DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem árt és nem használ - így tudnám egy mondatban összefoglalni az előttünk levő csomagot, ami a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szól, illetve a hozzákapcsolódó módosítást, ami a helyi önkormányzati törvény ebből adódó módosításait teszi szükségessé.
Nem az a kérdés itt, hogy az önkormányzatok társulását támogatja-e valaki vagy sem, hanem itt az a kérdés, hogy az önkormányzatok társulását indokolt-e vagy sem külön egy törvényi formában szabályozni.
Mi úgy ítéljük meg, hogy ezeknek a társulásoknak a jelenleg hatályos törvények között és a szerződéskötés szabadságát tiszteletben tartva, az érdekelt felek egyetértése alapján kell megköttetniük. Ehhez képest tulajdonképpen a jelenlegi javaslat egy formai, alaki kellékeit írja le ennek a megállapodásnak, ezért tulajdonképpen egy kicsit pótcselekvésnek is érezzük. Hisz miről szól? - nézzük sorba!
Az 1. § kimondja, hogy maga a társulás köthető; a 2. § megállapítja, hogy írásban kell megkötni; a 3. § leírja, hogy ki írja alá a szerződéseket; a 4. § megállapítja, hogy a testületnek milyen szintű döntést kell hozni ehhez; az 5. § nagy bölcsen megjegyzi, hogy lehet ezt a társulási szerződést határozott vagy határozatlan időre kötni, mintha enélkül ez nem lenne megtehető. A következő paragrafus a társulás megszűnésének a törvényi eseteit írja le.
Mi úgy ítéljük meg, hogy ez a törvény kizárólag formai kellékeket szabályoz, és éppen ezért talán egy kissé pótcselekvésnek is tűnik. Léteztek eddig is társulások, és az önkormányzatok társulását ez nem fogja sem ösztönözni, sem csorbítani.
A Magyar Demokrata Fórum részéről különösen a közigazgatási társulásokat tartjuk fontosnak és indokoltnak, különös tekintettel a körjegyző intézményére.
Összefoglalva, mert tulajdonképpen kissé feleslegesnek érezzük ezt a javaslatot: a Magyar Demokrata Fórum tudomásul veszi és nincs ellene különösebb kifogása, hogy ez a Ház elé kerüljön, bár egy kissé indokolatlannak tartjuk, mert olyan kérdéseket szabályoz, amit nem törvényi szinten kellene szabályozni, ezért a magunk részéről a vitát itt lezártnak tekintjük.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem