KERTÉSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

KERTÉSZ ISTVÁN
KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Szintén Sándorffy Ottó képviselőtársam ingerelt kétperces hozzászólásra.
Az első gondolatom ezzel kapcsolatban az, hogy el kellene dönteni, mi a baj: az, hogy a nyúlon van sapka, vagy az, hogy nincs sapka. Egyszerre a kettőt mégsem lehet a költségvetés tárgyalásakor sem állítani, illetve ezért a költségvetést kárhoztatni.
Képviselőtársam '98-as választási költségvetésről is beszélt, ugyanakkor arról is beszélt, hogy itt is, ott is kevesebb kiadás van a kelleténél, itt is, ott is több költségvetési bevételt szed be az állam, mint amit egyébként ő célszerűnek tartana. Most vagy az az igaz ebből, hogy választási költségvetést készített a kormány, és túl rózsaszínre festette a dolgokat, túl sok pénzt osztott, vagy túl kevés pénzt szedett be; vagy pedig az az igaz, amit a második körben mondott. A kettő együtt valahogy nem stimmel.
Képviselőtársam az Állami Számvevőszék jelentéséből idézett több kitételt. Eltekintett azonban attól, hogy az Állami Számvevőszék jelentésében az is benne foglaltatik, hogy az első pénzügyminisztériumi előterjesztésből készítették ők ezt a jelentést, és mindazok a kitételek, hogy miket hiányol mellékletként, a költségvetés részletes kibontásakor, a hároméves adatsor közlésekor szerepelnek, azokat meg lehetett találni. Kétségkívül nem annyira egyértelmű, mint a rövid ÁSZ-jelentésből.
Az adóbevételek, az adóterhelés növeléséről beszélt Sándorffy Ottó képviselőtársam. Már a korábbiakban is elmondtuk, most is megerősítem, hogy szó sincs erről. A három évvel ezelőtti állapothoz képest mintegy 12 százalékkal csökkent az elvonások átlagos mértéke, a két évvel ezelőtti állapothoz képest a személyi jövedelemadó átlagos mértéke 2 százalékkal csökkent, és egyáltalában nem úgy van, ahogy képviselőtársam mondja.
Sajnos a két percben a sok helyesbítést igénylő témára nyilvánvalóan nem lehet kitérni, de úgy gondolom, az eddigiekben elmondottak hűen tükrözik a valóságtartalmat.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti képviselők részéről.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem