DR. BÁNK ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A most előttünk fekvő T/4859. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szól. Mivel általános vitáról van szó, engedjék meg, hogy néhány gondolatot nagy általánosságban fogalmazzak meg e törvénnyel kapcsolatosan.
A korszerű jogalkotási folyamatokban - logikus módon egyébként - az egyes törvények, határozatok egymásra épülnek, egymással nyilvánvalóan kölcsönhatásban vannak. E megfogalmazásnak, úgy érzem, a jelen törvényjavaslat tárgyalásakor azért van jelentősége, hiszen e törvényjavaslatot értelemszerűen a Belügyminisztérium terjesztette elő, ugyanakkor az ehhez szükséges legfontosabb dolgot, mármint a pénzt, ugyancsak a kormány ugyan, ám a Pénzügyminisztériumon keresztül fogja előterjeszteni.
Minden cél úgy tud megvalósulni, ha mellérendelik azt az eszközt, amellyel megvalósítható. Ugyanezen gondolat keretében szeretnék arra kitérni, hogy a most előterjesztendő törvényjavaslatban a Belügyminisztérium a mellékletben felsorolt támogatható célokat jelöli meg, ebben egyben prioritást adva azoknak a területeknek, amelyeknél ő úgy látja, hogy a fejlesztések az önkormányzatok fejlesztésén belül lényegesek és fontosak.
Ebben a körben el kell mondanunk azt, hogy a T/4859. számú törvényjavaslat sokkal szűkebb kört állapít meg, mint a módosított 1992. évi LXXXIX. törvény. Ennek persze az is lehet az oka, hogy az előterjesztő úgy ítélte meg, hogy azok a célok, amelyek '92-ben megfogalmazódtak, megvalósultak, vagy esetleg lehet az is, hogy nem ugyanazokat a prioritásokat tartja szem előtt.
Mindezek előrebocsátásával engedjék meg, hogy néhány gondolatot fűzzek - mint a Független Kisgazdapárt vezérszónoka - a törvény módosításával kapcsolatosan előterjesztett törvényjavaslathoz.
Mint ismert - és azt hiszem, ezt több alkalommal, több helyen elmondtuk -, a Független Kisgazdapárt a dereguláció talaján áll. Ilyen összefüggésben és megközelítésben a törvényjavaslat vonatkozásában egy nagyon érdekes dologra hívom fel a tisztelt képviselőtársaim figyelmét.
Az eredeti törvényjavaslat, amely 1992-ben kelt, 23 szakaszból áll; 23 szakaszból, beleértve a hatályba léptető rendelkezéseket, az értelmező rendelkezéseket is. A most előttünk fekvő törvényjavaslat 21 szakaszból áll. Ha a javaslat három-négy szakasz vonatkozásában kívánná módosítani az alaptörvényt, úgy nyilvánvaló, hogy célszerű volna ilyen módon megfogalmazni. Felvetem azonban, tisztelt Ház, hogy egy 23 szakaszból álló törvényjavaslatot 21 szakasszal módosítani: megfelel-e azoknak a követelményeknek, amelyeket a korszerű jogalkotáshoz fűzünk. Nem lett volna-e célszerű egy törvényben szabályozni az egészet - egy egységesben? Hiszen gondoljanak arra, hogy ezt a törvényt önkormányzatoknál, általában kis önkormányzatoknál is értelmezni kell, nem biztos, hogy vannak ott jogvégzett jegyzők, és a pénzügyi előadó vagy az építési előadó a megfelelő szakismerettel rendelkezik. A törvényjavaslat ilyenképpen történő módosítása álláspontom szerint a későbbiekben - különösen pedig az egyszerű jogalkalmazás szintjén - az önkormányzatoknál nagy zavart fog kelteni. Tehát az én véleményem az, hogy ebben a vonatkozásban bizony egy egységes szerkezetbe foglalt törvényjavaslat sokkal célszerűbb lett volna minden szempontból, úgy a Ház szempontjából, mint az alkalmazó helyi önkormányzatok szempontjából.
Amellett, hogy ki kell jelentenem, a Független Kisgazdapárt támogatja a most benyújtott törvényjavaslatokat, azok céljával egyetért, néhány kritikai megjegyzést szeretnék ebben a körben tenni önmagában az egyes szakaszokkal kapcsolatosan.
Már a miniszteri expozét követő bizottsági előadások során is felvetődött az, amit itt hasonlóképpen meg szeretnék jegyezni - az 1. §-sal kapcsolatos bizonyos aggályok. Mit mond ez az 1. §? Az 1. § szerint az önkormányzatok címzett támogatást igényelhetnek - nem sorolom - a 200 millió forint feletti beruházási összköltségű önkormányzati beruházások megvalósítására. Mit jelent ez, tisztelt képviselőtársaim? Azt jelenti, hogy Magyarországon közel 1500-1600 kistelepülés közvetlenül, direkt módon ilyen címzett támogatáshoz nem juthat. Nem vitás természetesen - mielőtt bárki ehhez kritikai megjegyzést fűzne -, hogy ez a mintegy 4,5 milliárd forint átcsoportosítódik, a területfejlesztési tanácsok hatáskörébe kerül, azonban a területfejlesztési tanácsok eddigi működésével kapcsolatos tapasztalatunk az, hogy nem biztos, hogy adott esetben nem kerülnek-e szembe bizonyos lobbyérdekekkel a kisebb önkormányzatok beruházási törekvései. Ez, úgy gondolom, mindenképpen említésre méltó, és olyan kérdés, amelyet mindenképpen meg kell jegyeznünk.
A következő, amire szeretnék utalni, tisztelt képviselőtársaim, a javaslat 2. §-ában foglalt furcsa - legalábbis számomra furcsa - rendelkezés. Mit mond ez a 2. § (1) bekezdés? A Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi kerületi önkormányzatok vonatkozásában a meghatározott támogatások felhasználásával kapcsolatos döntési hatáskört a Fővárosi Közgyűlés gyakorolja; 19 esetben a területfejlesztési tanács, a 20. esetben a Fővárosi Közgyűlés saját hatáskörében bírálja el ezeket a dolgokat. Ezzel kapcsolatosan két aggályom van, tisztelt képviselőtársaim.
Egyrészt álláspontom szerint ez a megfogalmazás, ez a mód az önkormányzatiság elvét sérti, másrészt egyes közigazgatási elvek sérülnek meg, hiszen 19 megyében dekoncentrált szervek döntenek a felmerülő összegek elköltéséről, beruházásáról, a 20. esetben teljesen érthetetlen és indokolatlan módon ez a szabály megtörik, és saját maga dönt erről.
(9.40)
A 2. § (4) bekezdése egy hasonló, bár talán lényegesen kisebb problémát vet fel bennem; a szakasz (4) bekezdése a következőképpen szól: a megyei területfejlesztési tanácsok, továbbá a Fővárosi Közgyűlés - terület-, városfejlesztési koncepciók figyelembevételével - saját hatáskörben kialakított feltételrendszer szerint, pályázati rendszer keretében dönt. Én úgy gondolom, természetszerű, hogy minden egyes megyében, minden egyes területen más és más feltételek merülnek fel bizonyos döntések körében. Ugyanakkor azonban az nem megengedhető, hogy 19 megyében 19 feltételrendszer alakuljon ki. Én úgy gondolom, a kormányzat számára előírás kellene legyen, hogy aztán egy bizonyos egységes rendszer keretein belül engedi meg azt, hogy a sajátos helyi specialitásokat is figyelembe vegyük, hiszen ha a törvényt szó szerint értelmezem, akkor itt húszféle feltételrendszer alakulhat ki. Én azt gondolom, kellene a törvényben itt egy módosítás, amelyet be fog nyújtani a Független Kisgazdapárt, mely arról fog szólni, hogy egy bizonyos egységes elbírálási rendszert - legalábbis annak a határpontjait - megjelöljön.
A javaslat 3. §-a egy olyan kérdést érint, mely korábban nem volt rendezve, és nagyon helyes, hogy benne van a törvényjavaslatban. Nevezetesen: az elutasított pályázatok esetében megjelöli azt, különbséget kell tenni aszerint, hogy a) jogszabályi feltételek, illetve b) költségvetési fedezet hiánya indokolja az elutasítást. Az első ponttal, az a) ponttal tulajdonképpen semmi problémánk nincs, mert ez taxációt jelent. A második, a b) pont azonban, amely ugyan csak annyit mond, hogy "a költségvetési fedezet hiánya miatti elutasítás", azt hiszem, bővítésre szorul, hiszen nem mindegy, hogy azért utasították el, mert az összes keret kevés volt, vagy azért utasították el, mert a másik jobban pályázott, tehát ezen belül ezt jobban ki kellene bontani.
Ennyi fért tíz percbe, tisztelt képviselőház. Végezetül engedjék meg, hogy a Független Kisgazdapárt nevében - a már most jelzett néhány kritikai megjegyzésünkön túl - a törvényt az elfogadásunkról biztosítsuk.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem