DR. DOBOS KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kicsit szomorúan veszem tudomásul, hogy amikor a bűnözésről van szó, akkor a miniszter úr nem ér rá... (Moraj a bal oldalon.), de úgy gondolom, hogy államtitkár úr meg tudja védeni a miniszterét, aki augusztus végén, szeptember elején több sajtótájékoztatót tartott arról, hogy javul a helyzet, és manapság már nem olyan nagy a bűnözés, mint a tavalyi évben volt.
Ezért az a kérdés merül fel bennem, hogy amikor 9 hónap alatt 40 ezerrel több bűncselekmény történt Magyarországon, amikor Csongrádban 50 százalékkal, Fejérben és Zalában 27 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma az előző évhez képest, amikor kábítószerezés kapcsán megkétszereződött, vagyis 556 esetben folytattak eljárást, amikor az okirat-hamisítás 24 ezerről 40 ezerre nőtt az idei évben, amikor a fővárosban 98 ezer bűncselekményt követtek el, és amikor 706 gyerek tűnt el - és 172 ebből 11 éven aluli, akiket ma is keresnek -, és amikor az 56 milliárdos kárból csak 4,4 milliárdot sikerült feltárni a rendőrségnek a Legfőbb Ügyészség tájékoztatója szerint, akkor az a kérdés merül fel, hogy vajon javult-e a bűnözés helyzete Magyarországon.
Az eredményességgel is nagyon komoly problémák vannak, hiszen tavaly 49 százalék volt az eredményes nyomozás, idén már 45,9 százalék, a fővárosban pedig 33 százalék.
Az a kérdésem államtitkár úr, hogy mikor volt igaza a miniszter úrnak: augusztus végén, szeptember elején, amikor több sajtótájékoztatón a javuló helyzetről beszélt, vagy most - ez a kérdés merül fel -, amikor kiderült, hogy valóban romlik a helyzet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ahogy az állampolgárok érzik?
Most mit mond a miniszter úr, két hónap alatt megváltozott a helyzet? Várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem