BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvény módosítási javaslata, amely a tisztelt Ház előtt fekszik, a címzett és céltámogatási rendszer eddigi tapasztalatai alapján módosításra szorult.
Az indoklásban és a belügyminiszteri expozéban szereplő szempontokon túlmenően mi, a Fidesz-Magyar Polgári Párt, már javaslatot tettünk e törvény módosítására, amely javaslat szinte szó szerint bekerült e törvény módosításába, hogy a parlament, illetve a területfejlesztési tanács választhasson az elé került módosító javaslatok alapján is, ami eddig nem minden tekintetben adatott meg számára, azaz: az elutasításra került pályázatok is az önkormányzati támogatási részekkel együtt kerüljenek a döntéshozók elé.
(16.50)
Egyetértünk azzal, hogy az államháztartási reform, a Magyar Államkincstár létrejötte, a Belügyminisztérium előirányzat-kezelő feladatai és a megyei területfejlesztési tanácsok megalakulása is alapvetően szükségessé tette e törvény módosítását. És azt is fontosnak tartjuk, ami az expozéban elhangzott, hogy alapvetően a decentralizáció volt a motorja ezeknek a változtatási igényeknek.
Mindannyiunk előtt ismert, hogy a címzett és céltámogatási rendszer az önkormányzatok pénzügyi szabályozásának a része, ami 1991-ben került bevezetésre. Azok az önkormányzatok, amelyek nem képesek fejleszteni, amelyek csak működtetni tudják a rendelkezésükre álló vagyont és a közszolgáltatásokat tudják biztosítani, lassú sorvadásnak vannak kitéve. Ezért tehát nagyon fontos, hogy az önkormányzatok által felügyelt területeken a fejlesztés arányosan, fenntarthatóan folyjék.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok döntési jogosultságuk kiterjesztésével egy újabb lehetőséget kapjanak. E törvény kapcsán is szeretném elmondani azt, hogy ezt egy jó irányba tett első, nem is nagy lépésnek tartjuk, hiszen szükséges - ahogy itt már elhangzott az önkormányzati bizottság és a környezetvédelmi bizottság előadója részéről is -, hogy a regionális fejlesztési irányokba történjenek majd további lépések.
Ma Magyarországon már nem lehet megyehatárok körül kibontakozó területfejlesztési döntéseket hozni, anélkül, hogy a környező területek igényeit, lehetőségeit és főleg a nem megyehatárokhoz kapcsolódó fejlesztési igényeket figyelembe ne vennénk.
Szükséges és gyenge lépésnek tartjuk azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés kapott felhatalmazást a fővárosi feladatok sorolására és eldöntésére. Itt is jobbnak tartanánk, ha a fővárosi agglomeráció vagy a fővárost körülvevő térség fejlesztési igényeire az a tanács kapna a továbbiakban - majd egy későbbi döntés kapcsán - felhatalmazást, és döntene, amely az egész térség igényeit, programjait figyelembe tudja venni.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az életveszélyes tanterem kiváltására vonatkozó, a feltételeknek megfelelő igények teljeskörűen kielégítésre kerülnek. Nem tartottuk helyesnek, hogy egyes önkormányzatokat bűvészmutatványokra szorítottunk azzal, hogy az életveszélyesség, az egyes tantermek kiváltására vonatkozó feltételeket nem teljeskörűen támogatta eddig a céltámogatási rendszer.
Szintén kiemelten fontosnak tartjuk a vízbázisvédelmi és a környezeti szempontokból kiemelten kezelendő, a támogatási igényű szennyvízelvezetés és -tisztítás céljaira fordítható összegeket és a 6. § megállapításait. Szeretném hangsúlyozni ennek a módosításnak a jelentőségét azzal, hogy itt is egy helyes irányba tett kis lépésnek tartjuk a vízbázisvédelmi és környezetvédelmi szempontok kiemelését, azok megyehatáron belül tartását, mert megítélésünk szerint a vízbázisvédelemnél az adott vízbázis régió szintű vagy kistérségi szintű kezelésének a Németországban megismert rendszere lenne a megoldás. Nagyon fontosnak tartjuk azt is - mint ahogy az előttem szólók erről beszéltek -, hogy az adott évben céltámogatásban részesülő szennyvízelvezetést és -tisztítást megvalósító önkormányzati beruházások számát növeli, hogy a június 30-áig a lemondással, visszafizetéssel, elvonással felszabaduló előirányzat ismét az önkormányzati területen és e témakörben marad és lehet felhasználható.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a megvalósíthatósági tanulmány és az építési engedélyezési tervdokumentáció közel egy évvel előzze meg a céltámogatás kihirdetésének az időpontját, hiszen az előkészítés rendkívül fontos az odaítélhetőség szempontjából. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a Belügyminisztériumnak és a parlamentnek is, mindannyiunknak nagyobb erőt kell összpontosítanunk arra, hogy ezen kritériumoknak a kistelepülések is meg tudjanak felelni, ahol az előkészítés, a műszaki előkészítés - ha a társulási készség hiányzik -, nem megfelelő szintű. Segíteni kell őket! Itt hosszabb távon a társulás, több térség együttes pályázása és a nagyobb települések besegítése - mind az előkészítésbe, mind a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésébe - lehet a megoldás.
Tisztelt Ház! Nagyon fontosnak tartom azt, amit más központi források, támogatások - így a Központi Környezetvédelmi Alapból vagy más alapokból történő - odaítélésénél is fontosnak és állandóan hangsúlyozandónak tartok, amivel ez a jogszabály már kiemelten foglalkozik: a központi támogatással megvalósult beruházás tíz éven belüli más célra történő hasznosítását a központi támogatás visszafizetésének kötelezettségével szankcionálja.
Azt is fontosnak tartjuk, hogy a megvalósult létesítmény gazdasági társaság vagy közhasznú társaság tulajdonába kerülhet a törvényi feltételek szerint. A jelenlegi hatályos szabályozási feltétel csak az alapítás tekintetében rögzítette ezt eddig, ezért szükségessé vált - és ezzel egyetértünk - a tíz évig tartó működtetés feltételének a meghatározása, azaz a közpénzekből megvalósuló fejlesztéseknél a közösség céljairól a gazdasági társaság vagy közhasznú társaság többségi tulajdonosainak kell a továbbiakban is gondoskodnia. Nagyon fontos ez akkor, amikor más alapokból vissza nem térítendő támogatások vagy más központi források lehetővé teszik egyes társaságoknak, hogy rövid idővel a megvalósult fejlesztést követően vagy annak a célját nem elérendően továbbra is működőképes maradjanak.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt a következő területeken tesz módosító javaslatokat:
A fenntartható fejlődés érdekében, amelyet minden törvénynél és minden modernizációs programnál hangsúlyozunk, e fejlesztéseket is figyelembe kell venni. Ma nagyon széttöredezett és a decentralizáció mellett is széttöredezett marad az egyes címzett és céltámogatások odaítélése. Fontosnak tartjuk e törvény összevetését a területfejlesztési koncepcióval, a területfejlesztési törvénnyel és az annak nyomán megjelent kormányhatározatokkal, hogy az Európai Unió intézményeitől szerzett forrásokkal kiegészülve valóban a fenntartható fejlődés irányába mozduljon el.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy e kérdéskör, azaz a címzett és céltámogatási rendszerről szóló törvény módosítása illeszkedjék az önkormányzatok finanszírozási rendszerének a reformjához. Most látható már, hogy az elmúlt évben jóváhagyott fővárosi és a megyei önkormányzati címzett és céltámogatási igények megközelítik az összigény 75 százalékát. Javasolni fogjuk, hogy a vidékfejlesztési programok kiemeltebben és súlyuknak megfelelően kapjanak teret.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a településügyi törvény rövidesen benyújtásra kerüljön, és kiegészítse e törvényi kereteket, a területfejlesztést, a településügyet, a címzett és céltámogatási rendszerekből megvalósuló fejlesztéseket. Nyomatékkal szeretnénk kérni, hogy e törvénymódosításhoz hasonlóan az utóellenőrzés, a közpénzek felhasználása más területeken is (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) nagyobb nyomatékot kapjon, nagyobb hangsúllyal kapjon szerepet a parlamenti ellenőrzésben és a számvevőszéki munkában.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem