CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitának ebben a zárószakaszában szintén egy olyan javaslatom mellett szeretnék érvelni, amelyben már nem vagyok egyedüli beterjesztő. Ehhez is csatlakozott Csernus Ferenc képviselő úr.
Ebben arról van szó, hogy szeretnénk elérni, hogy a gazdasági kamarai tagdíj végül is elszámolható legyen a személyi jövedelemadó keretében. Ez is a személyi jövedelem adó hatálya alá tartozó, egyéni vállalkozókat érintő szabály lenne.
Szeretném hangsúlyozni a gazdasági kamarák jelentőségét. A kamarai törvény megalkotásával tulajdonképpen megindult egy olyan fejlődés, amely még nem fejeződött be. Állami feladatok ellátását is át tudják venni a kamarák, ilyen irányú javaslatok is vannak a tisztelt Ház előtt. Ez beleilleszkedik abba a tendenciába, hogy végül is az állam minél több feladatot adjon át a társadalom számára, itt jelen esetben a kamarák számára. Igen ám, de ehhez pénz is kell.
A gazdasági kamarák bevételeit lényegében a tagdíjak képezik, és mivel Magyarországon olyan szabályozás született, amely érvényben van máig is, hogy kötelező a kamarai tagság, így logikailag teljesen alátámasztható az, ha kötelező a kamarai tagság, akkor ismerje el az adójogszabály azt is, hogy ezt az adóból levonhassák.
A gazdasági kamarák komoly pénzügyi nehézségekkel küszködnek, lényegében más forrásuk nincs. Ugyanakkor eleget akarnak tenni mindazoknak az elvárásoknak, amelyeket mind a gazdaság, az érdekvédelem, de mondhatni, az egész társadalom felállított a tevékenységükkel kapcsolatban, s ezért lenne szükséges az, hogy itt megerősítést nyerjenek egy régi, nagyon jogos igény teljesítésével: a személyi jövedelemadó ismerje el a kamarai tagdíjat mint levonható tételt - persze bizonyos határig. A javaslatunkban ezt a határt megjelöltük.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem