DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Hölgyek és Urak! A mezőgazdaság több mint tíz éve a mindenkori költségvetés mostohagyermeke. Volt idő, amikor azért kapott a közös asztalról kevesebbet ez a mostohagyermek, mert azt gondolták, olyan izmos és erős, hogy kibírja, hiszen világszínvonalon áll; volt idő, amikor a nemzetgazdaság nehéz helyzetére, gazdasági csődre hivatkozott a pénzügyi kormányzat. S végül megszokássá vált, hogy a mezőgazdaság nem kapja meg azt a szükséges támogatást, amire az Európai Unióhoz való csatlakozás irányába haladva szüksége lenne.
Ha visszatekintünk több mint tíz évre, azt láthatjuk, hogy talán két esztendő volt, amikor az előző évhez viszonyítva a költségvetés reálértékben többet nyújtott egy adott esztendőben, mint az előző évben. Ilyen volt 1993, amikor reálértékben az előirányzat is több volt, mint 1992 teljesítése, valamint 1994, amikor az előirányzat ugyan nem volt több reálértékben, de a teljesítés az agrárágazat bizonyos támogatási rendszerébe épített determinációk miatt a végelszámolásnál többnek bizonyult, mint az előző évi reálérték. Majd újabb sovány esztendők jöttek, s most 1998-ra 17 százalékos növekedést tervezett a költségvetés 1997-hez viszonyítva. Ez tulajdonképpen 3 százalékos növekedést jelent reálértékben, amennyiben az infláció nem lesz több 14 százaléknál 1998-ban.
Talán elégedettek is lehetnénk ezzel a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel, ha a mezőgazdaság a sok mostohagyermekség következtében meg egyéb körülmények miatt is nem került volna olyan helyzetbe, amit, szakmámba vágva, ama bizonyos állatorvosi lóhoz hasonlítanék, a nemzetgazdaság állatorvosi lovához, amelyet csak nagyon komoly injekciókkal lehet feltáplálni vagy felgyógyítani, mégpedig komoly tőkeinjekciókkal.
1997 tavaszán közgazdasági számítások alapján több szakember nyilatkozott arról, hogy mennyi pénz kellene a magyar mezőgazdaságnak a jelenlegi állapotából való talpra állításához. Egyes szakértők szerint mintegy 600-650 milliárd forintra volna szükség. Ezt persze nem egy évben gondolják ezek a szakértők. Komoly tanulmányok jelentek meg arról is, hogy évente legalább a GDP 2,5 százalékát kellene a mezőgazdaságnak juttatni. Például az Agrárkamara is ilyen számításokat hozott nyilvánosságra, hogy évenként a GDP 2,5 százalékát kellene a mezőgazdaságnak juttatni ahhoz, hogy világszínvonalra és versenyképességre tudjon támadni. A jelenlegi költségvetés szerint nem a GDP 2,5 százalékáról, hanem mintegy 1,26 százalékáról van szó, 1998-ban ennyi jut az ágazatnak.
Én bizonyára természetesen elfogult vagyok az ágazattal szemben, s amikor felteszik a kérdést, hogy vajon milyen forrásból kellene többet adni, akkor nehezen tudok rá válaszolni. De már hat éve hangoztatom, és azt hiszem, az álláspontom nem változik, meg, ha azt mondom, hogy ha a társadalom, az ország, a kormány, a parlament nem veszi tudomásul, hogy ennek az ágazatnak a problémáit kiemelten kell kezelni, akkor a jelenlegi súlyos állapota továbbra is megmarad. Engedjék meg, hogy most ne jelöljek meg forrásokat, de mindenképpen az a véleményem, hogy a keretből többet kell szánni erre a területre.
Miért kell több? Talán az elmondottak, de a helyzet ismerete mindenképpen azt bizonyítja, hogy ez így igaz, valamint a szakértők is ezt mondják, bármelyik oldalon is álljanak is ezek a szakértők, akik nem politikusok. Három érvet szeretnék most felhozni ennek az állításnak az igazolására.
Nagyon sok új vállalkozás indult az elmúlt években a mezőgazdaságban - ezek lehetnek magánvállalkozások vagy társas vállalkozások -, amelyek nagyon kis tőkével indultak, de a régi vállalkozások, az átalakult szövetkezetek vagy állami gazdaságok utódai is nagyon szomorú képet mutatnak. Itt a technikai és a biológiai fejlesztés nagyon komoly összegeket kíván.
Ha komolyan vesszük az EU-csatlakozást - márpedig ezt komolyan vesszük -, akkor az előző érvhez hozzátéve a csatlakozást, egyértelmű, hogy versenyképességüket csak modern, új, hatékony eszközök alkalmazásával tudják a gazdák megoldani.
Nagyon fontos azt is tudni, az agrárvilág sajátossága, hogy az értékesítés biztonságát, a piacra jutást, a minőség-ellenőrzést, az oktatást, az információáramlást, a kutatást - és sorolhatnám tovább - általában a világ minden részén államilag finanszírozott intézmények végzik. 1993-ban ebben a Házban Juhász Pál országgyűlési képviselő kollégám nagyon helyesen hívta fel a figyelmet arra, hogy az új struktúrákhoz új intézményrendszerek kellenek. Ezek az új intézmények azóta sem alakultak ki úgy Magyarországon, ahogy kellett volna. Sőt, ezek az intézményrendszerek - és bizonyos közigazgatási intézmények is - folyamatosan leépülnek.
A mezőgazdaság nem viseli el a restrikciós pénzügyi politikát. Ezen intézmények nagy részének a költségvetését ráadásul saját maguknak kell kitermelniük. Olyan vállalkozóktól kell a pénzbevételt biztosítani, amelyek maguk is tőkehiánnyal küzdenek. Vannak olyan intézmények, amelyek a támogatás többszörösét saját bevételből fedezik. Ez részben érthető is, mert például az állat-egészségügyi szolgálatnak komoly bevételei vannak olyan szolgáltatásokból, amely állami feladat, de bevétel, akár határállomási vagy húsvizsgálati pénzekre gondolunk. Hasonló a növény-egészségügyi szolgálat lehetősége is. De az, hogy a középfokú szakoktatás, az agrárkutató intézetek, de még a földhivatalok is komoly bevételt kell hogy eszközöljenek ahhoz, hogy létezni tudjanak, ez talán már elfogadhatatlan.
Már örökzöld téma az ingatlan-nyilvántartás problematikája. Ha az EU-csatlakozás után például le akarjuk hívni a növénytermesztéssel kapcsolatos támogatásokat, ott bizony nagyon pontos telekkönyvi adatokkal kell igazolni a tulajdonviszonyokat és a tulajdonokat.
(21.50)
Tisztelt Ház! Nagyon röviden tudok, de talán nem is kell már sokat beszélni a mezőgazdaság gondjairól. Három irányban azonban mindenképpen kellene - a szűkös költségvetési lehetőségen belül is - a mezőgazdaság támogatását növelni.
Az egyik: a fejlesztésekre fordítható összegek. Véleményem szerint itt nemcsak az összeg nagyságát kellene növelni, hanem a tapasztalatokból kiindulva új konstrukciókat kell bevezetni. Mik ezek a tapasztalatok? Ezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenlegi támogatások mintegy háromnegyed részét a különféle társaságok kapják meg, és ezért ők jutnak hozzá. Ne feledkezünk meg arról, hogy ma Magyarországon a magántermelők a szántóföldi művelés 45 százalékát végzik! Tehát mindenképpen ebben az irányban is bővíteni kellene a támogatások lehetőségét, hogy valóban jusson el a magángazdákhoz is.
Növelni kell mindenképpen az intézmények támogatási tételeit. Azt hiszem, ez egyértelmű.
Van egy szintén mostoha terület a mezőgazdaságon belül is, az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítésére fordított mintegy félmilliárd forint. Úgy tűnik, az egész költségvetésben - hallottuk az előző felszólalásban is, illetve Balsay képviselőtársam beszélt erről, nem az előttem lévő felszólaló - az EU-integrációval kapcsolatban bizony komolyabb pénzeket kell ráfordítani. A mezőgazdaságnál azért is fontos ez, mert egészen újszerű intézményeket is létre kell hozni akár az informatika terén, akár egy piacfelújítás terén. Nagyon fontos lenne a továbbképzés megkezdése időben, a humán erőforrás fejlesztése.
Még egy negyedik pontot szeretnék kiemelni, amely mindenképpen további költségvetési támogatást igényel: növelni kell az állam intervenciós képességét. A mezőgazdaságban a jövedelem nagyban függ az értékesítéstől, az értékesítési biztonságtól, és bizony itt az állami szerepvállalás még piacgazdaságban is nagyon fontos. Nem elég a garantált ár rendszere, egy alternatív piacot kell biztosítani. Ez az alternatív piac bizony adott esetben egy állami felvásárlást jelent, intervenciós beavatkozást. Ez az alternatív piac nem egyenlő tehát a garantált árral, mert az alternatív piacon juttatott árnak vagy vételárnak jövedelemtartalmat is magában kell foglalnia.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy a mindenkori agrárlobby - ami reményem szerint talán ma is létezik - fogjon össze, próbáljuk meggyőzni a pénzügyi kormányzatot, és keressük közösen azokat a forrásokat, amelyek lehetővé teszik akár az általam elmondott területeken, de azt hiszem, elsősorban az intézményrendszer és a fejlesztések terén a költségvetés további kiegészítését.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem