DR. MOLNÁR PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR PÉTER
DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Meglehetősen késői órán mondanám el én is az észrevételeimet a költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatban. A bizottsági területemnek megfelelően a kulturális és a médiaügyekről szeretnék szokás szerint beszélni a költségvetés kapcsán, illetve annyiban egy szélesebb kérdéskört is érintenék, hogy a nonprofit törvényről is szeretnék pár szót szólni.
Kezdeném először a kulturális költségvetéssel, amelyből egyetlenegy elemet szeretnék kiemelni, egy olyan elemet, amely azért nagyon fontos szerintem - és az SZDSZ szerint -, mert a különféle kulturális tevékenységek, illetve intézmények költségvetési támogatásában az önkormányzatok szerepvállalását ösztönző technikák bevezetéséről van szó akkor, amikor az önkormányzati színházak esetében már működő rendszert másutt is bevezetni tervezzük, illetve javasoljuk.
Ez a technika úgy működik - mint tudható -, hogy ha az önkormányzatok többet fordítanak a színházaik működtetésére, akkor a költségvetéstől több kiegészítő forintot kapnak ehhez. A kulturális törvény tervezetében ilyen technika szerepel a könyvtárak könyvbeszerzési támogatásának ösztönzésére, és a közművelődési infrastruktúra technikai fejlesztésének önkormányzatok általi támogatását szintén kiegészítő költségvetési támogatás ösztönzi majd a kulturális törvény szerint. Tehát gyakorlatilag a kulturális törvénnyel a színházak területén bevezetett önkormányzati szerepvállalást ösztönző technika egyre szélesebb körére terjed majd ki a kulturális intézmények támogatásának, azon intézményi kört illetően, amelyeket az önkormányzatok tartanak fenn.
Azt javasoljuk - nyilván még további egyeztetéseket követően lehet majd erről dönteni -: fontoljuk meg annak lehetőségét, hogy ezt a bevált technikát tovább lehetne vinni az önkormányzati zenekarok esetében is. Nyilván nem túl nagy összegről van szó, amely viszont lehetővé tenné azt, hogy az önkormányzati zenekarok fenntartásában is a költségvetés úgy működjön közre, hogy egyúttal az önkormányzati szerepvállalást is ösztönözzük. Azt hiszem, hogy ez mindenképpen egy támogatható elgondolás volna.
A kulturális területről mást ezúttal az általános vitában nem is mondanék. Ezáltal is szeretném hangsúlyozni a jelentőségét és a fontosságát ennek az érdekeltségnövelő technikának, illetve annak, hogy ezt minél több területen valóban próbáljuk érvényesíteni.
Második kérdéskörként a nonprofit törvény jelentőségét szeretném a kulturális törvény szempontjából is hangsúlyozni, illetve annak a költségvetési összefüggéseivel kapcsolatban azt emelném ki, hogy a kulturális területen, de nyilván számos más területen is a nonprofit törvény járulhat hozzá ahhoz, hogy a civil szféra valóban át tudjon venni fontos feladatokat az állami önkormányzati szférától. Ehhez viszont két dologra van szükség, amit ezúttal is szeretnék a nonprofit törvényjavaslattal kapcsolatban - a költségvetést érintő részek miatt - az Országgyűlés figyelmébe ajánlani.
Szükség van egyrészről arra, hogy a nonprofit törvénnyel, illetve azzal párhuzamosan az adótörvényekkel olyan adókedvezményeket biztosítsunk a különböző nonprofit szervezetek számára, amelyek lehetővé tehetik azt, hogy a különböző kategóriákban - a közhasznú és különösen a kiemelkedően közhasznú kategóriákban - kellő kedvezményeket kapjanak a szervezetek ahhoz, hogy valóban képesek legyenek az állami önkormányzati szférától feladatokat átvenni, hiszen csak ezáltal válik valamilyen módon tehermentesíthetővé bizonyos mértékig az államháztartás, még akkor is, ha nyilván az adókedvezmények nyújtása is terhet jelent. De a civil szféra hatékony működése esetén kifizetődőbb lehet bizonyos feladatok átcsoportosítása a civil közhasznú szervezetekhez.
