DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A helyzet egyébként valóban változik hónapról hónapra, majd a végén mondanék erre egy példát.
De mindenesetre legelőször szeretném azt leszögezni, hogy a közbiztonság és a bűnügyi helyzet nem egy és ugyanaz, közel sem ugyanaz a kategória. A közbiztonság és ebből kifolyólag, ahogy ön említette, az állampolgárok biztonságérzetének egyik tényezője, egyik befolyásolója a bűnözési helyzet, de azonkívül a munkanélküliség éppúgy hat rá, mint általában a közmorál, amit természetesen nem szabad emiatt figyelmen kívül hagyni.
A másik az, hogy egy ilyen 9 hónapos időintervallum - és valóban tény, ha az össz-számokat nézzük, enyhe emelkedést mutat, hiszen több mint 10 százalékot meghaladó az ismertté vált bűncselekmények száma - valóban alkalmatlan arra, hogy komoly következtetést vonjunk le. Bűnügyi szakértők szerint arra legalább ötéves időintervallumot kell figyelembe venni. Ha ezt nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy Magyarországon attól függetlenül valóban van egy enyhe növekedés az öt év alatt is, de ez a növekedés kiállja a nemzetközi összehasonlítást, nagyon fejlett, nagyon jó rendőrségekkel rendelkező országokban ez az emelkedés jóval nagyobb. De természetesen az, hogy hány bűncselekményt követnek el, nem rendőrségi ügy; az rendőrségi ügy, hogy hogyan tudnak nyomozni.
Hogy milyen eredménnyel nyomoznak? Szeretném elmondani, hogy az első 9 hónapban több mint 300 ezer nyomozást fejezett be a rendőrség, amiből, azt hiszem, azt a következtetést lehet levonni, hogy jól dolgoznak.
Még egy számot mondanék: tehát ha ezt az ötéves időintervallumot veszem alapul, ez 450 és 500 ezer közötti szám. Azt az egy példát pedig majd elmondom még az egy percben. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem