DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! 1997 februárjában a képviselő úr "Mi történik Bábolnán?" című kérdésére tájékoztatást kapott a Bábolna Rt. privatizációjának előkészítésével kapcsolatos intézkedésekről. Ebből a válaszból idézek: "A társaság átvilágítása alapján az ÁPV Rt. igazgatósága és a társaság közgyűlése 1996-ban egy cselekvési programot fogadott el, amelynek célja a Bábolna-vállalatcsoport eddiginél hatékonyabb működési feltételeinek kialakítása, jövedelemtermelő képességének javítása, szervezeti felépítésének korszerűsítése, mert korábban egy túltagolt, nehezen átlátható, irányítható, jelentős többletforrást igénylő vállalatcsoport jött létre. A Bábolna Rt. csaknem ötven társaságban rendelkezett tulajdonhányaddal, ennek felében többségi tulajdonos volt."
A tisztelt Országgyűlés már februárban tájékoztatást kapott a nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelentős gazdasági társaság privatizációs koncepciójáról, illetve ezen belül a tervezett tőkeemelésről, a következők szerint:
A tervezett készpénzes tőkeemelés csökkenti a likviditási, finanszírozási gondokat, jelentősen javítja a vállalatcsoport eredményét, a saját tőkére jutó eredmény és a fizethető osztalék nagyságát. Részben megoldódna a szükséges beruházások finanszírozása, és ez lehetővé tenné az 1990 óta több területen elmaradt műszaki fejlesztés megvalósítását, a termelés hatékonyságának javítása érdekében az anyag-, energia- és takarmányigényes technológiák cseréjét és korszerűsítését, végső soron növelné az állam tulajdonában lévő részvények üzleti értékét is. A tőkeemelés nagy pénzügyi befektetők bevonásával valósítható meg célszerűen.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány úgy döntött, hogy a privatizációs koncepció elfogadása előtt ad hoc bizottságot hoz létre a Bábolna Rt. tevékenységének áttekintésére, és ezáltal közvetlenül is informálódik a Bábolna Rt. helyzetéről. Az ad hoc bizottság a Bábolna Rt. működésével kapcsolatos megállapítások alapján a privatizáció megvalósulásáig - illetve azzal párhuzamosan - intézkedések végrehajtását tartja szükségesnek.
A kormány kezdeményezése alapján az ÁPV Rt. igazgatósága 1997. október 20-án hozott határozatával két bizottságot hozott létre: ezek feladata lesz egyrészt a Bábolna Rt. reorganizációját megalapító intézkedési terv kidolgozása, másrészt a kialakult helyzet felelősségi kérdéseinek feltárása. A Bábolna Rt. működésének javítása érdekében tervezett intézkedések - az ad hoc bizottság javaslatait is figyelembe véve - most készülnek. A Bábolna Rt. reorganizációs tervét előkészítő intézkedési tervet '97. november 15-éig kell kidolgozni, illetve a kormány elé terjeszteni. Ezért a reorganizációs program részleteiről jelenleg még korai beszélni, és emiatt a reorganizációra fordítható összeget sem lehet meghatározni. Ez egyébként az egyik kérdésre is a válasz.
Tájékoztatásul megemlítem, hogy az ÁPV Rt. által elkészített privatizációs koncepció a szervezeti és stratégiai célkitűzéseket a tőkeemeléses privatizáció végrehajtásával egyidejűleg javasolta rendezni. A társaság privatizációs koncepciójáról mint alapelvről, és arról, hogy a privatizáció során a termőföld bennmarad-e vagy sem a társaság tulajdonában, a kormány még nem döntött. A privatizáció nem marad el, csak a földtörvényről szóló döntés függvényében később kerül napirendre. Ezért a kormány által jóváhagyandó tervezett reorganizációs (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) intézkedések számításba veszik egy jövőben megvalósuló tőkeemelés összegét, illetve lehetőségét is.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem