DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Boross Péter képviselő úrnak abban teljesen igaza van, hogy sokszor indokolatlanul nagy nyomás nehezedik a törvényalkotóra, hogy minden kérdést törvényben szabályozzon. Én azzal egyetértek, hogy kicsit jobban górcső alá kell venni a szabályozási tárgyakat és annak a részletezését is akkor, amikor arról van szó, hogy egy adott kérdést, társadalmi viszonyt milyen szintű jogforrásban és a jogforrási hierarchia csúcsán elhelyezkedő törvényben kell-e vajon szabályozni. Tehát a kritikával és ezzel a gondolattal általában én teljes mértékig egyetértek.
A képviselő úrnak azzal az álláspontjával kicsit vitatkozni szeretnék, ami szerint ez a törvény sem igazán törvényalkotási tárgy, hiszen hosszú idő óta vita volt már abban a kérdésben a szakmán belül és a szakmapolitikán belül is, hogy a társulások ösztönzésének vajon milyen formáit kellene vállalni, és milyen feladata lenne a törvényhozónak, kell-e vajon olyan jogi szabályozás, ami törvényi formában jobban segíti a társulásokat.
Engedjék meg, hogy mindösszesen egyetlenegy munkára hivatkozzam, de több ilyen munkához is hozzá lehet férni. Pfeil Edit, a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet munkatársa egyik tanulmányában írja a következőt: "A kistérségfejlesztés intézményrendszere alapjaiban a magyar önkormányzatoknak is rendelkezésére áll, de a jogszabályi háttér továbbfejlesztése is részletes törvényi kimunkálást igényel. Az önkormányzati társulás jelenlegi formájában nem alkalmas térségi érdekek integrálására, meg kell teremteni egy olyan társulási típus jogi alapját, amelyben magánjogi jogalanyok részvételére is lehetőség nyílna, és legfőbb képviseleti szerve döntési jogosultságot is kaphatna, hogy feladathordozóvá válhasson."
Tehát igen, ezek az érvek, ezek az indokok elég régóta megjelentek már a szakmában és a politika látókörében is, és a kormány ezeket mérlegelve, különböző, az érdekeltekkel lefolytatott egyeztetés ismeretében hozta meg azt a döntést, hogy ezt a törvényt megalkotja és beterjeszti a parlament elé. Azt gondolom, hogy azok, akiknek ezt majd végre kell hajtani, és akiket segíthet ez a mindennapi munkában, az önkormányzatok az önkormányzati érdekszövetségeken keresztül kifejezték, kifejtették azt, hogy ezzel ők is ilyen formában egyetértenek.
Köszönöm, elnök asszony, most nem élnék több hozzászólási lehetőséggel. Tényleg sajátos formája ez most a ma délelőtti vitának, de lehet, hogy képviselőtársaimnak van még olyan mondandója, amivel a későbbiek során majd szeretnék vitatkozni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem