DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat arról tanúskodik, hogy a magyar gazdaság átalakulásának egy kritikus, kockázatos és tagadhatatlanul nagy társadalmi áldozatokkal járó periódusa lezárult; rögtön hozzáteszem, meggyőződésem szerint ma minden esélyünk megvan arra, hogy visszafordíthatatlanul és végérvényesen.
A gazdaság átállt a fenntartható, vagyis tartósan finanszírozható pályára. Ezzel végeszakad egy hosszú, két évtizedes periódusnak, amelyet az egymást váltogató megszorító és élénkítő gazdaságpolitikai intervenciós szakaszok sorozata jellemzett. Ugyancsak több évtized után először mondható ki nyugodtan, hogy az ország külső adóssága olyan szintre süllyedt, hogy ez ma semmilyen formában nem képezi a gazdaságpolitika korlátját. Ez a fordulat tükröződik most az új költségvetés előirányzataiban is, amennyiben már nem a minden területre kiterjedő erőszakos megszorítások a jellemzőek. Sőt, az államháztartás elsődleges kiadásainak növekedése 1998-ban kissé gyorsabb is lesz a GDP nominális növekedésénél, eléri a 18,8 százalékot. Azonban az elsődleges adósságszolgálat nélkül számított egyenleg továbbra is pozitív, igaz, az 1997. évinél szerényebb mértékben. Ez azt jelenti, hogy az államháztartás az egyensúly erősítése jegyében ma is kevesebbet költ szolgáltatások vásárlására, lakossági transzferekre, közigazgatásra vagy támogatásokra a bevételeinél.
Előtérbe került a költségvetési tervezésnél is a több évre szóló stratégiai gondolkodás. A gazdaság állapotában a kilencvenes évek eleje óta kettős értelemben is lényeges változás következett be. Egyfelől történelmileg rendkívül rövid idő alatt, alig több mint fél évtized alatt jutottunk túl a piacgazdaság alapvető tulajdoni, jogi, intézményi feltételei kialakításának időszakán. Ezt a periódust óhatatlanul tömeges megrázkódtatások, csődök, majd konszolidációs beavatkozások, a gazdaság teljesítményeinek súlyos, néhány év leforgása alatt legalább 15 százalékos zsugorodása és az életszínvonal általános csökkenése kísérte.
Lezárult az az időszak is, amelyet eddig minden tekintetben a jogrend, a tulajdonosi szerkezet, a fő jövedelemelosztási arányok, az állam szerepvállalása szempontjából a hirtelen, radikális változások, a piac szereplőinek jellegzetesen rövid távú szemlélete, vagyis az átmenetiség jellemzett. Másfelől túlléptünk a gazdaság konszolidálásának legnehezebb szakszán is. Korábban a gazdaságot, mint ismeretes, az időről időre lökésszerűen, de tendenciájában egyértelműen növekvő egyensúlyhiány jellemezte. Ez megmutatkozott az ország külső eladósodásának növekedésében, a fizetési mérleg hiányában, amely '93-94-ben alig volt kisebb a GDP 10 százalékánál, továbbá az államháztartás deficitjében is, amely már közelítette az ország fizetésimérleg-hiányát. Aligha lehet véletlen, hogy a fizetési mérleg és az államháztartási mérleg deficitjeit, ha azok egymással párhuzamosan alakulnak, a szakirodalom találóan ikerdeficitnek nevezi.
Az ország külső megítélése a kilencvenes évtized első felében, sajnos, súlyosan romlott. Ebben a helyzetben a kormány '95 márciusában radikális kiigazítási programra szánta el magát. Célja a gazdaság gyors konszolidálása és fenntartható növekedési pályára állítása volt. A gazdaságpolitika, éppen az áldozatvállalást igénylő időszak lerövidítése érdekében, rendkívül ambiciózus célokat tűzött ki. A kiigazítás mértékében igen radikális volt, ami megmutatkozott a makro-jövedelemelosztási arányok módosításában, a hazai kereslet szűkítésében és ennek következtében a növekedés keresleti faktorainak átrendeződésében. A gazdaságpolitika nem a klasszikus receptet követte. Nem egyoldalúan, kizárólag monetáris kereslet szűkítésével remélte az egyensúlyjavulást elérni, hanem a monetáris, fiskális árfolyam- és adópolitikai eszközök olyan kombinációjával, amely legalábbis enyhíti a recesszió és az újabb áremelkedési hullám ki nem küszöbölhető veszélyeit.
A kormányzat tudatában volt annak, hogy az elhatározott stabilizációs intézkedések jelentős társadalmi áldozatokat igényelnek, elkerülhetetlenül érdeksérelmeket okoznak, a reálbérek, a nyugdíjak és az összes fogyasztás visszaesésével járnak. Ezt csak súlyosbította, hogy az életszínvonal csökkenése minden vetületben - például térségek, ágazatok, keresők és munkanélküliek, állami vagy üzleti szektor - erőteljes differenciálódás mellett ment végbe. A kiigazítást megelőző súlyos egyensúlyhiányos '93-94-es évek és a már stabilizáció jeleit mutató '95-96 jellemzőinek egybevetése alapján megállapítható, hogy a konszolidációs intézkedések nagyrészt elérték céljukat. A társadalmi és politikai stabilitás megőrzése mellett sikerült gyors és nagymértékű javulást elérni a külső és belső egyensúly valamennyi lényeges jellemzőjében. A változások valóban fordulatszerűek voltak, beigazolva a sokak által mindmáig megkérdőjelezett programot. Így például a fizetési mérleg hiánya a korábbi 40 százalékára ment vissza, és az éves exportteljesítményhez viszonyított adósságállomány 180 százalékról 75 százalékra süllyedt '94 és '96 között. Radikálisan csökkent az államháztartás hiánya és az államadósság is.
A jóslatokkal ellentétben a megszorító periódusban nem csökkent, hanem növekedett a lakosság pénzügyi megtakarításainak színvonala, lehetővé téve ezzel az ország biztonságos finanszírozását ebben a nehéz időszakban is. Javult az ország nemzetközi megítélése is, ami nem csupán presztízskérdés. Ismert, hogy a vezető nemzetközi minősítő cégek Magyarországot a közelmúltban a befektetői kategóriába sorolták át, ami százmilliónyi dollárokban mérhető megtakarítást jelent a vállalatoknak, az államnak, így végső soron mindannyiunknak.
Hölgyeim és Uraim! 1995-ben az volt a nagy kérdés, hogy a korábbi, már-már anarchiába torkolló folyamatokat konfliktusok vállalása árán is meg kell törni. 1996-ban és főként ez évben a helyzet megváltozott, módosultak a hangsúlyok, amennyiben a fő kérdés most a kialakult új irányzatok visszafordíthatatlanná tétele lett.
(9.30)
A költségvetési politika megszorító jellege ez évben enyhült, majd 1998-ban meg is szűnik, amennyiben az államháztartás által generált kiadások már nem keresletszűkítőek. Ugyanakkor az 1995-ben nyert lélegzetvételnyi időt - értsd a leértékeléssel, vámpótlékkal és mindenekelőtt a reálbérek igen szigorú csökkenésével elnyert 20 százalékos nemzetközi versenyképesség-javulást - át kellett váltani tartós tényezőkre, amelyek hosszú távon képesek garantálni elsősorban a termelékenységnövekedés és az ezt alátámasztó struktúraváltozás révén, most már újabb megszorító intézkedések nélkül a teljesítmények javulását.
A tartós, természetes erőkből táplálkozó növekedéshez egyre inkább szükségessé válik a gazdaság felhalmozási képességének erősítése, az inflációs várakozások lehűtése. Különösen fontos az államháztartás, illetve a jóléti szektor mélyreható intézményi, döntési, tervezési és információs, valamint finanszírozási rendszerének reformja. Ez a folyamat már megkezdődött az önök által jóváhagyott nyugdíjreform bevezetésével. Igazában azonban csak most bontakozhat ki, amikor a kényszerpályák szemlátomást enyhülnek, a gazdaságpolitika fokozatosan elveszti defenzív arculatát, és egyre inkább előtérbe kerülnek a stratégiai döntések, amelyek távlatosan határozzák meg majd a gazdasági és a társadalmi fejlődés irányait.
Az 1997. év várható gazdasági eredményei arra engednek következtetni, hogy következetes, vagyis a kedvezőbbnek ígérkező folyamatok csábításának nem engedő gazdaságpolitika esetén a kormányzat elképzelései megvalósulhatnak, a kibontakozási folyamat tartóssá válik. A leglényegesebb e tekintetben, hogy a minden vonatkozásban javuló egyensúlyi jellemzők mellett megindult a gazdaság természetes fellendülése. Ma minden jel arra mutat, hogy a növekedés nemcsak tartóssá válik, de tovább fog gyorsulni, méghozzá biztonsággal finanszírozható keretek között.
Az export harmadik éve kétszámjegyű bővülése mellett ez évtől a beruházások növekedése is folyamatosan gyorsult. E változás tartósságát valószínűsítik az építőipari teljesítmények félévkor mért 7,5 százalékos növekedése és még inkább a beruházási gépimport ígéretes expanziója.
A legutóbbi hónapokban már megszűnt a regisztrált kiskereskedelmi forgalom sok éve tartó folyamatos visszaesése, és rövid időn belül várható, hogy bár szerény mértékben, de a fogyasztás is a növekedés hajtóerejévé válik. A változások tehát pozitívak, de még korántsem lehetünk bizonyosak tartósságukban.
Ma is az a helyzet, hogy a nehezen gyökeret vert dinamizmus leginkább néhány területre, néhány feldolgozóipari szakágazatra, ezen belül elsősorban a tőkeerős, főként multinacionális vállalatokra terjed ki. Azonban van esély arra, hogy ennek közvetett és átterjedő hatása a gazdaságnak egy sokkal szélesebb körét is mozgásba hozza. A kormányzat most ezt a folyamatot tudatosan erősíteni igyekszik.
A kisvállalkozások kedvezményei, a beszállítói program, a kedvezményezett kockázati tőketársaságok és számos egyéb, az 1998. évi költségvetésben is konkrétan megjelenő állami kezdeményezés arra irányul, hogy a gazdasági fejlődés bázisát kiszélesítse. Egyebek között ezt szolgálja az infrastruktúra, mindenekelőtt a közlekedés prioritást élvező fejlesztése is.
Lényeges változás, hogy a fellendülés most hosszú idő óta először valósul meg úgy, hogy az egyensúly javuló irányzata fennmarad. Az e tekintetben legérzékenyebb külgazdasági folyamatok azt mutatják, ellentétben az év eleji, némileg elbizonytalanító előrejelzésekkel, hogy az egyre dinamikusabb export - a gazdasági fellendülés idején törvényszerűen gyorsuló import növekedése mellett is - képes javuló külkereskedelmi pozíciót biztosítani.
Megnyugtatóan alakul az államháztartás pénzügyi pozíciója is. Az 1997. évi hiány bizonyosan nem fogja meghaladni a tervezett mértéket, a GDP 4,9 százalékát.
A növekedés egészséges, új, korszerű szerkezetben valósul meg az ipar 12 százalékos termelékenységnövekedése mellett. Nem kell attól sem tartanunk, hogy a fogyasztói árak emelkedése ez évben meghaladja a programban rögzített 18 százalékot. Azonban tény, hogy a nagykereskedelmi árak dinamikája ennél magasabb.
Az 1998-ra számításba vett 13-14 százalékra tehető infláció reális cél, de nem valósul meg automatikusan. Ehhez szükség van a szigorúbb monetáris és rigorózus költségvetési politikára, óvatos árfolyampolitikára, valamint az árindexálási gyakorlat felülvizsgálatára - legyen az nyílt vagy implicit módszer. Ugyanis nem lehet a múltbeli inflációt beépíteni a jövőbeni áralakulási folyamatokba, mert akkor visszahozzuk az áremelkedés megszokott ütemét. De szükség van a mértéktartó, nem a múltbeli áremelkedést előrevetítő, de a jövőbeni pénzértékbeni változásokhoz igazodó bérpolitikai egyezségek rendszerére is.
Hosszabb távon az infláció elleni küzdelem legfontosabb tényezője a gazdaságpolitika hitelességének, kiszámíthatóságának megteremtése. Csakis így, e feltételek együttesével reális cél az ezredfordulóra az infláció egyszámjegyűre zsugorítása. Egy azonban bizonyos: az 1998. évi antiinflációs szándékok csak akkor valósíthatók meg, ha a költségvetés hiánya a jövő évben nem haladja meg a 4,9 százalékot.
Összegezve, ez évben a gazdasági növekedés és fejlődés a független konjunktúrakutató intézmények szerint is kedvezőbben alakul még a kormányzat korábbi, sokak által hivatalból optimistának minősített programjánál is. Semmi okunk feltételezni azt, hogy ez a gyorsulási folyamat a közeljövőben ne folytatódna.
Tisztelt Ház! Az 1998. évi költségvetési törvény és az a gazdaságpolitikai koncepció, amely e törvény indoklásában körvonalazódik, némileg megnöveli a kormányzat mozgásterét. 1997-tel szemben, amikor még arra volt szükség, hogy az államháztartás által realizált összjövedelem a GDP 3,5 százalékának megfelelő mértékben haladja meg az előirányzott, nem pénzügyi jellegű kiadásokat, az önök birtokában lévő 1998. évi törvényjavaslat ezt az elsődleges egyenlegkövetelményt lényegesen enyhíti. A szükséges többlet mindössze a GDP 2 százaléka. Arról azonban szó sincs, hogy ez csupán egy taktikai kitérő lenne, aminek következtében 1999-ben, tehát a választások után a kormány kénytelen lenne majd újra a fékre lépni.
