DR. TÓTH TIHAMÉR

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH TIHAMÉR
DR. TÓTH TIHAMÉR (MDNP): Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma délelőtt az önkormányzatokat érintő törvénymódosítások körében az önkormányzatok társulásairól és együttműködéseiről szóló önálló törvényjavaslat és az ezzel együtt szükséges önkormányzati törvény módosításáról szóló törvényjavaslat került tárgyalásra.
Tulajdonképpen, ha arra lennénk kíváncsiak, hogy milyen jelentőséggel bír egy-egy törvényjavaslat, amely az önkormányzatok együttműködéseit, társulásait hivatott szabályozni, akkor azt kell mondani, hogy lényeges, sőt nagyon sok esetben fontos anyagi és eljárásjogi szabályokat is tartalmazhat.
(11.30)
Tulajdonképpen már 1990-ben, az önkormányzati törvény megalkotásakor is gondolt az akkori előterjesztő arra, hogy az önkormányzatok nem tudnak minden feladatot önállóan ellátni, ezért bizonyos feladatok ellátására társulások létrehozását kell megengedni, illetve elősegíteni. Itt most az elősegítés volna a fontos. Azt gondolom, ezzel a törvénymódosítással talán a jogi feltételek, az eljárásjogi szabályok valamelyest egyszerűbbek lesznek, talán átláthatóbbakká válnak, de emögött tartalom csak akkor lesz, ha évenként a költségvetési törvény tárgyalásánál vagy pedig az önkormányzatok működését biztosító egyéb anyagi feltételek meghatározásánál arra is gondolunk, hogy ezek a társulások megfelelően működhessenek.
Többször elhangzott ma már az általános vitában, milyen jó az, hogy az elmúlt időszakban nőtt a körjegyzőségek száma. Valóban, biztos, hogy jó, csak emellé hozzá kell tenni, hogy volt egy olyan kényszerhelyzet, hogy a legtöbb település jegyzőségébe egyszerűen nem jutott jegyző, mert nem volt annyi szakképzett, jogi vagy államigazgatási főiskolát végzett jelölt, akivel be lehetett volna tölteni ezt a munkakört, és nagyon sok esetben úgynevezett - a törvényben ugyan nem erre a célra találták ki és használták - kényszertársulás formájában jöttek létre körjegyzőségek, amelyek egy része nem a legjobb feltételek mellett működik. Gondoljunk bele, ha még megyén túli kényszer-körjegyzőségek is létrejöhettek, milyen működési nehézségekkel kellett nekik megküzdeniük.
Ezzel együtt a mostani törvénymódosításról - nem vitatkozva azzal, hogy ennek önálló törvényben van-e helye, vagy pedig az önkormányzati törvény megfelelő módosításával is el lehetett volna érni - a Magyar Demokrata Néppárt képviselőcsoportjának az a véleménye, hogy elősegítheti az önkormányzatok működését, nagyon sok esetben segítséget nyújthat ahhoz, hogy bizonyos feladatok, beruházások, távlati fejlesztési célok megvalósításához az együttes anyagiakat biztosítani tudják, illetve ehhez megfelelő állami hozzájárulás is történjen. S ha ez így lesz, akkor azt mondjuk, hogy nem értelmetlen az, hogy most erről a törvénymódosításról tárgyalunk.
Összességében, miután ez egy olyan koncepció, amelyet mindazon pártok támogathatnak, amelyek az önkormányzatiságról úgy gondolkodnak, hogy nem egy felülről szervezett és felülről irányított formátumként kell nekik működni, csak támogatni lehet az ilyen javaslatokat.
Befejezésül szeretném elmondani, hogy a választásokhoz közeledve sajnos a legtöbb, parlament előtt lévő törvényjavaslatnál előjönnek a pártajánlások, a különböző pártérdekek és az egyes pártok viszonyai az ilyen törvénymódosító javaslatokkal kapcsolatban. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időszakban erre egyre kevesebbszer kerülne sor, és egy-egy törvényjavaslatról nem aszerint döntenénk, hogy megjelent-e már valamelyik párt választási programjában - egy korábbiban vagy egy jövőbeniben -, hanem egyszerűen felismernénk azt, hogy milyen fontos és lényeges kérdéseket tartalmaz, mi, illetve kik vannak mögötte, kikről szól, mit szeretnénk vele megvalósítani, és utána a parlament, az Országgyűlés egységesen állna ezek mögé a javaslatok mögé.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem