DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A most tárgyalt javaslattal módosítani kívánt törvények - valamennyien tudjuk - az úgynevezett rendszerváltás elején keletkeztek, és bár csak igen rövid múltra tekinthetnek vissza, máris több módosítást értek meg, és a módosítások többnyire csak annyit jelentettek, hogy szorítottak egyet az adóprésen, és mint az előterjesztésből kitűnik, most is csak erről van szó, erre lehet számítani. Mindezek okairól és hátteréről hitem szerint pontos elgondolásaim vannak, most azonban ezt nem részletezném. Az elmúlt évek tapasztalatai és a jelen előterjesztés is csak azt igazolják, hogy az adótörvények kiagyalói csak birkának nézik az állampolgárt, akit nyírni és fejni kell, de etetni már nem vagy nemigen, pedig a régi recept szerint etetni kell a juhot, ha nyírni és fejni akarjuk - legalábbis ahogy Mária Terézia tanította, illetve szállóigévé vált szavai nyomán tudhatjuk. Ha a tervezett módosításokat nézzük, ha semmi másban, abban biztosak lehetünk, hogy a sikerpropaganda kulcsszavaként hangoztatott növekedésből egy feltétlenül be fog jönni, nevezetesen, hogy az illetékek és az adók egészen biztos, minden kétséget kizáróan növekedni fognak.
Bár az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvényt csak itt-ott csipkézte ki a javaslattevő, feltétlenül fel kell figyelnünk a 2. § (1) bekezdésének új c) pontjára, mely szerint mentes az öröklési illeték alól "a magánnyugdíj-pénztártag egyéni számláján lévő összegnek a kedvezményezett, illetve az örökös általi megszerzése, ha azt a kedvezményezett, illetve az örökös a tagsági viszony folytatása mellett a pénztárban hagyja vagy más nyugdíjpénztárba viszi át".
(20.10)
A mondottakat akár toleráns, kedvezményes illetékpolitikának is tekinthetnénk, és a jelek szerint annak is akarják eladni - idézőjelbe értve ezt az "eladni" szót -, pedig nem az. Itt valójában arról van szó, hogy az előterjesztők a törvényhozást felhasználva játszanak a nyugdíjpénztárakat beindító tőkéscsoportok kezére, nekik nyújtanak komoly - nyugodtan mondhatjuk - felbecsülhetetlen segítséget, amikor olyan intézkedést kívánnak törvénybe foglalni, amely lehetőség szerint hozzájuk csorgatja az állampolgárok pénzét, megtakarított tőkéjét. Nem akarok gonoszkodni, se rosszmájúskodni, mégis furdalja az oldalamat a kíváncsiság: vajon mi és kik motiválhatták az előterjesztőt, amikor az idézett pontot kiötlötték? Miután egyelőre nincs módunk fellebbenteni a fátylat, érjük be annyival, annak megállapításával, hogy a hivatkozott szakasz teljes egészében rendszeridegen, nem illik bele a magyar jogi gondolkodásba, a magyar jog rendszerébe, és így teljesen jogos részünkről a feltevés, hogy turpisságra, kulisszák mögötti manipulációkra gondoljunk.
A továbbiakat illetően szóba kell hoznom, hogy szép gyűjteménye, valóságos példatára a javaslat az állampolgár államigazgatási eljárás útján megvalósítható kiszipolyozásának és megsarcolásának, ami ugyanis az eljárási díjak növelését illeti. Mindez persze nem újság, de tény: minden év az eljárási illeték újabb növelésével jár, mintha a magyar állampolgár nem fizetne egyébként is súlyos adókat az állam fenntartására, működtetésére.
Mindenesetre tanulságos ebből a szempontból a törvényjavaslat melléklete, ahol is a 2. cím 2. pontja a következőképp változik: "Magyar állampolgár vagy Magyarországon lakó hontalan külföldön történő házasságkötéséhez annak tanúsításáért, hogy a házasságkötésének a magyar jog szerint nincs akadálya, 2000 forint illetéket kell fizetni." Ez eddig csak 1000 forintba került, tehát a növekedés százszázalékos. A 3. pontban ez áll: "Nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötéséhez szükséges olyan igazolás alóli felmentés, amely tanúsítja, hogy a házasságkötésnek a személy joga szerint nincs akadálya, 2000 forint illeték alá esik." Eddig, illetve ez még most is csak 800 forint. A névváltoztatásra vonatkozó 10. cím így változik, ismét csak idézem: "A névváltozás iránti eljárás illetéke 5000 forint. Az egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérelme esetén az illetéket minden nagykorúnak külön-külön kell megfizetnie." Jelenleg mindez még csak 1000 forintba kerül, tehát az emelés a javaslat változatlan hatálybalépése esetén 500 százalékos.
Tovább idézhetném még a példákat, de ennyi is elég annak belátásához, hogy az illetékek alaposan emelkednek, és korántsem csak az államigazgatás területén, hanem többek közt a cégbejegyzési eljárásnál is. Jó példa lehet erre a 6. §, amely a cégbejegyzési eljárást új d) ponttal egészíti ki, és úgy rendelkezik, hogy az illeték "külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén 200 ezer forint".
A rendelkezést nyilván az ihlette, hogy ha már megakadályozni úgysem tudják - vagy talán nem is akarják - a vagyonnal kapcsolatos manipulációkat, akkor legalább a sápot emeljék le róla a költségvetés részére.
Akkor sem repesünk az örömtől, ha az illetékek vigasztalan területéről a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítási javaslatára térünk át, mert ha százszor is adócsökkentést emleget is a kormánypropaganda, ezúttal is az az egyszerű igazság, hogy a központi bevételek elosztásánál egyre hátrányosabb helyzetbe kerülő önkormányzatok gondjainak megoldását is abba az irányba igyekeznek terelni, hogy lehetőség szerint adóztassanak meg mindent, ami csak a kezük ügyébe és látókörükbe kerül. Így adóztatnak az építmények, az idegenforgalom után, és adóztatják a vállalkozókat helyi iparűzési adó képében.
A 13. § a következő módosítást terjeszti elő: "Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban iparűzési tevékenység)." Módfölött tanulságos, ha ezzel összefüggésben elolvassuk a 15. §-t is: "Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és az alvállalkozói teljesítések értékével, valamint a) 1998. évben az anyagköltség 33 százalékával; b) 1999. évben az anyagköltség 60 százalékával; c) 2000. évtől az anyagköltséggel."
Mint az idézetekből nyilvánvaló, az előterjesztőt, illetve a törvényhely megfogalmazóit a legcsekélyebb mértékben sem zavarják a tények. Anyagköltség után mint jövedelem után adózni egyszerűen abszurdum, mert az anyagköltség - mindenki tudja - nem jövedelem, és hogy ezt a tényt az adóhatóság csak a 2000. évtől hajlandó tudomásul venni és elismerni, az a hatalmi arrogancia, sőt a legelképesztőbb cinizmus leplezetlen megnyilvánulása. Hasonló példa még nem egy akad, mert mint az imént mondottam, a javaslat valóságos példatára az ilyesfajta módosításoknak.
Mindenesetre tényként vehetjük tudomásul, hogy a tervezet nemcsak az adózóról ismeri el, hogy ember, hanem az adóztatóról is, neki is joga van az örömhöz. Ez fogalmazódik meg a 18. §-ban, ahol is ez áll: "Az érdekeltségi célú juttatásból az adó- és illetékhatáskör címzettjei, továbbá a polgármesteri, főpolgármesteri, valamint a megyei önkormányzati hivatal adó- vagy illetékügyi feladatokat ellátó köztisztviselői részesülhetnek." Cinkosság volna elhallgatni, hogy szigorúan véve az így előirányzott módosítás a legenyhébb fogalmazás szerint is tisztességtelen megkülönböztetés a többi önkormányzati dolgozóval szemben, aki szintén ellátja munkáját, és jó esetben is csak a bértábla szerinti fizetést kapja meg.
(20.20)
Ám el kell ismernünk, hogy a módosítás pragmatikus szempontból jól működő szabály lesz. Így ugyanis el lehet érni, hogy ne lelkiismeretére, hanem egyéni érdekeire hallgasson minden adó- és illetékügyben eljáró köztisztviselő, mert így ő is jól jár, és az önkormányzat kasszája is telik. Végtére is, régi igazság, hogy nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját.
Száz szónak is egy a vége: míg tehát a bankok privatizálására semmi sem drága, milliókat sem restellnek ajándékba adni, a kisembereknek az adó- és illeték növelése jut osztályrészül, hogy ismét legyen miből megtölteni a telhetetlen pénzeszsákokat. Tehát mindhárom módosítás a szigorítás jegyében fogant, így nem fog csökkenni az infláció, nem javul az életszínvonal, és az adózó polgárnak sem lesz jobb a közérzete, mint eddig volt. Rezignáltan állapítom meg, hogy a most tárgyalt törvényjavaslat sem tér el elődeitől, a pénzügyi kormányzattól megszokott modorban készült. Társadalmi hatásokkal nem törődő darabbal van dolgunk, amely egyedül a költségvetés befizetési oldalára összpontosít, és hogy más is van a világon, az már a legcsekélyebb mértékben sem érdekli.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