Az elsődleges többletet 1999 után sem kell növelni, és a felhalmozott költségvetési adósság az 1998. évi GDP-arányos 63,8 százalékról 2000-re 60 százalék alá fog süllyedni, ami már megfelel az európai uniós követelményeknek is.
Nincs szó tehát arról, hogy 1998 költségvetése - tekintettel a közelgő választásokra - valamiféle cigarettaszünet lenne, amelyet azután 1999-ben követ majd az újabb megszorítás. Ezért nem is kívánok komolyan foglalkozni az utóbbi hetekben időről időre ismétlődő ellenvetéssel, amely választási költségvetésről beszél. Ugyanakkor tény, hogy a kormány által javasolt program szerint a költségvetés kiadásai a GDP-nél valamivel, de nem szignifikánsan gyorsabban növekednének. Tehát valóban sor kerül egy tendenciaváltásra.
A lehetőségek által behatárolt kereteken belül megkezdhetjük néhány területen a régi tartozások rendezését, s a központi költségvetésben a többletfeladatok teljesítéséhez is megteremthetők a feltételek. Így a közrend, közbiztonság ágazat prioritásának költségvetésbeni érvényre juttatását a rendőrség, a tűzoltóság, illetőleg a biztonsági szolgálatok előirányzatai tükrözik a legpregnánsabban. A területre juttatandó költségvetési támogatások igazolják a kormány szándékát, vagyis a közrend, a közbiztonság erősítését, a feketegazdaság és egyéb nemkívánatos jelenségek visszaszorítását, az állampolgárok közérzetének javítását. Ennek szellemében a rendőrség a jövőben folytathatja a testület létszámának megerősítését, hiszen költségvetése további 1200 fő felvételét teszi lehetővé.
(9.40)
Felgyorsul a technikai korszerűsítés, amihez idén 1,7 milliárd forintos keret szolgál forrásul, és a következő években még szándékaink szerint tovább bővül. Végül 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre az úgynevezett őrsprogram folytatására. A tűzoltóság szintén egy korábbi kormánydöntés alapján folytathatja az ez évben megkezdett technikai-fejlesztési programot, így tűzoltófecskendők vásárlásához 1,5 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre.
Végül de nem utolsósorban meg kell említenem, hogy az előttünk lévő költségvetés a szolgálati törvény hatálya alá tartozó hivatásos állománynál reálértéket meghaladó, átlagosan 19,8 százalékos egy főre jutó személyi juttatásnövekedéssel számol. Hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozása olyan stratégiai kül- és biztonságpolitikai, valamint gazdaságpolitikai célkitűzés, amely a rendszerváltozás óta élvezi a parlamenti politikai pártok egységes támogatását. Az euro-atlanti integrációval összefüggő előkészületek támogatására az 1998. évi költségvetés közel négyszer akkora összeget - mintegy 20 milliárd forintot - tartalmaz, mint 1997-ben. Az euro-atlanti csatlakozás folyamatának előtérbe kerülését mutató feladatok és előirányzatok 12 tárcánál, illetve új, az integrációs folyamathoz kapcsolódó előirányzatokat tartalmazó önálló fejezetnél jelennek meg. A rendelkezésre álló költségvetési források lehetővé teszik az ország NATO-hoz való csatlakozási törekvéséből a honvédelemre háruló nemzetközi katonai feladatok ellátását.
Folytatódik az integráció előkészítésére a köztisztviselők képzési programja, és a közvélemény felkészítését célzó kommunikációs stratégia végrehajtása.
Az agrárgazdaság 1998. évi pénzügyi feltételrendszere az ugyancsak önök előtt lévő - az agrárgazdaságról szóló - törvényjavaslatnak és alapelveinek megfelelően a belföldi élelmiszerkereslet színvonalas kielégítését, a vidék népességmegtartó képességének erősítését, és az agrárkivitel külkereskedelem-stabilizáló szerepének megőrzését szolgáló agrártermelés folytatását szolgálja. Mindennek szükségességét a nemzeti agrárprogram társadalmi vitája is megerősítette.
A kormány javaslata a közvetlen agrártámogatási célokra az 1997-re előirányzott 93,3 milliárd forint összegű támogatással szemben 1998-ra 110 milliárd forint költségvetési támogatás megállapítását javasolja. Az összes előirányzaton belül jelentősen növelni kívánjuk az agrártermelési célra - 22,7 százalékról 28,9 százalékra -, illetve a mezőgazdasági, erdőgazdasági alaptevékenységek beruházási céljára - 22 százalékról 25 százalékra - a rendelkezésre álló támogatás hányadát, azaz a mezőgazdasági termelők közvetlen részesedését.
1998-ban évek óta először jelentős reálérték-növekedés várható a nyugellátások emelésénél. Ez azt jelenti, hogy míg a várható infláció 13-14 százalék, a nyugellátások 1998. évi emelése 22,9 százalék lesz. Előrelépést jelent a nyugdíjasok számára az új özvegyi nyugdíjrendszer bevezetése, ami e körben 2,5 százalékos nyugdíjemelési mértéknek megfelelő plusz forrás biztosítását garantálja, amelynek költségkihatása egyébként 17,5 milliárd forint. Ez azt eredményezi, hogy míg a nyugellátások az átlagnyugdíj szintjén 3800 forinttal emelkednek, addig az özvegyi nyugdíjban részesülők jelentős része 1998. évben átlagosan további 3500 forint nyugdíjnövelésben részesül. Így annak a több mint 400 ezer özvegynek a nyugellátása, bevétele, akiket ma korlátoz együttfolyósítási határ vagy a két ellátás - az özvegyi, illetve a saját jogú - közül csak egyiket kaphatja, átlagosan 33-35 százalékkal növekszik.
Tisztelt Ház! A költségvetés feltételrendszerére is figyelemmel a közszféra teljes körében foglalkoztatottaknál 16 százalékos keresetemelkedéssel számolunk. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az intézmények erre használják a döntően nyugdíjazásokból származó, átlagosan 2 százalékos létszámcsökkenés bérét, és mindent megtesznek saját bevételük növelésére. Így is elkerülhetetlenül lesz olyan intézmény, szakterület vagy személy, ahol nem jön ki a 16 százalékos növekedés, míg másoknál ennél lehet több is.
Tisztában vagyok azzal is, hogy egyes ágazatoknál - például szociális intézményrendszeren belül vagy a kistelepüléseken - a mozgástér sokkal kisebb. Itt a szabályozás biztosítja a 13,5 százalékos minimális növelés garanciáit. Néhány kiemelt területen viszont - ilyenek az igazságszolgáltatás és a fegyveres szervek egyes testületei - az általánost lényegesen meghaladó keresetnövekedés forrása központilag biztosított.
A köztisztviselőknél az illetményalap 26 ezer forintra történő emelése, és a köztisztviselői törvény egyes illetményelemire vonatkozó módosításokból eredő változások együttesen garantálják az elvárt keresetnövekedést. A közalkalmazottaknál a kormány eredeti javaslata az volt, hogy ne csak az illetmény-előmeneteli tábla, hanem egy, a minőségi munkát elismerő, keresetkiegészítést szolgáló elemmel együttesen biztosítsák a 16 százalékos keresetnövekedést.
A munkavállalói érdekképviseletek a koncepciót elvileg elfogadták, de gyakorlati megvalósítását csak 1999-re látták reálisnak. Ezért a törvényjavaslatban az előzetes megállapodás szerinti átlagkereset-emelkedés egészét az illetménytábla mint jogi garancia biztosítja.
A szolgálati viszonyba tartozók illetményhelyzete elsődlegesen a köztisztviselőkével azonosan alakuló illetményalap emelése, illetve az általánosan végrehajtott előirányzat-növelés miatt javult.
Tisztelt Képviselők! A kiigazítás periódusában háttérbe szorultak az államháztartás által kezdeményezett és meghatározó mértékben finanszírozott beruházások. Egyszerű, de adott helyzetben parancsolóan kemény törvényszerűségek diktálják azt, hogy könnyebb visszalépni az állam beruházási kiadásaiban, mint a folyó költségekben. Most viszont az állami beruházási kiadások már 1998-tól érezhetően nőnek, hiszen a számításba vett körülbelül 160 milliárd forint reálértékben magasabb az 1997. évi előirányzatnál.
Az államháztartás beruházási kiadásainak összvolumene azonban ennél gyorsabban még nem emelhető, azt ugyanis csak a többi, dologi és bérjellegű kiadási tétel nagyobb arányú csökkentésével lehetne megalapozni. Ennek csak korlátozottan volt meg a realitása.
Az általános költségvetési törekvések a helyi önkormányzatok területén is érvényesülnek, így a törvényjavaslatban szereplő támogatáspolitikával elérhető, hogy a felhalmozási kiadások növekedési lehetősége az önkormányzatok területén az átlagost jóval meghaladó, 22 százalékos legyen. Átlag feletti - csaknem 16 milliárd forintot kitevő - az igazgatási kiadások 1998. évi támogatási többlete. Ezt nyilván többen majd kritikaként fogalmazzák meg.
Magam is egyetértek azokkal, akik karcsúbb államot szeretnének látni, hozzáteszem: jól fizetett és kvalifikált tisztviselőkkel. Ez esetben azonban nem pénzpumpálásról van szó. E többletből 3 milliárd forint a parlamenti választásokkal kapcsolatos többletköltség; további 2,5 milliárd forintot tesz ki a bérpolitikai intézkedések hatása egyes lemaradások csökkentésére. Összességében a kiadások növekedése prioritást élvező közigazgatási szakágak bővülésével - például a közigazgatási hivatalok feladatainak bővülése - és a bérelmaradás részbeni felszámolásával, valamint időleges feladatokkal függ össze.
Az 1998. évi költségvetés tervezetében ugyancsak előtérbe kerülnek az önkormányzati támogatások. Ezek közül is kiemelt szerephez jut a feladatorientáltság, különösen a szociális ellátáshoz kapcsolódó normatív hozzájárulások differenciáltabbá tételével, emellett egyes közoktatási normatívák felhasználásának kötötté válásával. A területi kiegyenlítés, a szolidaritás részben az ilyen célú felhalmozási források, részben pedig a személyi jövedelemadó-kiegészítés jelentős emelésével szintén nagy súlyt kap. A források és a döntési hatáskörök decentralizációja a megyei területfejlesztési tanácsok által elosztható előirányzatok bővítésével kiemelt jelentőségű.
Végül: az önkormányzatok együttműködésének ösztönzése, a társulásos megoldásokhoz kapcsolódó források, például körjegyzőségek támogatása, a közoktatási normatívák szintén nagy szerepet kapnak a kiadásokban. Az elmúlt évekhez viszonyítva egyértelműen kedvező a helyi önkormányzatok 1998. évi bevételi forrásainak előirányzata.
(9.50)
Az együttesen tervezhető mintegy 1180 milliárd forint bevétel gyakorlatilag reálértéktartást eredményez. A felhalmozási kiadások növekedési lehetősége az átlagosat jóval meghaladó, 22 százalékos lesz. A lakossági szociális juttatásokra fordítható eszközök reálértéke javul, a szociális ellátórendszer reformja révén belépő új ellátások pedig - mint az időskorúak járadéka vagy a gyermekvédelmi támogatás forrása - maradéktalanul rendelkezésre állnak. A személyi juttatások 16 százalékkal, a tűzoltóságnál 20 százalékkal emelkednek.
Tisztelt Ház! A térfél, azaz a költségvetés másik oldalán a bevételek vagy az adópolitika területén igazán érdemi változásra nem kerül, mert nem kerülhet most sor. Az adószint érdemi csökkentésére sajnos 1998-ban nincs mód, bár folytatódni fog a vámszint mérséklődése, kissé csökkennek a munkavállalók által fizetett különböző járulékterhek, míg növekszik a forgalommal arányos adók részaránya. Így a központi költségvetés bevételi szerkezetében a korábbi években megindult átrendeződések folytatódnak.
Tovább szűkülnek a bevételi lehetőségek. A GDP arányában mintegy 2,5 százalékos bevételkiesést okoz a vámpótlék leépítése, a vámok nemzetközi megállapodásokon alapuló csökkentése, a jamburgi gázvezeték árbevételének megszűnése, továbbá a bányajáradék, valamint az eladott állami vagyon utáni osztalékfizetés megszűnése, amit csak részben ellensúlyoznak a javuló gazdasági eredmények nyomán emelkedő társasági adóbevételek és a fogyasztáshoz kapcsolt adók.
Hölgyeim és Uraim! Egy választási ciklus utolsó költségvetésének előterjesztése számadás és egyúttal kitekintés is a perspektívákra. Az előttünk álló három esztendő gazdaságpolitikája, amely az EU-tagságunkra való felkészülés sorsdöntő időszaka lesz, néhány nagyon egyszerű, nagyon nyilvánvaló törekvésből vezethető le. Elsősorban ilyen a fenntartható gazdasági növekedés. A ma még létező, instabilitást keltő tényezők fokozatos, megrázkódtatásmentes leépítése távolról sem esélytelen koncepció, de következetes, türelmes és mértéktartó, piacépítő típusú pénzügyi politikát igényel, amely nem annyira gyors eredményt, mint a piac kiszámítható működését és stabilitását ígéri. Akkor is igaz ez, ha ennek meg kell fizetnünk az árát, például az előrejelezhető, inflációnál magasabb hosszú lejáratú kamatok formájában. Megvalósítása során viszont számolni kell azzal a ténnyel is, hogy a monetáris és fiskális politika autonómiája tovább csökken, az állam szerepe át-, az állampolgár kompetenciája és felelőssége pedig felértékelődik. Az előcsatlakozás, vagyis az uniós tagságnak való megfelelés feltételeinek biztosítása igényli, hogy közelíteni kell a gazdaságnak azt a stabilitási szintjét, amelyet az úgynevezett maastrichti kritériumok testesítenek meg. Ez nyilvánvalóan csak hosszabb távú folyamat lehet.
Terveink szerint az államadósság és az államháztartási deficit tekintetében már az ezredfordulóra teljesülnek a kritériumok, míg az infláció vonatkozásában - abból a megfontolásból kiindulva, hogy az áremelkedést csak olyan fokozatossággal fékezzük meg, amely nem sérti az éppen beindulóban lévő növekedési hatóerőket - két három évvel tovább tart, tehát 2000-2002 között reális.
Látnunk kell, hogy e követelményrendszer jelentősége abban áll, hogy éppen a gazdasági nagyhatalmak követnek - első ízben a történelem során - transzparens, egzakt módon megfogalmazott gazdasági szabályokat, azaz épp a szükségszerűen igazodni köteles kisebb nemzetgazdaságok, mint például mi, kapnak jobb iránytűt a gazdaságpolitikájuk kialakításához. A magyar gazdaságpolitika pedig azért tekinti immanens részének, hogy e követelményrendszer irányába haladjunk, mert ez biztosít a vállalkozói szféra számára tartósan kedvező környezetet.
Az EU-tagságra felkészülés jelenti az állami támogatási rendszer átformálását, a programokhoz igazodó tervezési, döntési, finanszírozási, ellenőrzési rendszerek kiépítését, a támogatási rendszer EU-konformmá alakítását, a regionalitás mint döntési és programalakítási egység előtérbe állítását, a különböző pénzalapok koordinált felhasználását, a döntési szintek közelítését a legérdekeltebb és leginformáltabb szinthez. Ez a következő évek egyik feladata.
Az állami támogatáspolitika ez irányú átalakítását azonban már most elkezdtük, egyebek között azért is, hogy számunkra már mielőbb hozzáférhetőek legyenek az európai uniós közös források. Így hangsúlyozottan kell szólnunk a területpolitikáról, hiszen ennek mozgástere a '98. évi gazdaságpolitikai programban és a költségvetési törvényjavaslatban tovább bővül.
A közel 4 milliárd forint nagyságrendű közvetlen költségvetési támogatás mellett a privatizációs bevételekből 7 milliárd forint fordítható a területfejlesztés központi, regionális és megyei fejlesztési programjainak támogatására. Ezen túl más fejezeti előirányzatokból és alapokból a kormány hatáskörében átcsoportosítandó, illetve elkülönítendő többlettámogatásokból folytatódhat, illetve gyorsulhat a legsúlyosabb helyzetű Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék fejlesztési-felzárkóztatási programja.
A törvényjavaslat megteremti az EU Phare-programja által is támogatott regionális programok társfinanszírozási lehetőségét, ezen belül újabb határmenti térségre terjedhet ki a Phare-program. A törvényjavaslat szerint ezáltal összességében mintegy 3,3 milliárd forint külső forrás területfejlesztési célú felhasználására nyílik lehetőség.
Végezetül: igen rövid idő alatt végre kell hajtani a gazdaság vállalkozói szektorához képest lemaradt államháztartási rendszer további mélyreható reformját, amely szerteágazó, inhomogén feladatok egész sorát foglalja magában az egészségügy, a szociálpolitika, a foglalkoztatáspolitika, az önkormányzatokhoz kapcsolódó támogatási rendszer vagy éppenséggel a környezetvédelem területén.
Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Befejezésképpen engedjék meg, hogy némiképpen szokatlan módon foglaljam össze az államháztartás gazdálkodásának azokat az újszerű, tehát már nem ismeretlen, de most előtérbe kerülő prioritásait, amelyeket talán ma még nem tudunk teljesen következetesen érvényesíteni, de új irányzatot szabnak gondolkodásunknak.
