FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat 6. §-ához nyújtottunk be módosító javaslatot, amely az áfatörvény 40. § (5) bekezdését módosítja. Ez egy nagyon vitatott szakasz, amely tavaly került be a törvénybe, és arról szól, hogy "az adólevonásra jogosult adóalany a levonható, előzetesen felszámított adó erejéig kezesként felel azon adóösszeg megfizetéséért, amelyet az adóalannyal szemben rá hárítottak át". A módosítás, amit a törvény megfogalmazott, a készfizető kezes fogalmát viszi be. A mi módosító javaslatunk pedig ettől eltérően arra irányult, hogy az "adóalannyal szemben" kifejezés helyett az "adóalany helyett" kifejezést alkalmazzuk. Jóllehet ez fogalmi értelmezésnek tűnik, a gyakorló alkalmazók és különböző szaktekintélyek felvetik, hogy a törvénynek ez a része tavaly pontatlanul lett megfogalmazva.
Ezzel kapcsolatban idéznék a Heti Világgazdaság szeptember 16-ai számából néhány mondatot, ahol Vadász Iván a következőképpen fejti ki ennek a résznek az anomáliáit: "Az áfatörvény jelenleg hatályos 40. §-a szerint ugyanis a kezesség nem az állammal vagy az adóhatósággal szemben, hanem az áfát nem fizető adózóval, azaz az eladóval szemben keletkezik. A szó szerint értelmezett megfogalmazás így nem hoz létre semmilyen jogviszonyt az adóhatóság és a vevő, csak az eladó és a vevő között, vagyis így nem az APEH, hanem az eladó követelhetné az áfa összegét a neki amúgy is teljes vételárral tartozó vevőtől." Módosító indítványunk ezt az anomáliát igyekszik felszámolni. Ez azonban nem találkozott az előterjesztő megértésével, és a gazdasági bizottság kivételével egyik bizottság sem támogatta.
Időközben egyeztettünk az előterjesztővel ebben a kérdésben, és ma úgy látjuk, hogy sikerült elhárítani azt az értelmezési nehézséget, ami miatt nem támogatták a módosító javaslatunkat, és Buzás Sándor képviselőtársammal beadtunk egy olyan kapcsolódó módosító javaslatot, amely bizonyára meg fog felelni az előterjesztő szándékának. Azt kérem képviselőtársaimtól és a többi bizottságtól is, hogy támogassák ezt az indítványt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem