DR. DOBOS KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy Boross Péter képviselőtársunk beszédéből az is kiszűrhető - és ez volt a nagyon lényeges kérdés -, hogy abban a társadalomban, ahol a gyerekek száma az idei évben 50 százaléka annak, mint ami az egyszerű reprodukcióhoz szükséges, abban a társadalomban egészen más szemléletű költségvetést várt a Magyar Demokrata Fórum. Egy olyan szemléletű költségvetést, amelyben - ha már az Economistra hivatkozott képviselőtársam, amiben ez sokszor megjelent - a humán erőforrás szerepe egészen másmilyen. Ebben a költségvetésben nincsenek igazán meg azok a markáns vonások, amelyek a családok életét segítenék. Ebben a költségvetésben nincsenek meg azok a markáns vonások, amelyek a humán erőforrás fejlesztését előirányoznák. Azt hiszem, hogy ez a leglényegesebb kérdés.
Lehet arról beszélni, hogy a gazdasági folyamatok az idei évben javultak, de akkor az a kérdés jogosan merül fel, hogy ha a tavalyi évben a rossz gazdasági folyamatokra hivatkozva a humán erőforrás területén a források minimalizálódtak, vagyis nem volt a célnak megfelelő, akkor az idei évben, amikor folyamatosan azt halljuk, hogy javulnak a gazdasági folyamatok, miért nem megfelelő - akár az egészségügyet tekintem, akár az oktatásügyet, akár a családtámogatási rendszert -, miért kerülnek ismét a következő évben a családok rossz pozícióba. Ez egy nagyon lényeges kérdés, és úgy gondolom, azt kellene végigtekinteni a parlamentnek, ha valóban felelősségteljesen gondolkozik, hogy próbál-e a családok helyzetén segíteni. Vagy azt mondja, hogy továbbra is tudomásul vesszük ezt a mérhetetlenül depresszív folyamatot, amelyik a gyermeklétszámban - mint egyik tényezőben - folyamatosan megjelenik. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(11.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem