KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy mind a Gabonaforgalmi Egyeztető Tanácsban kialakult menetrend szerint, mind pedig a MÁV által előállított kocsik száma alapján el lehetett volna látni a szállítási igényeket.
Szeretném kiemelni, persze a képviselő úrnak nem is kell tudnia, de azok az összedarabolt kocsik, amelyekről ő beszél - valószínűleg 60 ezer vasutas csodálkozik most ezen a válaszon -, azokban a kocsikban a gabona szétfolyik, egy ütközés során megfolyik, ellehetetleníteni a szállítást. Tehát olyan kocsikban, amelyek alkalmatlanok a nemzetközi előírásra, nem lehet, még itthon sem célszerű, külföldre pedig nem lehet gabonát szállítani. Ez az oka annak, hogy a kocsik egy részét, a használhatatlan kocsikat fel kellett darabolni, annak érdekében, hogy újakat vásároljon, elsősorban gabonaszállító kocsikat a vasút.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni: csak egy fegyelmezettebb és a megállapodásokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) betartó szállítmányozás esetén tud a MÁV megfelelni az igényeknek.
Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem