CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita e szakaszában az ajánlás 32. pontja szerinti módosító indítványom mellett szeretnék röviden érvelni. Ezt a módosító indítványt végül is nem egyedül adtam be, találkozott Csernus Ferenc képviselő úr módosító indítványával, amely ugyanezt a célt szolgálta, tehát így most már két képviselő indítványa.
Ebben a javaslatban arról van szó, hogy a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók részére lehetővé tenné a szakmunkástanulók neveléssel kapcsolatos eddig is meglévő adókedvezményének a felemelését.
Ezt indokolja elsősorban az inflációval való lépéstartás, de alapvetően az, hogy a kisvállalkozások igen fontos funkciója, hogy a szakmunkástanulókat nevelnek az országnak. Ezért ez a javaslat tulajdonképpen gazdasági fontosságú is. E Ház falai között többször hangoztattam a kisvállalkozások igen nagy fontosságát, a kisvállalkozások nélkül nincs gazdasági fejlődés, nincs kiút a jelenlegi gazdasági nehézségeinkből. De ez hatványozottan jelentkezik olyan értelemben, hogy az utánpótlás szempontjából merül fel a kérdés, hogy bizonyos szakmák ha kihalnak, akkor az mennyiben lesz gazdaságilag is negatív jelenség - véleményem szerint nagyon negatív jelenség lesz -, de társadalmi szempontból is a kisipar igen fontos szerepet játszik szolgáltatásokban, az árutermelésben, sőt még az exportban is.
Mindezekre való tekintettel adtuk be ezt a módosító indítványt, amely a szakképző-iskolai tanulóval kötött jogszabályban meghatározott tanulószerződés alapján, illetve az iskolával kötött megállapodás alapján folytatott gyakorlati képzés esetén személyenként havi 12 ezer forintot tesz lehetővé levonás szempontjából a mindenkori bevételből, tehát lényegében ez ilyen módon kiadásként elszámolható, és végső soron csökkenti a fizetendő adót.
Érvelésem lényege az, hogy ez gazdasági szempontú javaslat, és a gazdasági kibontakozást, de az egész társadalomnak a jövőjét is szolgálja. Minden területen nagyon fontos - oktatás, utánpótlás -, itt kifejezetten a gazdasági területen való utánpótlásnak a fontosságát szeretném aláhúzni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem