KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd emlékeztessem önöket, hogy - szemben a képviselő úr megjegyzésével - az Alkotmánybíróság nem foglalt állást a parlament által hozott határozat törvényességét és alkotmányosságát illetően, erre vonatkozóan megjegyzést nem tett. (Dr. Dobos Krisztina: Mellébeszélés!)
Azért mondom azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök azok, akik félrevezetik a választópolgárokat akkor, amikor egy nehezen értelmezhető és semmiképpen nem a lényegről szóló kérdésben aláírást gyűjtenek, mert az a földtörvény-módosítás, amelyet a kormány benyújtott, semmiképpen nem arról szól, amiről ellenzéki képviselőtársaim azóta is - még egyszer mondom - félrevezetve a választópolgárokat, kommunikálni akarnak. Ennek következményeként abban az esetben, ha alkotmányos az ellenzéki képviselők által megfogalmazott kérdés, népszavazást kell tartani, egy második népszavazást. Ez valóban 1,5 milliárdba fog kerülnie a költségvetésnek. Majd meglátjuk, hogy hogyan vélekednek erről a választópolgárok.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem