BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hetek óta folyik a vita hol napirend előtt, hol kérdés formájában egy magánalapítvány döntéseivel - pontosabban azok hiánya miatt - kapcsolatban a parlamentben. Azt már tudjuk, hogy mit nem tett az Energia Alapítvány, azt is tudjuk, hogy a kormány milyen célokat tűzött maga elé a gázenergia árának növekedése kapcsán az Energia Alapítvány további bővítése címén, és ma már azt is tudjuk, hogy Karl Imre, az MSZP képviselője nem mond le a bizottság éléről, és nem mond le más posztról sem.
Kérdéseim a következők, amelyeknek terjedelme lehet, hogy meghaladja a három percet, ezért azokat miniszterelnök úrhoz írásban is eljuttattam.
Miért hozott a kormány olyan határozatot, hogy 1 milliárd forinttal támogat egy olyan alapítványt, amelynek szinte kizárólag állami forrásai vannak, hiszen az energiaszektor csak morzsákkal támogatja?
Miért magánalapítványi formában támogatja a kormány, holott a polgári törvénykönyv számtalan bekezdése alapján a feladatra kizárólag közalapítvány lehetne létrehozható?
Miért hozta meg a kormány azt a rendeletét, amelyben kötelező feladatként határozta meg a jegyzőknek, hogy az Energia Alapítvány számára adatokat szolgáltasson ki, amikor tudja, hogy az önkormányzati törvény szerint kormányrendelet csak államigazgatási feladatot állapíthat meg a jegyzőnek?
Miért gondolta úgy a kormány, hogy államigazgatási feladatnak minősül egy magánalapítvány számára kiszolgáltatni azon állampolgárok személyi adatait, akik egy adott településen a legrászorultabbak?
A kérdések közül szeretném még kiemelni, hogy miért nem reagál a kormány azokra az önkormányzati tiltakozásokra, amelyek egyértelműen jelezték, hogy az Energia Alapítvány vezetője olyan feladatokra kötelezi a jegyzőket, amit még törvény sem tehet meg.
Miért állítja a kormány, hogy az Energia Alapítvány csak 3 millió forintot költött magára, amikor tudja, hogy az alapítvány a helyi önkormányzatok köztisztviselőivel több száz millió forint nagyságrendű törvényellenes munkát végeztetett el?
Miért nem veszi észre a kormány, hogy itt egy államilag támogatott pilótajáték folyik többségében állami pénzzel - az önkormányzatok törvényellenes és a jegyzők alkotmányellenes felhasználásával -, miközben a magánalapítvány filléreket osztogat a rászorult családok számára, adatokhoz jut hozzá, amelyek kezelése jogszabályellenes, és félő, hogy ezen adatokat az 1998. évi választásokkor fogják felhasználni?
Miért akarja a kormány az áremelés ellentételezésére kiegészíteni eljárását?
Befejezésül: miért nem akarja a helyi közösségek számára ellenőrizhető módon segíteni a családokat a nehéz megélhetési körülményekben úgy, ahogy erről a szociális és az önkormányzati törvény szól?
Várom miniszter úr válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem