DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A félreértések elkerülése végett előre kell bocsátanom, hogy ezúttal az adózás tárgyában előterjesztett törvénycsomagnak csak egyetlen darabjához, a személyi jövedelemadó módosítására benyújtott javaslathoz szeretnék néhány általános megjegyzést tenni, illetve ezeket a szükségnek megfelelően a javaslat szövegéből vett példákkal illusztrálni.
Amikor 1995 decemberében az Országgyűlés elfogadta a személyi jövedelemadóról az az évi CXVII. törvényt, sokan lélegeztek fel; azt hitték ugyanis, hogy legalábbis egy időre elvetettük az adótörvény gondját. Az öröm azonban - mint a jelenlegi vita is tanúsíthatja - a korainál is koraibbnak bizonyult, mert újra itt fekszik előttünk az az eléggé testes módosítási csomag, amit a kormány az 1995. évi CXVII. törvény és társai módosítására nyújtott be. Bár a törvénytervezet általános indokolása alapvető szempontként jelöli a stabilitás megőrzését, az évenként ismétlődő módosítások mellett erről beszélni is komikus; és ígérvényük sem fogható fel másnak, mint a kincstári humor nem túlságosan szellemes, biztatónak cseppet sem mondható megnyilvánulásának - stabilitásról tehát szó sincs. A pénzügyi kormányzat, híven önmagához, ezúttal is csak az orráig lát, megoldásai - mint a jelek mutatják - teljesen ötletszerűek. Nem a társadalom, a gazdaság valós mozgását figyelve hozzák meg általános döntéseiket, hanem a költségvetés igényei és érdekei szerint. Innen van, hogy évről évre változnak a paragrafusok, és csak vágyálom a jó adómorál, melynek kialakulása ellen senki sem tett többet, mint éppen azok, akik a személyi jövedelemadó kimunkálói, illetve eddigi módosítói voltak. Stabilitásról legfeljebb egyedül csak ebben az esetben - tudniillik az örökös módosítgatás tekintetében - lehet beszélni, ha ugyan ez stabilitás.
Az előterjesztők már rögtön az elején, az első lépésnél meglepik az olvasót, mert az általános rendelkezések közé kívánnak - a 2. § (5) bekezdés helyére - új bekezdést iktatni. Idézem: "Ha nemzetközi szerződés e törvénytől eltérően rendelkezik, annak szabályait kell alkalmazni. Ilyen szerződés hiányában a viszonosság elvét lehet alkalmazni, amelynek kérdésében a pénzügyminiszternek a külügyminiszterrel egyeztetett állásfoglalása az irányadó. A nemzetközi szerződésben nem szabályozott egyéb adókötelezettségekre e törvény szabályait alkalmazni kell." - Eddig az idézet.
Ne tessék haragudni - illetve nyugodtan lehet haragudni is -, ha megjegyzem, hogy az idézett módosítás most épp a harmadik nekifutás eredménye, és távolról sem egyetlen a javaslatban. Talán hangsúlyoznom is felesleges, hogy az efféle toldozgató-foldozgató jogszabályalkotás nagyon nehézzé teszi az állampolgár számára a jogkövető magatartást.
Ilyen évenként változtatott törvényhely továbbá az egyéni vállalkozó fogalmának a behatárolása is. Most a legfrissebb újdonság, hogy a magán-állatorvosi tevékenység megszűnik önálló f) pontként szerepelni; jelenleg az adott paragrafus a) pontjának része, helyére az önálló művészi tevékenység kerül. Azonban arról, hogy ez utóbbin pontosabban mit is lehet és kell értenünk, már nem esik szó. Eléggé el nem marasztalható pénzügyi szabályok nyomán már most is ott tartunk, hogy mint önálló vállalkozók dolgoznak színházainkban a súgók, a kellékesek, sőt a portások is. Vajon most kik következnek? A pénzügyi logika ugyanis - mint máskor - ezúttal is rendkívül egyszerű: mindegy, hogy vízszerelésre, gyertyaöntésre, miskárolásra vagy tájképfestésre vállalkozik valaki, fő, hogy adózzon, fizesse meg mindazokat a terheket, amelyek az egyéni vállalkozóra hárulnak.
(19.50)
Van azért hely, ahol mégis tetten érhető a stabilitásra való törekvés, sőt a maradandóság is. Hogy ebben nincs köszönet, az persze más kérdés. Ilyen a kedvezmények forintösszegének eddigi - idézőjelben mondom - "örökkévalósága" is. A 4. §-ban módosul ugyan a korábbi 11. § (3) bekezdése, amennyiben az új szöveg kimondja: "Nem kell bevallani azt a bevételt, amelyet a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, továbbá a nulla százalékos adómérték alá eső jövedelmet, valamint az egyes külön adózó jövedelmek közül az ingó vagyontárgyak értékesítéséből származó jövedelmet, ha annak összege kevesebb évi 100 ezer forintnál." - Itt zárul az idézet.
Mindezzel csak az a baj, ott van a kutya elásva, hogy az összeg évek óta változatlan, 100 ezer forint, pedig ha csak a hivatalosan elismert infláció mértékét vesszük, akkor is alig éri már el az eredeti érték felét, sőt még azt sem.
De korántsem csak az ilyen-olyan súlyú változtatgatásokkal van baj, hanem - mint ahogy már sokan szóvá tették - az egyes szakaszok érthetőségével is. Példa lehet erre az erdőgazdálkodással kapcsolatos 6. §, azon belül kiváltképp is a (2) bekezdés. Idézem: "A magánszemély az erdőfelújítás teljesítésének arányában kiutalt normatív támogatás összegéből és a visszautalt összegből akác és lágy lombos célállomány esetében az erdőfelújítás kezdő évét követő ötödik év végéig, egyéb fafajtáknál a nyolcadik év végéig költségként az indokolt kiadásokat számolhatja el, valamint a kiutalt normatív támogatás mértékéig terjedő összeget igazolás nélkül vonhatja le. A fennmaradó, az előzőekben említett határidőn túl visszautalt összeg teljes egészében bevételnek számít."
A kutya sem érti: az előterjesztők tulajdonképpen segíteni akarnak, értelmezésem szerint többé-kevésbé kedvezőbbé akarják tenni a viszonyokat, mégis fogadni mernék, hogy az erdőn és az erdőből élő emberek mindezt csak nagy fejtörés árán fogják megérteni. Amint azt sem egyszerű értelmeznünk, amit a 8. § (4) bekezdése tartalmaz. Idézem: "Az a vagyoni érték, amelyet olyan nem magánszemély - társaság, cég, szervezet s a többi - juttat természetben, amelyet az adott juttatás tekintetében a belföldi jogszabály alapján nem terhel adókötelezettség, a szokásos piaci érték alapulvételével egyéb jövedelemnek minősül, kivéve, ha szerzési jogcíme e törvény alapján megállapítható."
Itt is joggal merül fel a kérdés, nem lehetne-e egy kicsit világosabban, a közpolgár számára is érthetőbben fogalmazni. Persze hogy lehetne, csak ahhoz jobban kellene tudni magyarul.
Míg egyes szakaszok azt sem magyarázzák meg rendesen, amit feltétlenül kellene, mások addig feleslegesen pontosítgatnak. Így szinte komikus, amikor a 9. § (2) bekezdésében az úgynevezett jogosultsági hónap kapcsán azt olvashatjuk, hogy "egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehető figyelembe".
Sokat töprengtem rajta, hogy szóba hozzam-e vagy sem, végül úgy döntöttem, nem hallgatom el. Elképesztő a tervezet 14. §-ában megnyilatkozó bizalmatlanság. Nem mintha adótörvényeinkben ez újdonság volna, a rikító fogalmazás mégis meglepi az embert. Hallgassuk csak a kifogásolt szövegrészt. Idézem: "Nem minősül közcélú adománynak, és nem jogosít a kedvezmény igénybevételére az olyan igazolt összeg, amellyel összefüggő jogügylet vonatkozó dokumentumai - alapító okirat, tájékoztatók, reklámok s a többi - és körülményei - szervezés, kapcsolódó feltételek - valós tartalma alapján akár közvetve is megállapítható, hogy annak befizetése csak látszólagos, vagy a befizetés csak látszólagosan szolgálja a közcélú adomány fogalmába sorolt célokat, de valójában az adókedvezménnyel elérhető vagyoni előny megszerzését szolgálja, vagy az adományozó magánszemély ellenszolgáltatásban részesül. Ilyen esetben az igazolás kiállítása valótlan adat feltüntetésének minősül."
A bizalmatlanság valóságos Csimborasszója! Nem tudom másként értékelni, mint hisztérikus kitörést, epeömlést az állampolgári önállóság minden megnyilatkozása és minden jele ellen. Nem szólva a körülményes, nyakatekert, körmönfont fogalmazásról, melyet csak mint riasztó példát lehetne javasolni iskolai példatárak számára, hogy így ne, sohase!
Kellemes meglepetés viszont a 25. §, amely valamelyest jóvá teszi az 1992-ben elkövetett igazságtalanságot, amikor megszüntették a 10 évnél régebben tulajdonban levő ingatlanok eladáskori jövedelemadó-mentességét, s azt csak az 1982 előtt vásároltakra tartották fenn. Ez a szakasz tehát enyhít azon a sérelmen, mely azokat érte, akik például 1983-ban vagy '84-ben szereztek ingatlant, és hiába vártak esetleg 8 vagy 9 évet ingatlanuk eladásával, adómentességet nem élvezhettek.
Nem örülhetünk viszont a 18. §-nak, amely költségkülönbözet címén 12 százalék különadó megfizetését helyezi kilátásba arra az esetre, ha "a magánszemély nyilatkozata alapján figyelembe vett költség meghaladja az adóbevallásban elszámolt, igazolt költséget".
Aki tehát nem kártyázik, nem lóversenyezik, itt kipróbálhatja szerencséjét. És különösképp is kitűnik az idézett rendelkezés igazságtalansága, ha tekintetbe vesszük, hogy minden évben tízezrek várják, hogy megkapják adó-visszatérítésüket, amelyet előbb-utóbb rendesen meg is kapnak, de egy fillért sem azért, hogy az állam megelőzően ingyen használta a pénzüket. Ez is hozzátartozik az igazsághoz, és az ilyen motívumokra is gondolni kellene, amikor az előterjesztők különadó befizetésével kívánják sújtani a terhek alatt amúgy is roskadozó állampolgárt. Mert bár itt, ebben az esetben is igaz a régi mondás, hogy "minden szentnek maga felé hajlik a karja", a lehetőségekhez képest mégis az igazságos megoldásokra kellene törekedni.
Nekem tehát az a véleményem, hogy bár a tervezet a stabilitás megteremtését irányozza elő, a valóságban egyáltalán nem szolgálja azt, mivel - mint már az előbb is hangsúlyoztam - nem a társadalom, a gazdaság valódi mozgása alapján szabályoz, hanem a költségvetés pillanatnyi igényeiből indul ki. Innen a sok ugrabugra, és innen, hogy az ötletszerű rendelkezéseket átgondolatlanságuk miatt évente kell változtatni. Sajnos, a változások egyáltalán nem érintik az adókedvezmények összegét, holott ha valahol, itt feltétlenül figyelemmel kellene lenni az inflációra.
(20.00)
És nem túlzunk, teljesen tárgyilagosak vagyunk, ha ezúttal is leszögezzük, hogy a törvény megfogalmazása több helyen is homályos, sőt érthetetlen, és ha valóban cél, hogy az adótörvény közérthető legyen, a kormány által benyújtott szöveg csak mint ellenpélda értékelhető. Bár tisztában vagyok vele, ha valami nem azonnal érthető és nem világos, az nem okvetlenül a szerző hibája. Itt mégis erről van szó, a homályt és az érthetetlenséget egyedül és kizárólag a szerzők rovására kell írni. Végül, bár vannak az előterjesztésnek polgárbarát szakaszai, egészében mégsem segíti, hogy az állam és a polgár végre egyenlő helyzetbe kerüljenek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)
