DR. TAKÁCS PÉTER
DR. TAKÁCS PÉTER
DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán ilyen késői órában sem érdemtelen megemlíteni, hogy az angol világbirodalom fénykorában, a viktoriánus korszakban az angol pénzügyminiszter egy kopott bőröndben hozta be az angol parlamentbe a költségvetési előterjesztést, jelezve ezzel azt a nehézséget, amely egy költségvetési vita kapcsán kialakult.
Az elmúlt periódusban az államtitkár egy üres staniclit lobogtatott meg a Ház előtt, amikor a költségvetési vitát előterjesztette, éreztetvén azt a gazdasági-társa-dalmi-politikai nehézséget, amelyik Magyarországon a költségvetéssel kapcsolatban kialakult - és megelőlegezve a vita hangulatát is.
1997-ben a pénzügyminiszter nagyívű előterjesztést, számvetést és kitekintést ígért - alátámasztva a KSH elnökének a kormányülésen lojális számadatokkal szolgáló nagyívű elemzéseivel -, amelyik mintha azt tükrözné, hogy ha még 1997 novemberére nem is, de 1998-ra itt van a Kánaán. Amikor a gazdasági-társadalmi intézményi struktúraváltás, a piac- és a tulajdonváltás nehézségeivel küzdött az ország, amikor az évszázad legrosszabb időjárási viszonyai voltak, amikor a balkáni háború és a világgazdasági depresszió nehezítette az ország helyzetét, akkor bizonyára célszerű volt ez a szerénység.
Ma talán egy kicsit könnyelműbben beszélhet a pénzügyi kormányzat, még akkor is, ha a magyarországi polgári statisztikát megelőlegező és megalapozó Fényes Elek, Schwartner Márton, Keleti Károly forognak a sírjukban azoktól a makroelemzésektől, amelyekkel a valóságot elfedi a statisztika. Ugyanis ez a költségvetés, amit most vitat az ország, három nagy problémára meg sem kísérli a választ megadni. Úgy tűnik, itt minden nagyon szép és minden rózsás, holott az ország regionálisan három részre szakadt társadalmilag - nem kettőre, ahogy Bogár László képviselőtársunk mondotta, hanem háromra -, mert nemcsak a szegények, a gazdagok világa, hanem külön világ a nyugdíjasok világa, és ebből a három részre szakadt regionalitásból, három részre szakadt társadalomból legfeljebb egyet-egyet kezel a költségvetés. Ugyanis nagyon szép szólamok hangzottak el arról, ezeknek a sikereknek az okozója, hogy az állam kivonult a gazdaságból, és a gazdaság öntörvényű fejlődése produkálja ezeket az eredményeket; valóban produkál eredményeket - ezt nemigen vonja kétségbe senki -, csak hogy milyen társadalmi hátteret eredményez, azt nem vitatja, nem elemzi a költségvetés és a mögé felsorakoztatott statisztika.
Miről is van szó, tisztelt képviselőtársaim? Magyarországon prioritásokról ilyen formán beszélni, hogy a rendőrség, a tűzoltóság támogatására, a nyugdíjak emelésére, az önkormányzatok ellátására sokkal többet fordít a kormány, és ezek azok a kapaszkodók, amelyekbe belekapaszkodva a társadalom és az ország gazdasága valóban eléri azt a Kánaánt, amit a költségvetés és a körülötte gyűrűző vita ígér - talán egy kicsit merész. Szerényebb lenne, és az igazsághoz közelebb állna, hogyha úgy szólna ez, hogy azokat a mulasztásokat, elvonásokat, amelyeket 1995-96 megtett, a kormány megpróbálja halványan korrigálni ezen a három-négy területen, amit most prioritásnak említ.
De mi lesz a következménye azoknak a folyamatoknak, amelyekről nem is említ a kormány semmit? - a területi széttagolódásról, a keleti országrészek infrastruktúrájának a hiányáról és az ottani társadalmi lemaradásról, leszakadásról. Mennyi halvány korrekcióra lesz majd szükség, hogy, mondjuk, európaivá váljon az az országrész is! Valószínű, hogy Győrnek, Veszprémnek, Székesfehérvárnak, Budapestnek nem sokat kell már tennie azért, hogy Európába érkezzünk, de mondjuk Tiszabecsnek, Mátészalkának, Baktalórántházának, Miskolcnak, Sátoraljaújhelynek és környékének bizonyára nagyon-nagyon sok korrekcióra lesz még szüksége.
Tehát a költségvetés igazában ezen a területi nivellálódáson nemhogy javítana, hanem inkább ront. Ehhez talán hasonló vagy ennél is súlyosabb, hogy meg sem kísérli a költségvetés az ország demográfiai állapotát kezelni. 1981-től szociológusok, közgazdászok, történészek, demográfusok egyforma súllyal hangsúlyozzák - tudományosan, és külön tudományos eljárásmódszert dolgozva ki rá -, hogy Magyarország demográfiai viselkedése folytonosan romlik: 1997 a legmélyebb pont. Az első félévben, amelyik a tavaszt és a nyarat is magában foglalja - és tudjuk, hogy ősszel a legnagyobb a halandóság -, 25 ezerrel többen haltak meg, mint amennyien születtek; sajnos, nem kell hozzá Dodonába menni, hogy biztos legyen benne a társadalom: '97-ben 50 ezerrel kevesebben leszünk. Talán amikor a munkanélküliek számának csökkenését kalkuláljuk, ezt az adatot is mellé kellene tenni, hogy közben az ország lakossága fogy, öregszik, és egyre nagyobb korosztályok lépnek nyugdíjba, egyre kisebb számú korosztályok lépnek munkaképes korszakba.
Csakhogy ezek irreverzíbilis folyamatok: megfordíthatatlanok, és ezt nemcsak Magyarországon tudták a tudósok, hanem tudták máshol is. Az 1960-as években Franciaország megdöbbent, amikor először születtek annyian, amennyien meghaltak; nagyon gyors intézkedésekkel, állami segítséggel, állami támogatással korrigálta a helyzetet. Ugyanezt megtette Svédország, Spanyolország. Angliában 1990-ben végezték el a demográfusok azt a számítást, amelyiknek az eredményeként 2010-re az angol társadalomban annyian fognak születni, mint amennyien meg fognak halni. 1993-tól tudományos elemzéseket végeznek az angol tudósok, hogyan s miként lehet megelőzni ezt az állapotot költségvetési mechanizmusokon keresztül is.
(22.30)
Itt van az állam fontossága, szerepe, de nemcsak itt, hanem a polgárosodás területén is. Gazdaságtörténészek hasonlították össze a XIX. század második felének polgárosodását és modernizációját. És valóban: a XIX. század második felében az állam közvetlen beavatkozása nélkül nagyon gyorsan tudott polgárosodni és gazdaságilag növekedni, folytonos produkcióval és folytonos gazdasági előnnyel működni Anglia, amely első volt a polgárosodás területén. Viszont Közép-Európában, Kelet-Európában sem Németországban, sem az Osztrák-Magyar Monarchiában, sem a cári Oroszországban, sem a balkáni országokban nem volt megoldható a polgárosodás és a gazdasági növekedés, a modernizáció az állam beavatkozása, közreműködése nélkül! Nem hiszem, hogy 1997-re oly mértékig fordult a helyzet, és oly előnyre tett szert Közép-Európa térsége, hogy az állam gondos korrekciója nélkül ez a feladat a társadalom előtt megoldható lenne.
És egyetlen módszer van ehhez: a költségvetésen keresztül belenyúlni ezekbe a folyamatokba. Ez nem érződik ebből a költségvetésből. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen a figyelmüket.
