DR. VÁRNAI LÁSZLÓ
DR. VÁRNAI LÁSZLÓ
DR. VÁRNAI LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról, valamint a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosítása együttes általános vitájának vége felé néhány szót indokolt szólni az alföldi borvidékről is.
Az alföldi szőlőbortermelő tájon három borvidéket: a csongrádi, a hajós-vaskúti és a kiskunsági borvidéket jelöli meg a T/4660. számú törvényjavaslat melléklete. E történelmi borvidéken már a honfoglalást követően is lehetett szőlő, hiszen I. Géza 1075-ben kelt levelében a Felső-Alpár vidéken levő szőlőket a garamszentbenedeki apátságnak juttatta. E termőtájon mintegy 50 ezer hektár területen van szőlőültetvény. 1996-ban 198 ezer tonna termést szüretelt a vidék, ami a ténylegesen termő 27 ezer hektáron 6,4 tonna/hektár termésátlagnak felel meg.
A tulajdonosi szerkezet az elmúlt tíz év alatt az országos helyzethez hasonlóan alakult. E térségben a szövetkezeti időkben is jellemző volt a szőlőtermelés magántulajdona, az állami gazdaságokban is jelentős volt az úgynevezett szakcsoportos telepítésű, de lényegében magántulajdoni jellegű szőlőültetvény, mégis a '90-es évektől, főleg a kárpótlások révén, tovább aprózódott a szőlőültetvény szerkezete.
(21.20)
A kárpótlási jegyek, vagyonjegyek kereskedelme miatt ma szinte átláthatatlanok a tulajdonosi viszonyok. A szervezettség igénye, a szakmai, közgazdasági átláthatóság is sürgette az intézményrendszer továbbfejlesztését. Az ágazati kutatás, oktatás, ellenőrzés és érdekvédelem meglévő szervezete mellett az 1994. évi CII. törvény megalapozta a hegyközségi szervezet mint ágazati önkormányzat létrehozását. Ennek során az Alföldön ma 75 hegyközség működik 32 ezer taggal. E három borvidéken létrehoztak három hegyközségi tanácsot. E szervezetek megkezdték munkájukat, egyelőre eltérő minőséggel.
E borvidéken hatalmas technikai bázis lelhető fel, például 10-12 ezer tonna/nap szőlőfeldolgozó kapacitás, 3 millió hektoliter bortárolási lehetőség, 400 ezer palack/órás palackozási kapacitás. Sajnos el kell mondani, hogy a kapacitások jelentős része ma kihasználatlan.
Választókerületemben a kiskunsági borvidék kiskunhalasi körzetében a szőlővel és borral foglalkozók körében szinte egyöntetű az a vélemény, hogy a törvényjavaslatot alapos előkészítés előzte meg, a szakma egyeztetett véleményét érvényre lehetett juttatni a törvényjavaslat benyújtása idején, illetve a még függőben maradt kérdések rendezésére nyitott a kormány és a törvényjavaslat parlament elé kerülésében eredményes munkát végző mezőgazdasági bizottság is. Az más kérdés, hogy néhány részletben a szakma sem tudott egyezségre jutni; ezekben, úgy gondolom, a benyújtó álláspontjának támogatása indokolt.
Rendkívül fontosak a törvénytervezetben az értelmező rendelkezések között a pontos fogalommeghatározások. Ez a javaslat megszünteti azt a helyzetet, amikor mindenki saját érdekei szerint értelmezhette az időnként egymásnak ellentmondó szabványokat.
A törvénytervezet meghatározza a szőlő termőhelyi kataszterét, ami az egyes települések földmérési alaptérképének térképszelvényeiből áll, amin a környezeti tényezők alapján értékelt területek lehatároltak, és azonosító kódszámmal, valamint római számú osztályjelzéssel ellátottak. A szőlő termőhelyi kataszterének osztályozási szempontjából a tervezet négy osztályt jelöl meg, melyek közül az I-II. osztály preferált, a III. osztály szőlőtermesztésre feltételesen alkalmas, míg a IV. osztály termelésre alkalmatlan.
Az Alföldön e besorolás komoly gondot okoz, hiszen jelenleg sok olyan jó minőségű ültetvény van a III. osztályban, amelyből a jelen tervezet szerint védett eredetű körzetek nem határolhatók le. Ezért is fontos lenne, hogy a törvény hatálybalépését követően az erre illetékesek felülvizsgálják az ültetvények minőségét, és a szőlőtermőhelyi kataszterek osztályozását újra elvégezzék.
A törvénytervezetben nem szerepel, de már több képviselőtársam által is említett, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által benyújtott és többpárti bizottság által gondozott javaslatcsomagban szerepel a magyar borkönyvről szóló javaslat, melynek fontosságára külön is szeretném a figyelmet ráirányítani. A magyar borkönyvben kellene szabályozni az Európai Unió jogszabályai alapján készült, Magyarországon előállított és forgalmazott borokra vonatkozó kötelező előírásokat, a nemzetközi szervek ajánlásait, valamint a hivatalos borászati vizsgálati módszereket. A magyar borkönyv kötelező előírásait a földművelésügyi miniszter rendeletben adná ki. A magyar borkönyvet az erre létrehozott bizottság dolgozná ki, mely 15 tagból állna. A tagokat a tudomány, az ellenőrzés, az érdekvédelmi és szakmai szervezetek, a Földművelésügyi Minisztérium, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, valamint a Népjóléti Minisztérium képviselőiből az ágazati miniszter egyetértésével a földművelésügyi miniszter nevezné ki. E szerkesztőbizottságban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa képviselőinek is helyet kell biztosítani. Remélhetően e törekvés képviselőtársaim támogatására is számíthat.
Azt gondolom, nem árt a törvényjavaslat tárgyalásának általános vitájában néhány szót szólni a borfogyasztásról, a -piacról és a -hamisításról is.
A termelés meghatározói a piac, a fogyasztás. A megtermelt körülbelül 4,5 millió hektoliter borból 3,2 millió hektoliter a hazai, 1,3 millió hektoliter exportforgalmazás. A hazai fogyasztás elérte a 30 liter/főt, ez az ágazat szempontjából jó dolog. Az azonban, hogy a palackozott, minőségileg erősebben ellenőrzött borok fogyasztása helyett az áruszerkezet átalakult a kannás borok javára, ez nem jó. Ma 3-3,2 millió hektoliter hazai fogyasztásból körülbelül 0,8-1 millió hektoliter kerül palackozva, adózott és ellenőrzött formában a fogyasztóhoz, míg a többi kannázva, és ezek döntő része úgy, hogy kikerüli az ellenőrzés és az adózás csatornáit. És itt jelentkezik a hamisítvány is.
A borhamisítás ügye ma rendkívüli módon terheli az alföldi termőtájat. Ma már nemcsak a becsületes gazdákat, hanem az ügyben elsősorban érintett Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel helység hírnevét is tönkretette a borhamisítók aljassága és mohósága. Itt ma már nem elég az eddigi munka, az egész térség becsületét ért sár lemosása. A jelenlegi törvénytervezet pontos háttérjogot ad mind a szabálysértések, mind a nemrég módosított büntető törvénykönyv hatékonyabb, szigorúbb és vélhetően elrettentőbb alkalmazására. Célunk ott az Alföldön, hogy növekedjen a hamisítás társadalmi elítélése, és ehhez a nyilvánosság még fokozottabb segítsége is kell.
Nem új jelenség a hamisítás, de régen a jogszabályok és a társadalom erkölcse fékezte ezt. Kopácsi Sándor a balatonfüredi borászati konferencián mondta, hogy a jövő kulcsa azoknak a népeknek a kezében van, amelyeknél három feltétel adott: a magas szintű képzés, a képességek, tehetségek feltárása, és az, hogy az erkölcsi értékek szintje magas legyen.
Tudom, hogy erkölcsiségről szólni nem szakmai feladat, csak ha borról szólunk, akkor nemcsak élvezeti cikkről szólunk, hanem az ember egészségéről is. A bornak egészségre ható szerepe is van. A természetes borban a vitaminoktól a nyomelemekig széles skáláját találjuk a hasznos anyagoknak. Ezzel szemben az alkoholos lötty nemcsak szemérmetlen csalás, de egészségkárosító is. Hát ezért is erkölcsi kérdés! Nem tudom, mi a nagyobb kár, az erkölcsi vagy a gazdasági - úgy vélem, ez is, az is. Azon túl, hogy a termőhely becsületes emberei is bekerülnek a negatív előítélet skatulyájába, az egész ország híre forog kockán. E helyzetre is igazak gróf Széchenyi István szavai, aki azt mondta, hogy néhány csalárd ember az egész ország becsületét veszedelembe hozta. Mennyi idő kell majd ezen csorba kidörzsöléséhez?
Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül néhány szót szeretnék szólni az 1994. évi CII. törvény módosításáról is. Egyet lehet érteni a törvénytervezet általános indokolásával, mely leszögezi, hogy nemcsak a közigazgatásban, hanem a szőlő-, borgazdaság szereplői körében is általánosnak mondható az a vélemény, hogy a köztestületként működő hegyközségekre szükség van. A módosítás indokai közül kiemelem azt, hogy ki kell küszöbölni a hegyközségi tagok hasonló célú köztestületekben, illetve érdekvédelmi szervezetben való egyidejű kötelező tagságának és tagdíjfizetésének kényszerét. Ez eddig is jelentősen nehezítette a hegyközségi szervezet elfogadtatását, hiszen értelmes választ adni e kötelező kettős tagságra sem a törvényalkotó, sem a törvényalkalmazó nem tudott. Ha a módosítást a Ház elfogadja, az érdekeltek majd jogosnak érzik, hogy az eddig elfogadható magyarázat nélkül maradt szabályozás hibás volt, és az ő egyszerű igazságuk célba ért.
A szakmán belül és itt a Házban is tart a vita arról, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát az általa képviselt termékpálya vonatkozásában terméktanácsnak kell-e tekinteni. E ponton nincs konszenzus. Nekem meggyőződésem, hogy azért kell e beterjesztett törvényjavaslat irányába elmozdulni, mert az élelmiszer-ágazaton belül talán itt valósult meg legteljesebben a vertikális integráció, hiszen együtt vannak a termelők, feldolgozók és a kereskedők is. A vertikalitás miatt a termelés szabályozása mellett a terméktanácsi hatáskör, a piac szabályozása is megvalósulhat.
Vélhetően helyes elgondolás, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa vegye át a terméktanácsi jogkört, de úgy, hogy jelentős érdeksérelem nélkül integrálja a jelenlegi Szőlő-Bor Szövetséget és Terméktanácsot. Ezen integrálásnak technikai részét pontosan, az érintettek bevonásával kell kimunkálni és megvalósítani. Feltétlenül szükséges e kényes pontot megfelelően kezelni, s e vonatkozásban is békét teremteni az ágazat érdek-képviseleti szervei között.
A törvényjavaslat tárgyalásával párhuzamosan folyik majd a költségvetési törvény tárgyalása. Javaslom képviselőtársaimnak, hogy a hegyközségek törvényi előírásainak megfelelő működéséhez szükséges költségvetési források megteremtéséről feltétlenül szükséges gondoskodni. Természetesen a költségvetés nem tud minden problémát megoldani, ezért fontolóra kellene venni a hegyközségeknél a járulék mértékének a valós szolgáltatások nyújtásához igazítását. Nehezen fogunk eltartani hegyközségi szervezeteket az elvárásainkhoz képest kevésbé dinamikusan növekedő költségvetési támogatásokból és a nem ritkán csak 10-20 forint/aranykorona hegyközségi járulékból.
(21.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! Kevés az a fogalom, amely népszerűségében, gyakoriságában megelőzi a bort az európai kultúrában. Ott találjuk a Bibliában, a görög és római mitológiában, a szépirodalomban egyaránt; tárgya az egyházi liturgiának és az ünnepi asztal étrendjének. Dicsérik, áldják a költők, írók ősidőktől fogva, de átkozzák is az emberek, mert nem tudatosodott bennük eléggé, hogy a kultúra minden elemét kulturált módon kell használni, alkalmazni és élni vele.
Vári János kérdezte aggódva az 1990-ben megjelent "A borbírálat szókincse" című kiadványban: Milyen lesz a jövő század, a jövő évezred embere? Foglalkozunk-e szőlőtermesztéssel, borkészítéssel? Élvezik-e majd hazánk csodálatos borindividuumainak szívet-lelket gyönyörködtető színeit, ízét és zamatát?
Hogy a kérdések mögött felsejlő óhaj teljesülhessen, ahhoz nyújt hathatós segítséget a régen várt, a szakmával közösen kimunkált, a módosításokkal még kiegészítendő, és így általam is elfogadásra ajánlott két törvénytervezet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