A múltban hozzászoktunk, hogy azon vitatkozzunk, mely célra mennyit költ az államkassza, azaz az adófizető. Azt hiszem, ma már nem ez a releváns. Már csak azért sem, mert az állam által eszközölt kiadások egyéb, nemzetközi szervezetektől, tőkepiacokról származó vagy alapítványi befektetéseket is mozgásba hoznak, így azon kell gondolkodni, hogy mennyi erőforrást képes mozgásba hozni az állam.
Másik, hasonlóan fontos közelítés, hogy ma már egyre inkább előtérbe kerül az a kérdés, hogyan költjük el az állam, az adófizetők pénzét. E tekintetben magam is úgy ítélem meg, hogy nagy a selejthányad, a hálózati veszteség, amely az elosztás bonyolult folyamatai során érvényesül. Elegendő, ha például a kisvállalkozások szétforgácsolt, sokcsatornás támogatási rendszerére gondolunk, keresve az egykori geográfusok nyomán valamiféle forrástérképet, amely az erőforrások koordinált felhasználásának kontrollját biztosítaná; vagy - egészen más területen - azokra a szociálpolitikai támogatásokra, amelyekkel a múltban nem igazán azokat kedvezményeztük, akiket igazán szerettünk volna. Most megindult egy rendcsinálás, a különböző forrásokból hasonló célra elköltött források koordinációja, harmonizálása, amely meggyőződésem szerint csökkenti majd az államnak az adófizetők pénzéből párhuzamosan vagy fölöslegesen finanszírozott kiadásait, vagy növeli e kiadások hatásfokát.
Végül az is fontossá válik, hogy milyen magatartást, viselkedési szabályokat alakít az állam beavatkozásai révén. A nyugdíjreform fölénye a régi rendszerrel szemben éppen ebben áll.
Az állami kiadások alakulását egy más természetű megközelítés is befolyásolja. A kormány tisztában van azzal, hogy a szigorú megszorító intézkedések nemcsak pozitív hatásokat, jobb alkalmazkodóképességet kényszerítettek ki, de káros mellékhatásokkal is jártak. A jövőben a javuló pénzügyi egyensúly bázisán lehetőség van arra, hogy ezeket a negatívumokat szisztematikusan felszámoljuk. Most ez történik. Több erőforrást szánunk a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésére, ami tükröződik csakúgy a családtámogatások rendszerében, mint az önkormányzatok kiegyenlítő jellegű támogatásainak expanziójában.
A területfejlesztéstől az aktív foglalkoztatáspolitikán vagy az agrár- és a vidéknek szóló támogatások összevont rendszerén keresztül minden területen az állam úgy igyekszik segíteni, támogatást nyújtani, hogy ez egyszerre mozdítsa elő az öntevékenységet, az öngondoskodást, hogy a szociálpolitika ne a gazdasági aktivitás elsorvadásához vagy annak tudomásul vételéhez vezessen, hanem ellenkezőleg: aktivizálja az érintettek körét.
Befejezésképpen köszönetet szeretnék mondani az Állami Számvevőszéknek azért, hogy igazodva az előrehozott költségvetési törvény benyújtásához, elkészítette jelentését. Az ÁSZ véleményében megállapított, a költségvetési dokumentum törvényességi és számszaki ellenőrzésére vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban a Pénzügyminisztérium már hagyományosan külön dokumentumban reagál.
(10.00)
Ezen dokumentumot a tisztelt képviselők a szerdai ülésnapon kézhez kapják. Szeretném hangsúlyozni, hogy tételesen reagálunk minden felvetésre, és a jövőben - mint a múltban is - munkánkhoz hasznosítjuk az ÁSZ észrevételeit.
Tisztelt Ház! Az elért eredmények, amelyekre büszke vagyok, még nem olyan állapotot tükröznek, amikor a kormány megkönnyebbülten lehet nagyvonalú. Ha most nem leszünk képesek szigorúan kézben tartani a szűkös pénzeszközök kiszivárgását, akkor rövidesen igazuk lesz a kritikusoknak, akik máris azt jósolják: rövidesen kezdhetünk mindent elölről. A helyzet javuló, de rossz döntésekkel még elrontható, most szükséges az önfegyelem az elosztási javaslatoknál. Ez a parlament tanúbizonyságot tett arról, hogy kezelni tudta a krízishelyzetet; nem kisebb feladat a jelent és a jövőt helyesen mérlegelve kezelni a sikereket.
Köszönöm a figyelmüket. Kérem, hogy támogassák a költségvetés elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
