DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Én komolyan veszem ezt a kérdést, csak azt is látni kell - amit ön is kiemelt -, hogy az ismertté vált okirat-hamisítások száma milyen nagy számban növekedett, 25 ezerről 40 ezerre. Én pedig azt hiszem, hogy mivel az emberölések, az emberölési kísérletek száma csökkent, a testi sértések száma csökkent, a házasság, család és nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma jelentős mértékben csökkent, ezek legalább annyira befolyásolják a közbiztonságérzetét egy embernek, mint az, hogy az okirat-hamisítások adott esetben nőnek.
Ezenkívül még az, ami az elmúlt időszakban, elmúlt hónapokban, években a közvéleményt irritálta: jelentős mértékben - több mint 15 százalékkal, körülbelül 16 százalékkal - csökkent például az ellopott gépjárművek száma Budapesten, ami azt hiszem, megint csak eredmény.
Hogy a rendőrségnek milyen a helyzete? Azért nem szörnyű, azt egy pillanatig nem lehet mondani, ne túlozzunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), erre kérném a képviselő asszonyt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem