DR. SZŰRÖS MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SZŰRÖS MÁTYÁS
DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A témakör nemzetközi vonatkozásaihoz szeretnék hozzászólni.
Hegyi Gyula bizonyos összehasonlításokat alkalmazott a NATO-val, illetve az Európai Unióval. Azt hiszem, hogy amikor a NATO-val kapcsolatban vont párhuzamot, akkor tulajdonképpen nem igazán tévedett, mert a NATO-hoz való csatlakozás sem fogja korlátozni a magyar szuverenitást, a magyar állam szuverenitását, nemzetek feletti szervezetről lévén szó. Ezért tehát én azt hiszem, hogy nem szükséges ezt kifogásolni, mint ahogy Mészáros István tette.
Viszont az Európai Unióval való párhuzam már téves, tudniillik az Európai Unió a kvóták miatt, aztán hogy bizonyos nemzeti gazdasági kérdésekben az unió bizottsága dönt, ott már kétségtelen, hogy a magyar szuverenitás korlátozása fölmerülhet. De ez is önként vállalt korlátozás lesz az én felfogásom szerint, mert végső soron majd az Országgyűlés fogja megerősíteni mindazt a megállapodást, amit kötni fogunk, akár a NATO-val, akár az Európai Unióval.
Kétségtelen azonban, hogy a Vatikánnal kötött megállapodás, mondjuk úgy, nemzetközi szerződés, mégis sajátos a maga nemében, mint ahogy sajátos az, hogy egy világegyházzal van dolgunk, és annak van egy központja, a Vatikán állam.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
(20.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem