SOÓS KÁROLY ATTILA
SOÓS KÁROLY ATTILA
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban egyfelől a hiány és az államadósság problémájára, másfelől a gazdaságpolitika néhány, a gazdasági növekedéssel, a különböző méretű vállalkozások növekedésével kapcsolatos problémájára szeretnék rámutatni.
Először tehát: hiány és államadósság. Bennünket a hiány mindig olyan értelemben foglalkoztat és kell hogy foglalkoztasson, akár mint országgyűlési képviselőket, akár mint adófizető állampolgárokat, hogy az növeli az állam már meglévő adósságát. Az államadósság végül is nem egyéb, mint a mindenkori költségvetési hiányok összeadódása, azok múltbeli adatainak összege. Ha így nézzük a dolgot, akkor azt kell mondanunk, hogy jövőre a tervek szerint a körülbelül 5,5 billió, tehát 5500 milliárd forint értékű államadóssághoz 438 milliárd forint értékű hiány, tehát többlet-államadósság adódik hozzá. Azonban bennünket most megint nem az kell hogy foglalkoztasson igazán, hogy forintban mennyi az államadósság összege, hanem az, hogy mennyi az a jövedelmünkhöz képest - a háztartások is így számolnak, és az állam is úgy számol -, hogy a bruttó hazai termékhez, a csúnya angol rövidítéssel: GDP-hez képest hogyan alakul az államadósság.
Nos, ha így nézzük, akkor a számítások szerint '97 végén az államadósság a bruttó hazai terméknek mintegy 68 százaléka lesz, ez várható; a jövő évi hiány pedig ugyancsak a bruttó hazai termékhez mérve a tervek szerint 4,7 százalék. Akkor az ember akár azt is gondolhatná, hogy össze kell adni a két számot, tehát a 68 százalékhoz hozzáadjuk a 4,7 százalékot, és akkor ennyivel növekszik jövőre az államadósság a bruttó hazai termékhez képest.
Nos, valójában, tisztelt képviselőtársaim, egyáltalán nem erről van szó! Itt egy paradoxon van, ugyanis ténylegesen az államadósság csökken, éspedig a bruttó hazai termék 68 százalékáról mintegy 63 százalékára csökken. Miért is történik ez a furcsa dolog? Azért történik, mert nő a bruttó hazai termelés, egyrészt növekszik a reálnövekedés folytán, de másrészt persze a bruttó hazai termelést növeli az infláció is. Ezzel szemben az államadósság nem növekszik az inflációval, az államadósságnak ugyan van inflációs terhe, ez kamatfizetések formájában jelentkezik, ez benne van a költségvetés, az államháztartás hiányában, és valójában körülbelül a teljes államháztartási hiány éppen ebből az inflációs kamatteherből adódik.
Tehát azt kell látnunk, hogy az államháztartás hiánya jövőre nem növeli az államadósságot. Ez nagyon fontos dolog, mert - ismétlem - a legfontosabb ezen adatok közül mindig maga az államadósság alakulása, hiszen az az, amelyikre majd nekünk a kamatokat fizetnünk kell. Ha így nézzük, ha észrevesszük, hogy itt valójában egy, az adott nyilvántartási rendszer és a nálunk még mindig elég jelentős infláció ellentmondásából adódó látszathiányról van szó és ténylegesen az államadósság csökken a várható jövedelemhez, tehát a bruttó hazai termékhez képest, akkor azt hiszem, hogy a leghatározottabban el lehet utasítani azokat az ellenzéki nézeteket, amelyek szerint itt valamifajta túlköltekező, osztogató állami költségvetésről, államháztartásról van szó. Különösképpen érdekes, tisztelt képviselőtársaim, ha ezt olyan pártok képviselői hangoztatják, akik benne voltak egy olyan kormányban, amely 1993-94-ben növelte az államháztartás adósságát, megint csak a bruttó hazai termékhez képest - ez az egyetlen értelmes mérőszám. Tehát szó sincs osztogatásról, és mellesleg azt is szívesen meghallgatnám, hogy az illetők melyik területre mondják azt, hogy osztogatásról van szó; erről nem nagyon hallottam eddig, csak úgy általában hallottam az osztogatásról szóló meséket.
Tisztelt Képviselőtársaim! A másik dolog, amiről beszélni szeretnék, az a gazdasági növekedés és az ezzel kapcsolatos néhány dilemma. Amikor elemezzük termelésnövekedés, exportnövekedés alapján a magyar gazdaság fejlődését az elmúlt néhány esztendőben, akkor nagyon érdekes következtetésekre lehet jutni.
(9.20)
Meg lehet különböztetni - a különféle kutatások ezt teszik - például az iparon belül a tevékenységek bizonyos olyan csoportjait, amelyek a műszaki fejlettség, a minőségimunka-igényesség és más vonatkozásokban különböznek egymástól, és mintegy a gazdasági fejlődés, a gazdasági műszaki fejlődés emeleteit jelentik, amelyeken úgy kell járnunk, hogy az alsóbbakról indulunk, és a felsőbbek felé haladunk. Az az öt csoport, amelyet érdemes megkülönböztetni, az alábbi: az első a természetierőforrás-igényes ágazatok, ide tartoznak például a kőolajtermékek, a kohászat, papíripar a hagyományos ágazatokhoz tartozik például a textil-, ruházati, bútor-, bőr-, cipőipar, fémfeldolgozás a nagy tömegű termelésen alapuló ágazatok: fogyasztói elektronika, tartós fogyasztási cikkek, gumiipar stb szakosított gyártóágazatok, mint mezőgazdasági gépek, szerszámgépek és egyebek végül tudomány alapú ágazatok: finomvegyipar, elektronika, távközlési berendezések és mások. Ezek a csoportok a gazdasági fejlődés, a műszaki-gazdasági fejlődésnek - mint mondtam - az emeleteit jelentik.
A kiindulópont a természetierőforrás-igényes és hagyományos ágazatok. Itt a műszaki fejlődés úgy szokott megvalósulni, hogy kívülről jön a berendezések, a gépek gyártóitól. Ennél igényesebb a következő: a nagy tömegű termelésen alapuló ágazatok. A fejlődés még magasabb fokát jelentik a szakosított gyártóágazatok és még inkább a tudományalapú ágazatok. A különbségek részben a minőségi munkaerőigényben, a szellemi munkaigényességben, a kutatásigényességben, a hozzáadott érték nagyságában, az export súlyegységére jutó érték nagyságában és egyebekben mutatkoznak meg. Hadd jegyezzem meg, hogy a csoportokon belül is lehet emelkedni az igényesebb termelés felé.
Ha ezen az alapon megnézzük a volt szocialista országok fejlődését, akkor a következőt tapasztaljuk:
A FÁK-országokban a természetierőforrás-igényes ágazatok azok, amelyek továbbra is erőseknek és viszonylag fejlődőképeseknek bizonyulnak. Kelet-Európában - például Bulgáriában, Romániában - a hagyományos ágazatok játsszák ezt a szerepet. Csehországban - és most már az átalakulásban valóban a leginkább előrehaladó országokra korlátozva az érvelést - a hagyományos, a nagy tömegű termelésen alapuló és a szakosított gyártóágazatok azok, amelyek bizonyos előrehaladást mutatnak. Lengyelországban a hagyományos és a tömegtermelés-igényes szektorok közül az autóipar mutat előrelépést. Ami Magyarországot illeti, az exportszerkezet elemzése alapján az adódik, hogy az erőforrás-igényes termelés természetesen csökken, hiszen szovjet importkőolajat nem tudunk exportálni, mert kevesebbet importálunk belőle. A hagyományos szektorok erősek maradtak, előretörtek a szakosított gyártó- és a tudományalapú ágazatok, és a nagy tömegű termelésen belül például az autóiparban elmozdulás történt az igényesebb termékek felé. Ez a szerkezeti elemzés azt mutatja, hogy messze a legkedvezőbben Magyarország iparszerkezete alakult az elmúlt esztendőkben. Ez alapos statisztikai elemzésekkel kimutatható.
Ami a mennyiségi teljesítményt illeti, tudjuk, hogy Csehország és Lengyelország mind gazdasági növekedésben, mind exportnövekedésben eddig lényegesen jobb teljesítményt mutatott nálunk, de '94 óta az exportban ez már nem érvényes, és az idén már a gazdasági növekedésben sem.
Ami az exportot illeti, az az első nyolc hónapban dollárban 16 százalékkal növekedett, volumenben közel 20 százalékkal, és a minőségi fejlődése - amelyre az előbb utaltam - tovább folytatódik. A gépipar vezet az exportban, ezen belül különösen gyorsan nő a híradástechnikai ipar, az elektronikai ipar és ennek exportja. Exportunkban összességében - és néhány magasan fejlett ország, például Németország, Nagy-Britannia viszonylatában is - nagyobb a gépek hányada, mint az importunkban. Meg szeretném jegyezni, hogy tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta volna közülünk, hogy a nyugati országokba mi több gépet tudunk exportálni, mint amennyit onnan importálunk.
Mindez kimutathatóan szorosan összefügg a külföldi beruházásokkal. Határozottan le kell szögezni, hogy azoknak az állításoknak, amelyek szerint a külföldi beruházók azért jönnek ide, hogy olcsó munkaerővel igénytelen munkát végeztessenek, pontosan az ellenkezője az igaz. Ezek az adatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy bennünket azok a beruházók igenis egy gyorsan fejlődő, fejlődésre képes európai országnak tekintenek, és olyan beruházásokat végeznek nálunk.
Ez persze nem érvényes a bérmunkaexportra. A bérmunkaexport nem ennyire kedvező, de az azzal kapcsolatos negatív vélemények sem indokoltak tökéletesen, hiszen itt az elveszett piacokra termelő kapacitások hasznosítására nyílik lehetőség, finanszírozási lehetőséget ad a bérmunka, technológiajavulást és technológiai fegyelmet jelent a bérmunka, mégsem a legelőnyösebb. De azt is látnunk kell, hogy a bérmunka ezzel a gyors és progresszív gépipari exportnövekedéssel visszaszorul: az elmúlt esztendőben 25 százalékát adta az exportunknak, az idén az első nyolc hónapban ez csak 22 százalék.
Röviden még arra kell kitérnem, hogy a valóságos gond egyáltalán nem az, hogy azok a nagyberuházások, amelyek külföldi tőkével megvalósulnak, nem jó irányba vinnék a gazdaságot. A gondunk inkább az, hogy ehhez nem kellő mértékben tudnak a kisebb és közepes vállalkozások alkalmazkodni, nem tudnak beszállítóikká válni, és egyáltalán ennek a vállalkozási körnek komoly gondjai vannak.
A korábbi évek gyorsabb növekedése után '94-től kezdve azt látjuk, hogy a mikrovállalkozások részesedése - a 10 fő alatti foglalkoztatású kisvállalkozások növekedése - ugyan továbbra is jelentős, de az ennél nagyobb, a kisvállalatok és a középvállalatok súlya például az összes termelési értéken belül stagnál: a kisvállalatoké 17, a közepes vállalkozásoké 20 százalék körül. Nem kevésbé problematikus az, amit a bankhitelek elhelyezésénél látunk, kis- és közepes vállalkozások esetében az ő részesedésük a bankhitelekből '93-ban még 11,2 százalék volt, és erről csökkent '96-ban már 4,9 százalékkal.
Ez az ilyen értelemben vett kiegyensúlyozatlanság a gazdasági növekedésben biztosan nem kedvező tendencia. Úgy gondolom, hogy az adott körülmények között a hitelgarancia-rendszer, az elkülönített állami pénzalapok erőteljesebb kis- és középvállalkozások felé való fordításával, a közbeszerzésben a törvény által megengedett lehetőség kihasználásával, hogy tudniillik kisebb, közepes vállalkozásokat előnyben részesítünk, a deregulációval, és - ami egyébként az adótörvényekben elő van irányozva - az adók egyszerűsítésével, és az adók lassú csökkentésében a továbbhaladással oda kell hatni, hogy ez az egyensúlytalanság egyfelől a kisebb és közepes vállalkozások, másfelől a nagyvállalkozások növekedésében enyhüljön és megszűnjön.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
