GAÁL GYULA

Teljes szövegű keresés

GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm, elnöknő. Tisztelt Képviselőtársaim! Sasvári Szilárd hozzászólásához szeretnék kapcsolódni. A költségvetés 1998-ban körülbelül 80 milliárd forintot fordít a lakásépítések és a lakásszektor támogatására, az ehhez kapcsolódó különböző kedvezményekre és támogatási formákra.
Sasvári Szilárd felszólalásából az következik, hogy ő ezt az összeget kevesli, ennél többre lenne szükség. Ugyanakkor erre becslést sem mondott, hogy mennyivel lenne többre szükség, mennyi lenne az a pótlólagos költségvetési ráfordítási igény, amely elérhetné a lakásépítések számának megkétszereződését, amit ő úgy becsült, hogy a GDP növekedésére olyan fél, esetleg egyszázalékos növekedési hatást gyakorolhatna. Jó lett volna, ha erre az összegre nézve valamilyen becslést kapunk, hogy mennyivel többet kellene ennél a 80 milliárdnál fordítani a költségvetésnek a lakásépítés támogatására, és jó lett volna arról hallani, hogy milyen forrásból kívánja ezt a többletet biztosítani a képviselő úr.
Nyilván, ha végiggondoljuk azt, hogy ennek lehet az egyik lehetséges forrása, hogy adó- és járulékbevétel-növekedést kezdeményez, akkor ennek milyen negatív hatásai vannak a GDP növekedésére, tehát együtt érdemes a kettőt nézni: lehet, hogy az egyik oldalon van egy pozitív hatás, a másik oldalon egy negatív hatás. Ha nem kíván többletbevételeket ennek a fedezésére fordítani, akkor a költségvetési hiány növekszik ezen keresztül növekszik az infláció, növekszik a fizetési-mérleghiány ennek pár éven belül milyen negatív hatásai vannak a gazdaság növekedésére - erről sem hallottunk.
Tehát a dolog túl egyszerű és túl meseszép, ha csak egyik oldalát tekintjük a dolognak. Ha megpróbáljuk a közgazdasági összefüggéseit egy kicsit szélesebben nézni, akkor kiderül, hogy nem olyan egyszerű a feladat. Nem olyan egyszerű, hogy csak elhatározás kérdése, költsünk rá többet, és mindenki boldog lesz a végén, a gazdaság növekszik, a lakások száma gyarapszik és semmiféle kedvezőtlen hatása nincs. Sajnos, a feladat ennél nehezebb.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem