DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Nagy örömömre szolgál, hogy a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes rekonstrukciója ügyében benyújtott országgyűlési határozati javaslat a módosító indítványok szavazásáig eljutott, és ma erről van módunk szavazni.
(18.10)
Nagyon kevés módosító indítvány érkezett, és ezeknek is csak néhányára szeretnék reagálni, amelyeknek az egyik része alternatív megoldásként az 1. és 2. pontban a kérdéses előterjesztés címének megváltoztatására vonatkozik; megítélésem szerint téves elgondolás alapján, ugyanis úgy szól, hogy a kastélyegyüttes felújítási programjának gyorsítása tárgyában a "gyorsítás" szó kerüljön be.
A tisztelt Házat szeretném emlékeztetni arra, hogy ebben az ügyben az Országgyűlés semmilyen korábbi határozatot nem hozott, az Országgyűlés elé korábban semmiféle tájékoztatás nem jött, tehát nem szavazhatunk egy olyasminek a gyorsításáról, amiről semmiféle korábbi parlamenti anyag nem szerepelt. A semmit nem lehet felgyorsítani; ez az első anyag, ami a tisztelt Ház előtt fekszik, ezért tehát indokolatlannak tartjuk ennek az egy szónak a beemelését.
A módosító indítvány másik része arról szól, hogy a használatra, illetőleg a hasznosítás tervében felsorolt kulturális hagyományok kérdésében más megfogalmazás szerepeljen, mint az eredeti javaslatban. Szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, hogy az eredeti javaslat egyáltalán nem zárja ki azt, hogy bővítsük, illetőleg a program kormányszintű végrehajtása során ennél lényegesen nagyobb mértékű program is beépüljön ebbe. Itt olyan alapvető történelmi, kulturális hagyományok említéséről van szó, amelyek a sajátjai ennek a kastélyegyüttesnek. Minden korábbi elképzelés, amely valaha magánemberek vagy szervezetek részéről felvetődött, ezekről szólnak, úgyhogy a magunk mint előterjesztők részéről ezeket a módosító indítványokat nem tudjuk támogatni, csakúgy, ahogy - megítélésünk szerint nem véletlenül - a kulturális bizottság sem támogatja ezeket.
Összességében elmondhatom, hogy a néhány módosító indítvány közül, amelyeket majd az elnök asszony fölvezet, a 3. pontban szereplőt támogatjuk, amely szövegpontosításra terjed ki; és amiket a kulturális bizottság nem támogat, azokat az előterjesztők nevében magam sem tudom támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem