Mint ahogy az is nagyon szomorú, hogy a júniusi aláírási ceremónián az állam és az egyház elválasztása még csak utalásszerűen sem került megemlítésre, legalábbis a tudósításokból ez nem volt kivehető. Persze azt is meg kell állapítani: ha nem is az aláírási ceremónián, de emlegették a magyar alkotmányt, mégpedig az 1996. II. hó 15-ei vatikáni találkozón, amelyen Horn miniszterelnök úr és Sodano bíboros úr eszmét cserélt a megállapodás megkötésének lehetőségeiről. Idézek abból a feljegyzésből, amely erről a találkozóról készült: "A vatikáni államtitkár érdeklődésére Horn Gyula ismertette az új magyar alkotmány előkészítésének helyzetét. Sodano megemlítette, hogy az alkotmány egyik vezérlő elve a szabad vallásgyakorlás". - A Sodano mögül az urat nem én felejtettem le, hanem a feljegyzés. - "Üdvözölné, ha az alkotmány bevezető részében utalás lenne arról, hogy az állam kétoldalú megállapodásokkal rendezi viszonyát a felekezetekkel."
(22.40)
Nos, tisztelt Ház, úgy gondolom, hogy nem véletlenül hangzott el ez a javaslat a bíboros úr szájából, hiszen nyilvánvalóan feltűnt neki is, hogy alkotmányunkkal bajosan egyeztethető össze a különmegállapodások rendszere.
Az, hogy az állami semlegesség és a felekezeti jogegyenlőség felborítása nem holmi rémhírterjesztés vagy valamiféle elvont okoskodás, mindennél fényesebben jelentkezik az egyház-finanszírozási törvényjavaslat-csomagban. Az a menetrend ugyanis, tisztelt Ház, hogy tulajdonképpen a magyar törvényeket kellene nekünk a szentszéki megállapodáshoz igazítani, nem pedig a paktumot a magyar törvényekhez, nem egyszerű sorrendiségi, technikai kérdés, hanem az egyházi ügyekhez való alkotmányos viszonyulás alapjait érintő probléma. Súlyosan sérült ugyanis az állami semlegesség és a felekezeti jogegyenlőség azáltal, hogy a finanszírozási rendszer átalakításának alapkérdéseit a kormány a Szentszék szájíze szerint előzetesen eldöntötte, még mielőtt a többi felekezet esélyt kapott volna arra, hogy részt vehessen a koncepció megformálásában. Természetesen nem vitatom azt, hogy a római katolikus egyház speciális szervezeti felépítése miatt szükséges lehet megbeszélést folytatni a Szentszékkel, az összes többi felekezetre kiterjedő ügydöntő jellegű nemzetközi szerződést kötni azonban az érdemi vita lefolytatása előtt a már említett alkotmányos elveket sértő hiba. Idáig, tisztelt Ház - és ezt különösen szocialista képviselőtársaimnak mondom -, még az Antall-kormány sem ment el az ingatlantörvény megalkotásakor!
Innentől fogva két, egyaránt rossz megoldásra van kilátás. Az egyik ilyen, ha a többi felekezet is kénytelen-kelletlen elfogadja a Vatikán által lecövekelt egyház-finanszírozási rendszert, és úgymond, hozzáidomul ahhoz. Ekkor tudniillik az egész rendszer alakul a római katolikus elképzelések szerint, amelyben a többiek mellékszereplők csupán; erről több szó esett már például a járadék intézményének tekintetében is.
A másik ilyen forgatókönyv az, amikor a többi felekezet és esetleg az Országgyűlés nem fogadja el a kész helyzetet, és esetleg más formát ölt az egyház-finanszírozási rendszer, mint amit a vatikáni szerződésben megálmodtak. De ugyanakkor elfogadja a vatikáni megállapodást is a Ház többsége, nehogy Magyarország tekintélyén csorba essen egy már megkötött nemzetközi szerződés utólagos negligálásával. Egyébként ez a helyzet Lengyelországban, ott több évvel ezelőtt kötött a kormány egy konkordátumot, amit azóta sem ratifikált a parlament, éppen alkotmányos kifogások miatt. Mindenesetre bármelyik eredmény is következik be, a végeredmény ugyanaz: a jogegyenlőtlenség.
Tisztelt Ház! Nem tartjuk elfogadhatónak azt sem, hogy a szerződés a római katolikus egyházra vonatkozó szabályozást nemzetközi érvényűvé transzformálja, és ezzel, úgymond, kivonja a Magyar Köztársaság joghatósága alól. Ez akkor sem lenne indokolt, ha a szerződés csak a római katolikus egyházra gyakorolna hatást. Azzal viszont, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szerződés tartalma az összes többi felekezetre is vonatkozik, hiszen a tartalom szinte egy az egyben visszatükröződik magában az egyház-finanszírozási törvényjavaslat-csomagban is, tulajdonképpen a teljes magyarországi egyház-finanszírozás kerül a Vatikán fennhatósága alá. Bármiféle jövőbeli korrekció, olyan is, amit nem a római katolikus oldalról kezdeményeznek, ezzel a Vatikán hozzájárulásától függene a jövőben.
Összegzésként, tisztelt Ház, azt szeretném elmondani és újra leszögezni, hogy ez a megállapodás a Szabad Demokraták Szövetségének véleménye szerint nem szükséges és nem is alkotmányos.
Újra hangsúlyozom, hogy nélküle is rendezhető lenne az egyház-finanszírozás ügye úgy, hogy az a római katolikus egyháznak is megfeleljen, tehát az ő érdekeit is szolgálja, és ugyanakkor másokat se sértsen. Ha azonban a szentszéki megállapodást elfogadja a tisztelt Ház, akkor komolyan tartanunk kell attól, hogy a magyarországi egyházi viszonyokat ténylegesen már nem a magyar alkotmány, hanem a kánonjog határozza meg.
Köszönöm a figyelmüket, tisztelt képviselőtársaim. (Közbekiáltások az SZDSZ padsoraiból: Bravó! - Taps az SZDSZ padsoraiból.)
