MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vitában a helyi adókról szóló törvény módosításával kapcsolatban aggályok és kételyek fogalmazódtak meg. Miközben a hozzászólók általában elismerték azt, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslat kezeli azt a problémát, amely a vertikális integráció túlzott adóterheléséből fakad - és a köznapi nevén a beszállítói rendszer kialakulását gátolja egy halmozott adóterheléssel -, másfelől viszont aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az önkormányzati finanszírozási rendszert nem teszi-e túlzottan bizonytalanná.
Végül is itt egy olyan típusú adórendszerbeli változásról van szó, amely egy begyakorolt adómechanizmust változtatna meg. Ily módon az önkormányzatok 1998. évi költségvetése legalábbis nagy bizonytalansággal lenne tervezhető, pontosabban a költségvetésüknek ez a fajta bevételi eleme. Kétségtelen, hogy ez az adónem különbözőképpen érinti a településeket, és ehhez kaptunk is a törvényjavaslat mellé részletes számításokat. Meg is próbálja ez a számítási anyag a lehetséges hatásokat - igaz, hogy egy korábbi, 1995-ös vagy '96-os árbázison - végigvezetni. De az is látható belőle, hogy valószínűleg nem voltak elég részletesek azok az adathalmazok, amelyekből a kormány ezeket a számításokat elvégezte.
Ezért van bent egy olyan módosító indítvány az ajánlás 17. pontja alatt - Gaál Gyula és Wekler képviselő úr neve alatt -, amely azt indítványozza, hogy 1998-ban hagyjuk változatlanul a mai rendszert, és '99-2000-ben két lépésben térjünk át az új hozzáadottérték-típusú helyiadórendszerre. Ez a javaslat tulajdonképpen ésszerűen kezeli az önkormányzati finanszírozással kapcsolatos problémát. Nem nyújt azonban megoldást arra, hogy a vállalkozások adóterhelése - különösen a vertikális integrációban, a feldolgozóiparban - túlzottan magas. Ezért önmagában egy ilyen halasztó hatályú lépés, úgy gondolom, hogy kevés, és szükség van a kiegészítésre.
Az általános vitában elhangzott néhány más aggályra is szeretnék visszautalni azért, hogy utána a kapcsolódó módosító javaslatom mellett tudjak érvelni. Az egyik ilyen, általam is kifejtett probléma az volt, hogy a hozzáadottérték-típusú helyi adóra történő áttéréssel tulajdonképpen a magasabb hozzáadottérték-tartalmú termelés adóterhelése növekszik jelentősen, és a nagy anyag- és energiaigényű ágazatok terhelése pedig csökken. Ezzel kapcsolatban az aggályokat korábban kifejtettem.
Egy másik típusú aggály az, ami ma már egy más összefüggésben szóba került, a transzferárak kérdése. A helyi adónak van egy olyan előnye, hogy függetlenül a vállalkozás nyereségétől - ideértve a transzferárakat is, export-import alul-felülszámlázásokat, szolgáltatási számlázásokat -, garantáltan fizet a vállalkozás adót, igaz, hogy nem a központi kormányzatnak, hanem a helyi önkormányzatnak. E tekintetben mindegy a nyereségadó, mindegy, hogy milyen transzferárakkal dolgozik egy nemzetközi vállalat, legalább árbevétel-arányosan valamit annak a településnek fizet, ahol a vállalkozás működik. Ez egy nagyon ésszerű szabály nem egyszerűen az önkormányzatok finanszírozása miatt, hanem egy vállalkozás még akkor is, ha a legkörnyezetbarátabb, bizonyos terhelést is okoz a településnek.
Ha viszont áttérünk a hozzáadottérték-típusú adóra, akkor tulajdonképpen az adóalap a transzferárakon keresztül jelentősen csökkenthető; ezért nem kárhoztatni kell a nemzetközi vállalatokat, a gazdasági működés racionalitása azt kívánja meg, hogy ott vegyék ki a nyereséget, ahol nekik ez a legkedvezőbb. E tekintetben részletkérdés az, hogy Magyarországon 18 százalék a társasági adó, ha visszaforgatják a vállalkozásba. Ha nem forgatják vissza, akkor ennél több, illetve, azt hiszem, a világon van néhány ország - nem túl sok -, ahol a 18 százaléknál is kisebb adómértéket állapítanak meg. Tehát ez azt jelenti, hogy bizonyos aggályok is vannak a hozzáadottérték-típusú adórendszerre történő áttéréssel.
Ugyanakkor ha ebben most a kormány által benyújtott törvényjavaslatot fogadjuk el, akkor tulajdonképpen hosszú távra döntés történik arról a kérdésről, hogy a ma félúton lévő és nem jó - mert nem jó - vegyes szisztémájú adóalapot hosszú távon hozzáadottérték-típusú adóalappá alakítjuk át, ilyen módon évtizedekre - ez talán túlzás, de hosszú időre előre - egyfajta adórendszerbeli döntésünk nyomán a vállalkozások működési feltételei meghatározásán keresztül irányítjuk is, hogy milyen típusú tevékenységek telepedjenek meg Magyarországon.
Lehet azon meditálni - és ezen el kell meditálni -: vajon jó-e az, ha az anyagigényes ágazatok adóterhelése kisebb, mint a hozzáadottérték-típusú, a magas hozzáadottérték-tartalmú termelésé. Ezért tehát azt gondolom, hogy a Gaál és Wekler képviselők által a 17. pontban benyújtott indítvány mellé egy olyan lépést lenne ésszerű tenni, amely az adómértéket csökkenti a mai 1,2 százalékról, hogy egyértelmű legyen: a kormány a vállalkozások adóterhelését is csökkenteni akarja. Ha a mértékkel kapcsolatos számításokat elvégezzük - a kapcsolódó módosító indítványomban ezt nyújtottam be -, akkor ezt 1 százalékban lehetne meghatározni.
(20.30)
Milyen előnyei vannak ennek a javaslatnak? Így egyértelművé válik, hogy a vállalkozások adóterhelését csökkentjük, kevésbé okoz problémát a vertikális integrációban ez a halmozott adóterhelés. Ha a mértéket a számításokban átvezetjük, akkor lényegében a vállalkozások oldaláról ugyanahhoz - vagy egy kicsit kedvezőbb - pozícióhoz jutunk, mint amit a benyújtott törvényjavaslat nyomán az első évben a vállalkozásoknak fizetni kellene, amikor az anyagköltség egyharmadát vonhatják le. Ez tehát önmagáért beszél. Egyértelműen demonstrálja a törvényhozás egy ilyen lépéssel, hogy igenis csökkenteni kívánja a vállalkozások adóterhelését és orvosolni kívánja az imént említett problémát.
A másik előnye ennek a javaslatnak, hogy kiszámíthatóbbá teszi az önkormányzatok 1998. évi költségvetésének tervezését. Egyrészt egy adómérték-csökkentés könnyen átvezethető a mai számokon, pontosan és jól tervezhető 1998. Másrészt egy év áll rendelkezésre arra, hogy a hozzáadottérték típusú helyi adóztatásra pontos kalkulációt készíthessenek az önkormányzatok, hiszen itt elég sok önkormányzat berendezkedett a mai szisztémára, tehát nekik elég jól kell kalkulálni, hogy hosszú távon milyen adóbevétellel számolhatnak az új rendszerben. Ehhez nincs elegendő idő, ha azonnal hatályba léptetjük a törvényjavaslatot.
A harmadik és szintén nem lebecsülendő előny, hogy a kormány és a törvényhozás egy évet nyer arra, hogy azokat a részletszámításokat is elvégezze, amelyekhez információs bázist igazából a mostani időszak bevallásai nyújtanak, ahol analitikusan és részleteiben is pontosabban kalkulálhatóvá válik, hogy egy ilyen adórendszerbeli változás hogyan érint bizonyos típusú vállalkozásokat, az egyes ágazatokat, és hogyan érinti az egyes önkormányzatokat.
Kétségtelenül vannak persze ennek az indítványnak hátrányai is, hiszen például azok az önkormányzatok, amelyek eddig a maximális adókulcsot, az 1,2 százalékot vetették ki, elvileg kisebb adóbevételre számíthatnak ezen a címen. Azonban itt két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik, hogy ez a hátrány persze csak elvileg hátrány, hiszen lényegesen nagyobb a gazdasági növekedés annál, mint amivel az önkormányzatok kalkuláltak, és jövőre is nagyobb lesz - meggyőződésem szerint még a kormány által tervezett mértéknél is - a növekedés, következésképp nominálisan az adókulcs csökkenése ellenére is hozzájutnak ahhoz a bevételhez, amivel reálisan számolhattak és számolhatnak a mai helyzetben.
A másik ilyen szempont, hogy ha megnézzük a helyiadó-bevételek kétharmadát beszedő önkormányzatok listáját, akkor azt találjuk, hogy a maximális adókulcssal dolgozó önkormányzatok egy jelentős része azon önkormányzatok közül kerül ki, amelyek a belterületi földek utáni részvény-, illetve készpénzjuttatással százmilliárdos nagyságrendű bevételre, vagyontömegre tettek szert. Következésképp nem is igazán hiányzik egy-két éves büdzséjükből ez a pénz, hiszen a belterületi földek utáni részvény- és készpénzjuttatás meglehetősen koncentráltan jelent meg az egyes önkormányzatoknál, és éppen azoknál az iparilag fejlett településeknél, ahol a maximumot vetik ki. Tehát úgy gondolom, ez a két érv alátámasztja, hogy ez nem okoz ezeknél az önkormányzatoknál működési problémát.
Még egy elemet szeretnék a végén mondani. Amikor a helyi iparűzési adó mértékét az 5 ezrelékről 8-ra, majd 8-ról 1,2 százalékra, illetve 12 ezrelékre emeltük, akkor kifejezetten az volt a törvényhozás szándéka - tekintve, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyeknél igen jelentős az adóalapból levonható eladott áruk beszerzési értékének volumene, míg másoknál ez elhanyagolható -, hogy az önkormányzatoknak legyen módjuk differenciálni a vállalkozások között. Az önkormányzatok egy jelentős része ezt meg is tette. Más adót vet ki arra a vállalkozásra, ahol nagy a levonható adóalap-csökkentő hányad, és más adót arra, ahol kicsi. De ez nem általános, és éppen azok az önkormányzatok vetettek ki maximális adót, ahol ebben nagyobb mozgástér lett volna. Ilyen értelemben, bár helyileg kell ezekről a kérdésekről dönteni, tulajdonképpen mégiscsak a törvényhozás szándékával ellentétes lépéseknek is minősíthetők. Nem kifogásolható, mert joga van rá, de végül is nem élt ezzel a differenciált adóztatási lehetőséggel.
Tehát úgy gondolom - összegzésképpen -, hogy az a két módosító indítvány, amelyeket az ajánlás 17. pontjához, illetve 24. pontjához kapcsolódó módosító indítványként az imént kifejtettek szerint benyújtok, együttesen jobb átmenetet biztosít mind a vállalkozásoknak, mind az önkormányzatoknak 1998-ra, ugyanakkor lehetősége lesz a törvényhozásnak és a kormánynak arra, hogy még egy évet gondolkodjon a hosszú távú hatások tekintetében.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