A másik oldalról viszont az erősebb kedvezményeknek nyilván feltétele az, hogy a civil szektor kellőképpen átláthatóan, ellenőrizhetően - természetesen pénzügyileg értve ezt a kifejezést -, tehát pénzügyileg kellően ellenőrizhetően és átláthatóan működhessen, hiszen ha visszaélésekre nyílik lehetőség, akkor senki nem szívesen szavazna meg olyan erőteljesebb adókedvezményeket, amelyek nem a közhasznú célokat szolgálnák.
(22.00)
Tehát itt is ezért kívánnám hangsúlyozni azt, hogy a nonprofittörvénnyel, illetve a közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslattal kapcsolatos vitában a költségvetés szempontjából is jelentős lenne azokat a módosító javaslatokat támogatni, amik lehetővé teszik azt, hogy a bíróságok, az ügyészségek, az adóhivatal és a Számvevőszék, tehát a meglévő intézményrendszer szakszerűen és elfogulatlanul tudja biztosítani a pénzügyi átláthatóságot a civil szektorban, hogy ennek alapján tudjuk jó lelkiismerettel a lehető legerősebb kedvezményeket érvényesíteni a különböző kategóriáknak megfelelő differenciálással. Azt hiszem, hogy ennek mindenképpen olyan jelentősége van, hogy a költségvetési vitában is érdemes ezt hangsúlyozni, hiszen csak ilyen megfelelő nonprofittörvény-beli szabályozás, illetve közhasznú szervezetekről szóló törvénybeli szabályozás esetén következik be szerintem az a kívánatos helyzet, amikor a civil szféra valóban nagyobb mértékben tud az államháztartás terheit csökkentve feladatokat átvenni az állami, önkormányzati szférától.
A harmadik kérdéskör végül, amiről beszélni szeretnék, a médiafinanszírozás kérdése, és azon belül is a közszolgálati média finanszírozásának kérdése. Itt feltehetőleg az a kérdés fogja az intenzívebb vitát leginkább kiváltani, ami a közszolgálati médiumok finanszírozásában az automatizmusokat illeti, és azon belül is a műsorterjesztési normatíva kérdése lesz, azt hiszem, a kulcskérdés, amit az Országgyűlés remélhetőleg kellő bölcsességgel, előrelátással és nem rövid távú szempontok alapján fog mérlegelni, eldönteni és megválaszolni. Arról van szó ugyanis, hogy a rádió- televízió törvény szerint, mint nyilván itt sokan tudják, a közszolgálati televíziók és a közszolgálati rádió műsorterjesztési költségeit egészében az Országgyűlésnek kell a költségvetésből fedeznie, és más olyan tétel is van a költségvetésben - a televíziókészülék üzembentartásidíj-fizetése alól mentesítettek díjának a pótlása -, amit szintén automatikusan, vita nélkül kell az Országgyűlésnek megfizetni.
Ezeket a normatív technikákat, automatizmusokat hatpárti konszenzussal azért szövegeztük meg, és azért szavaztuk meg a médiatörvény vitája, illetve elfogadása során, mert mindannyian egyetértettünk abban, hogy a közszolgálati médiumok finanszírozásában ki kell zárni annak lehetőségét, hogy az adott politikai helyzet függvényében politikai alkuk tárgya lehessen az, hogy mennyi költségvetési támogatást kapnak ezek az intézmények, és ha a kormánypárti politikusoknak éppen nem tetszik a televízió vagy a rádió, akkor ennek megfelelően a költségvetési eszközök révén tudjanak nyomást gyakorolni rájuk.
Nem kell messzire menni. A magyar parlament 1990 utáni történetében is ismerünk olyan példákat, az előző kormány idejéből, amikor meglehetősen nyilvánvaló módon ilyen nyomásgyakorlásra került sor. Másrészről viszont külföldi példát is lehet említeni. Ha azt említem például, hogy Németországban kizárt a közszolgálati média költségvetési támogatása, akkor elmondhatom, hogy ennek pont az az oka a német rendszerben, hogy egyszerűen megengedhetetlennek tartják azt, hogy a közszolgálati televízió és rádió olyan módon legyen befolyásolható, hogy költségvetési alku révén próbálják a többségi politikai erők vagy a kormány elérni azt, hogy valamilyen módon a függetlenségüket ezek az intézmények feladják az ő kedvükre.
Az hiszem, nem véletlen, hogy német alkotmánybírósági döntés ebben a értelemben kizárja a német médiarendszerben a közszolgálati média költségvetési finanszírozását. Erre persze akkor felmerülhetne az, és nyilván takarékossági szempontból tetszetős javaslat is lehetne, hogy: akkor rajta, ne adjunk mi sem egy fillért sem! Természetesen ez felvethető, és nyilván különösen a költségvetés egyensúlyáért felelős kormánytagok, illetve képviselőtársak meglehetősen üdvözölnének egy ilyen javaslatot, és ezt én meg is értem, de az a helyzet, hogy Magyarország egy kis ország, nem túl gazdag polgárokkal, többségükben nem túl gazdag polgárokkal, és ezért egyrészt a televíziókészülék üzembentartási díja, korábbi nevén az előfizetési díj sem tehet ki olyan összeget, amiből önmagában a közszolgálati média finanszírozható lenne. Másrészt pedig a kereskedelmi jellegű bevételei sem lehetnek ekkora reklámpiacon akkorák a közszolgálati médiának, amekkora bevétel költségvetési támogatás nélkül finanszírozhatóvá tenné őket, és az ország polgárainak vagyoni, pénzügyi helyzetén túl persze szintén az ország mérete korlátozza az előfizetői díj, illetve üzembentartási díj bevételéből nyerhető összegeket is.
Tehát a magyarországi szituációban a költségvetésnek is valamilyen módon részt kell vennie mindenképpen a közszolgálati média finanszírozásában. Zárójelben jegyzem meg, hogy különösen akkor, ha a parlament úgy döntött, ahogy döntött '95 végén, amikor szegény országhoz, vagy nem túl gazdag országhoz képest meglehetősen - hogy mondjam - nagy méretű közszolgálati médiarendszer fenntartására vállalkozott az Országgyűlés, és úgy döntött, hogy szinte példátlan módon három közszolgálati televíziót tartsunk fenn. Ez drága mulatság, az a mondás, hogy a kevesebb több lenne, azt hiszem, ezen a területen is mondható, ezen a területen is igaz lehet. Hiszen a három közszolgálati televízió egymás elől is szívja el a különböző forrásokból a törvény szerint érkező támogatást. Ezért elképzelhető, még olyan helyzet is előfordulhat, hogy a három közszolgálati tévécsatornában kevesebb közszolgálati műsor jelenik meg, mintha két stabilabban finanszírozott közszolgálati csatorna működne.
De ennek a kérdésnek az átgondolása nyilván a médiatörvény alapvető módosításának a felvetéséhez vezet, amire különösen a választások közeledtével nem valószínű, hogy reális esély lenne. Mindenesetre azért zárójelben itt is meg kívántam említeni: hogy az Országgyűlésben a közszolgálati média finanszírozása kapcsán újra és újra szóba jön, hogy túl sokba kerül a közszolgálati médiarendszer, az nem azért van, mert az automatizmusok önmagukban túl nagy összeget tennének ki, hanem azért van, mert a médiatörvény túl nagy léptékű rendszer fenntartását irányozta elő.
(22.10)
Ezt kell alapvetően átgondolni, ha sokalljuk az ezzel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, nem pedig a közszolgálati média függetlenségi garanciáit jelentő normatívákat kellene megkérdőjelezni.
Mindebből természetesen az következik, és oda szeretnék persze kilyukadni, hogy feltétlenül azt tartanánk szükségesnek, ha a műsorterjesztési normatíva is teljes egészében biztosítva lenne a közszolgálati műsorszolgáltatók számára, hiszen hiába felelne meg a költségvetésben szereplő összeg, illetve összegek a rádió-televízió törvénynek, ha ehhez a megfeleléshez az lenne szükséges, hogy a rádió-televízió törvényt most hirtelen módosítsa a parlament - feltehetőleg hatpárti konszenzus nélkül - olyan irányba, hogy a műsorterjesztési költségeknek csak a 75 százalékát kell fedezni.
Ez a javaslat csak látszólag őrzi meg a költségvetési támogatás normatív jellegét, hiszen innentől kezdve bármely kormánytöbbség felhatalmazva érezhetné magát arra, hogy ha kétharmados támogatást tud szerezni az ilyen irányú módosításhoz, akkor legközelebb esetleg 25 százalékban, máskor talán 50 százalékban - vagy az a heti lottósorsoláson kijött szám szerint - határozza meg esetleg azt a százalékos arányt, amelyben a műsorterjesztési költség szabályozandó. Az utóbbi nyilván csak ironikus megjegyzés volt, természetesen a mostani 75 százalékos szám is a költségvetés teljesítőképességéből adódó számítás.
Mivel a 25 százalék különbözet csak valamivel több mint kétmilliárd forint lenne, azt hiszem - bár az nyilván nagyon nagy pénz -, nem olyan nagyságrendről van szó, ami miatt a médiatörvény alapvető garanciáját érdemes lenne megkérdőjelezni, olyan módon, hogy a költségvetési vita során, illetve a költségvetési törvényjavaslat keretén belül - még egyszer mondom, feltehetőleg hatpárti konszenzus nélkül - a médiatörvényt módosítsa a parlament.
Befejezésül inkább egy más takarékossági intézkedést javasolnék, és erre hívnám fel a pénzügyminisztériumi államtitkár úr figyelmét is. Tavaly vita folyt ugyanennek a kérdéskörnek a kapcsán abban, hogy a közszolgálati média közalapítványi kuratóriumainak a médiatörvény egyáltalán lehetőséget ad-e arra, hogy a normatív módon nyújtandó támogatásokon felül is támogatást igényeljenek. A Pénzügyminisztérium akkor azt a számomra egyébként rokonszenves az álláspontot foglalta el, hogy nincs erre mód a médiatörvény szerint, hiszen a sajtószabadságot és a közszolgálati média függetlenségét sértené az, ha az automatizmusok biztosításán túl is kérhetnek támogatást; akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, hiszen akkor hiába az automatizmus, azon felül még lehet milliárdokat kérni, és akkor benne vagyunk a politikai alkuhelyzet kellős közepében.
Ezzel teljesen egyetértek, és az SZDSZ is teljesen egyetért, hogy ezt a veszélyt viszont el kellene hárítani, és egyértelművé lehetne, kellene tenni a médiatörvényt abban a tekintetben. Ehhez talán még hatpárti támogatás vagy legalábbis széles körű többpárti támogatás is lenne megítélésem szerint, hogy az automatizmusokon felül nem kérhető további költségvetési támogatás, egyszerűen azért, hogy ne alakulhasson ki olyan áldatlan vita, ami - ahogy említettem többször - nyilvánvalóan politikai nyomásgyakorlásra adhat lehetőséget.
Egy olyan kiegyensúlyozott javaslatot szeretnék megfogalmazni, ami két oldalról is a sajtószabadságot, illetve a közszolgálati televíziót és a közszolgálati rádió függetlenségét védené. Egyrészt azt javaslom, hogy mégiscsak a száz százalékát biztosítsa a költségvetés a műsorterjesztési normatívának, tehát ne rontsa le, ne sértse azt a garanciáját a médiatörvénynek, amely a műsorterjesztési költségek automatikus, teljes fedezete biztosításának kötelezettségén alapul.
Ne kezdjük ezt a passzust módosítgatni, ne nyúljunk ehhez hozzá, ne teremtsünk ilyen rossz precedenst, őrizzük meg az oly sok sebből vérző és az oly sok ponton joggal kritizálható médiatörvénynek ezt a pozitívumát! Lehet, hogy nincs is túl sok hasonló pozitívuma. Őrizzük meg ezt a pozitívumát, és teremtsük meg inkább azt a hagyományt - a 75 százalékos fedezetnyújtásra irányuló módosítás megszavazása helyett -, hogy minden évben a parlament politikai összetételétől, a kormány politikai összetételétől függetlenül a Magyar Országgyűlésben a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorterjesztési költségeit az Országgyűlés fedezi. Ugyanígy fedezi az üzembentartási díj fizetése alól mentesítettek díjának pótlását is - ennyit fedez. Politikai viták sem a parlamentben nem folynak erről, sem pártelnökségekben, sem párttestületekben. Ez egy automatikus mechanizmus, ez a médiatörvénynek egy értékes garanciája, ezt őrizzük meg.
Másrészről viszont ugyanebben a szellemben azt javaslom - ez viszont a takarékosság jegyében is elhangzó javaslat -, hogy szintén a sajtószabadság védelmében és a közszolgálati médiumok függetlenségének védelmében tegyük egyértelművé párhuzamosan a médiatörvényben azt, hogy az automatizmusokon felül nem is lehet kérni támogatást, nem tehetnek ilyen indítványt a kuratóriumok, nem alakulhat ki olyan alkuhelyzet ezáltal sem, ami a függetlenséget veszélyeztetné.
Természetesen erre a Pénzügyminisztérium képviselői és a költségvetési bizottságbeli képviselőtársak is azt mondják, hogy jó, jó, de ez most nem jelent megtakarítást, hiszen ha a 100 százalékos műsorterjesztési normatívát biztosítjuk, akkor az jóindulattal fogalmazva is valamivel több, mint plusz kétmilliárd forint. Ha viszont egyértelművé tesszük azt, hogy az automatizmusokon felül nincs lehetőség költségvetési támogatásra, az nem jelent 1998-ra megtakarítást.
Nemcsak a sajtószabadság garanciáját jelentő automatizmus megóvását hangsúlyozom, nemcsak a rossz precedens elkerülését javaslom, nemcsak a pozitív sajtószabadságot és a közszolgálati média függetlenségét védő hagyomány megalapozását javaslom, hanem olyan szempontból is egy hosszabb távú szemlélet követését javaslom, hogy ne csak 1998-ban gondolkodjunk. Arra is gondoljunk, hogy az 1998. és a következő években a médiapiacon már egy sokkal keményebb versenyhelyzet lesz, sokkal keményebb versenyhelyzet fogja a közszolgálati televízió és a rádió a bevételeit megcsappantani, és sokkal több milliárdos plusz kérésekkel fognak a költségvetéshez fordulni, mint azt most teszik - amikor még nincsenek annyira éles versenyhelyzetben erre rákényszerítve, oly mértékben, mint majd lesznek -, akkor nagyon értékes lesz vagy lehet majd az takarékossági szempontból is, hogy ha a médiatörvényben tisztázni sikerülne azt, hogy az automatizmusokon felül nem lehet támogatást kérni.
(22.20)
Tehát lehet, hogy a '98-as évre szólóan nem jelent olyan megtakarítást, ami kiegyensúlyozná az automatizmus 100 százalékos biztosítását takarékossági szempontból, de már a '99-es évben milliárdos tételeket jelenthet ez az esetleges médiatörvény-módosítás.
Úgyhogy én ezt szerettem volna az Országgyűlés figyelmébe ajánlani; és azért is mondtam el részletesebben, és minden összefüggésében hangsúlyosan ezt a javaslatot, hogy a késői óra ellenére is azt kérjem a kormány képviselőitől és a képviselőtársaktól is, feltétlenül fontolják meg azt, hogy ezt az elképzelést támogassák, és inkább ennek megfelelően döntsön az Országgyűlés, mintsem az eredeti beterjesztett törvényjavaslatot támogassa.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem