DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Boross Péter képviselő úr az előző hozzászólását azzal kezdte, hogy ismeri már ezt, hogy "általában egyetértünk, de a konkrétumokban nem". Az érvelésnél most mégis megerősíteném, és megpróbálnék érvelni konkrétumokkal az állításom mellett.
Először még egy gondolatot arról, hogy "általában egyetértünk". Igen, sokszor kerül olyan törvény, olyan szabályozás a Magyar Országgyűlés asztalára, amit nem törvényben kellene elvégezni. Én magam is támogatója vagyok annak, hogy amit szabályozhat a kormány mint a végrehajtó hatalom irányító szerve, amit szabályozhatnak a tárcák, azt nem kell az Országgyűlés elé hozni. Főként nem szabad olyan döntéseket az Országgyűlés elé engedni, ami formálissá teszi az Országgyűlés döntését. Én például ilyennek tartottam a címzett támogatásoknál azt, amikor néhány milliós tételről formálisan az Országgyűlés döntött. Azért mondom, hogy formálisan, mert például ugyan az önkormányzati bizottságnak bemutatta a kormány a javaslatát, de konkrét változtatás nem történt, és nem is történhetett, hiszen egy-egy pályázat elbírálása mögött olyan pályázatok voltak, olyan szakmai feltételei voltak egy-egy ilyen döntésnek, amit nem lehetett itt, az Országgyűlésben, a bizottságban és a parlament plenáris ülésén elvégezni.
Én magam támogatója voltam annak - és most a konkrét példa kedvéért utalok csak az előző törvényre -, hogy a címzett támogatásoknál a 200 millió forint értékhatár alatti döntést a területfejlesztési tanácsok kapják meg, decentralizálva ezzel is a döntést, és mentesítve az Országgyűlést az ilyen formális döntések alól. Sajnálom, hogy egyébként ebben végül is nem alakult ki egyetértés. Az előző hozzászólók közül ellenzéki képviselőtársaink is voltak, akik ezt kritizálták.
A társulásokról és az önkormányzatok együttműködéséről szóló törvény egyes szakaszai, egyes pontjai lehet, hogy olyan... - ennek is neveztem az előző hozzászólásomban, például a 19. §-t neveztem biztató szakasznak. Ha képviselő úr ezzel a szakasszal érvvel, akkor azt mondom, hogy van benne valami igazság. Felolvasom, hogyan rendelkezik ez a törvény: "A helyi önkormányzatok képviselő-testületei, bizottságai, polgármesterei, jegyzői, a képviselő-testületek intézményei, társulásai feladatkörükben egymással, illetve más jogi személlyel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel eseti és rendszeres kapcsolatot alakíthatnak ki, tanácskozásokat, közös rendezvényeket szervezhetnek tapasztalataik kölcsönös átadása céljából..." és a többi, folytatja még a szakasz - szép hosszú, több sorból álló, több gondolatot is megfogalmazó szakasz. Ebben igaza van a képviselő úrnak, hogy ezt természetesen anélkül is megtehetik, ebben semmi formakényszer nincs, semmi kötelező erő nincsen.
Azért mondtam, hogy ez biztató szakasz, mert az 1990-es időszakban - amikor a volt közös községi tanácsoknak az önálló önkormányzati lét megteremtésekor bizony nagyon sok vitán kellett még keresztülmenni: szét kellett osztani a vagyont, el kellett rendezni egymás között a dolgokat, ami nem ment mindig simán - bizony ez az együttműködési készség nem volt elég erős. Azt gondolom, az önkormányzatoknál ezt a biztatást ilyen módon is megadni talán nem hiábavaló törvényben sem.
Magukról a társulások formáiról annyit - ugyancsak az előző hozzászólásomban elmondtam néhány érvet, hogy miért tartom ezt szükségesnek -, hogy nem indult el az önkormányzatoknál úgy ez a társulási folyamat, ahogyan az kívánatos lett volna. Ők maguk kérték - lehet, hogy igaza van képviselő úrnak, hogy ez is a nyomáshoz tartozik, amikor nyomás van abba az irányba, hogy alkosson az Országgyűlés törvényt -, hogy legyen ennek olyan formai háttere, ami őket segíti, és ami nekik garanciákat is adhat az együttműködéshez.
Azt gondolom, hogy megismerve képviselő úr érveit és elmondva a mi érveinket, igazából a bizonyítékot majd az fogja szolgáltatni, hogy a törvény hatálybalépését követő időben érezhető-e, érzékelhető-e valamilyen pozitív irányú változás az önkormányzati együttműködés kérdéskörében.
Azzal is teljes mértékben egyetértek, hogy támogatással, pénzügyi ösztönzéssel ugyanilyen - vagy lehet, hogy jobb - eredményeket lehet elérni, mert az önkormányzatok azért abban nagyon bölcsek voltak eddig is, hogy ha saját érdekeiket - a finanszírozással és a támogatással összefüggő érdekeiket - felismerve bizony ezt ösztönözték, támogatták, akkor az ilyen együttműködési formákat előnyben részesítették. Volt ilyen a fejlesztési forrásoknál is, amikor közösen pályáztak, mondjuk, tornateremre vagy egyébre, és elég jól megtalálták a lehetőségeket az önkormányzatok, megtalálták az ebben rejlő előnyöket.
Még egy dologra szeretnék reagálni, amit Tóth Tihamér képviselőtársam mondott el az előző hozzászólásában. Ő azt mondta, hogy a körjegyzőségek ösztönzésénél korlátokat szabott a lehetőségeknek az, hogy nem volt elég szakképzett jegyző képesítésű munkatárs, aki a jegyzői vagy körjegyzői feladatokat elláthatta volna, és ez is korlátozta a körjegyzőségek létrejöttét. Azt gondolom, annak ellenére, hogy ez igaz, bizony nehéz egy szakképzett, jól képzett köztisztviselőt, mondjuk, körjegyzőként megszerezni - elnézést kérek a profán hasonlatért, de nagyon jó áruk van a piacon a jól képzett jegyzőknek, körjegyzőknek.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy amikor csökkent a körjegyzőségek száma, tehát szétváltak, bizony a településeken kialakult egy olyan szemlélet, hogy igazából az önkormányzatiság léte akkor tud kiteljesedni, ha saját jegyzősége van egy önkormányzatnak. Tudok olyan településekről saját megyémben, ahol egymástól öt-hat kilométerre lévő 500-600 lelkes települések tartanak fenn saját jegyzőséget, ami nem áll másból, mint hogy főállású jegyző és gazdasági ügyintéző dolgozik a jegyzőségen.
El lehet azt képzelni, hogy a mai jogi helyzetben - amikor rendkívül széles körű az önkormányzatok feladat- és hatásköre, rendkívül sokszínű, sok ismeretet és magas felkészültséget feltételező feladatokat kell ellátni - két szakembernek hogyan lehet ellátni ezt a differenciált feladatkört. Borzasztó nehéz, és nekem minden tiszteletem egyébként azoké a kollegáké, akik jegyzőként, körjegyzőként dolgoznak és valamennyi hatáskört gyakorolják, mert ez igen nagy és nagyon komoly szakmai feladat, és megfosztja őket attól a lehetőségtől az apparátus kicsiny száma, ami egy nagyobb hivatalban, egy polgármesteri hivatalban lehetséges: differenciáltan, szakosodva egy-egy területre lássák el a feladatukat.
Egy picit ilyen presztízsérdekek is hozzájárultak ehhez, amit, azt gondolom, úgy lehet majd meghaladni, úgy lehet ezeken átlépni, ha az önkormányzatok nagyon komolyan mérlegelik, hogy mi az, amire inkább fordítani akarják a pluszforrásaikat - mondjuk, fejlesztésre, az intézményük, az iskolájuk, az öregek napközi otthona jobb színvonalú ellátására -, ha társulnak és körjegyzőségbe mennek egy másik településsel, és több forrásuk marad a hivatali feladatok ellátása után azokra a közszolgáltatásokra, amelyek talán közvetlenebbül érintik az állampolgárokat.
(12.00)
Ezt ösztönözni kell; azt gondolom, pénzügyi ösztönzéssel támogatni kell. A döntés felelőssége azonban az önkormányzatoké. Én szívesen biztatnám őket, hogy jobban éljenek ezzel a lehetőséggel, de azt gondolom, hogy nem törvényi úton kell ezt kijelölni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
