BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 22. pontban benyújtott módosító indítványunkra - mert ezt kilencen írtuk alá - szeretném a tisztelt Ház figyelmét fölhívni. Ez kivételesen nem egy olyan módosító indítvány, mint az előzőek, amelyekben egyértelműen megtakarítást javasoltam a költségvetésnek, hanem egy olyan módosító indítvány, amelyben egy adókedvezményre teszünk javaslatot.
Ez a módosító indítványunk arról szól, hogy a közcélú adományok adókedvezményét terjesszük ki az egyházfenntartói járulékra, vagyis arra a köznyelvben egyházi adónak nevezett befizetésre, amivel az egyházakat saját híveik rendszeresen támogatják. Ez a javaslatunk része annak a szabaddemokrata csomagnak, amely az egyházak finanszírozásának reformjára irányul, de ez a javaslatunk attól függetlenül is elfogadható, hogy valaki inkább a kormány által benyújtott csomagot támogatja és nem a szabaddemokraták által benyújtott csomagot.
A lényege az - ahogy az adományok adókedvezménye esetében az állam elismeri és ily módon támogatja azt, hogy az állampolgárok különböző közcélú szervezeteket adományaikkal támogassanak, ehhez hasonlóan -, az állam egy ugyanilyen adókedvezménnyel támogassa azt, ha a saját egyházuk finanszírozásához az állampolgárok rendszeresen hozzájárulnak.
Azt is szeretném elmondani, hogy míg Csizmár Gábor nem értette, hogy miért nem támogatták javaslatát a bizottságok, én könnyebb helyzetben vagyok. Ugyanis én értem, hogy azok a bizottságok, amelyek nem támogatták a javaslatot, miért nem támogatták. Azért, mert ott nem volt módom érvelni mellette, mert mind a két bizottságban - mert ugye egyszerre tartják ülésüket a bizottságok -, tehát a költségvetési és a gazdasági bizottságban, ahol meghallgatták az érveimet a jelen lévő képviselők, támogatták, mert megértették azt, hogy ez a javaslat egyrészt jó javaslat, másrészt összeilleszthető magával az egész személyi jövedelemadó-rendszerrel.
Csak visszautalok előző megjegyzéseimre, hiszen itt egy olyan jövedelmet teszünk részlegesen adómentessé, amit az adófizető polgár nem fogyaszt el, nem használ föl a saját fogyasztására, hanem átadja az egyháznak. Összeilleszthető mindenféle egyház-finanszírozási rendszerrel, de az a nagyon lényeges előnye van, hogy azt ösztönzi, azt teszi rendszeressé, hogy maga a polgár támogatja a saját egyházát. Tehát azt a folyamatot mozdítja elő, hogy az egyház-finanszírozást lépésről lépésre, fokozatosan távolítsuk el az államtól és közelítsük a polgárhoz.
Ezért abból indulok ki, hogy ha már az a két bizottság, ahol meghallgatták az érveimet, kész volt támogatni a javaslatot, most, hogy az egész plenáris ülés hallgatja az érveimet, bízom benne, hogy majd a szavazásnál az egész plenáris ülés is fogja támogatni. És a bizottságokban az előterjesztőnek az az egyetlen érve volt a javaslattal szemben, hogy ez nincs benne a kormány javaslatában, más szóval: csak! Most, hogy az előterjesztő is végighallgatta alaposan az érveimet, nagyon bízom benne, hogy ezt a javaslatot az előterjesztő is támogatni fogja tudni.
Ha figyelembe vesszük, hogy ettől függetlenül is hány milliárddal emelkedik '98-tól az egyházak finanszírozására fordított rész - méghozzá az állampolgárok részvétele, véleménynyilvánítása nélkül emelkedik -, nyilvánvalóan sokkal kevesebb pénzt jelent ez a megoldás, úgy azonban, hogy az állampolgárokat bevonja a döntésbe.
(19.50)
Úgyhogy én azt hiszem, hogy nincs ebben a teremben senki, aki ne mondhatná nyugodtan azt, hogy bizony, támogassuk ezt a javaslatot majd a szavazásnál. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem