DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom, ön milyen kommunista borpancsolásról beszél, ez nem kommunizmus kérdése. Vannak, akik hamisítják a bort, vannak, akik tisztességes bortermelők. Szeretném tájékoztatni, hogy nekem más információim vannak a borok minőségét illetően. Ha a Magyar Távirati Iroda kiadásában megjelent nyilatkozatot nézzük - amelyet a Bor és Szőlő Terméktanács főtitkára tett, miszerint 15-ös cukorfokos mustok vannak Magyarországon, holott tudjuk azt, hogy a minőségi borhoz 17-es, az aszúhoz pedig 19-20 százalék feletti cukorfokos mustokra van szükség -, akkor azt mondhatjuk, hogy általában a minőség nem felel meg a követelményeknek.
Kérdezi, hogy meglepte-e a mi tárcánkat. A mi tárcánkat már semmi sem lepi meg, mert amilyen növény egyáltalán beérik Magyarországon, egy hét múlva rögtön jön valamelyik képviselő kolléga vagy úr, aki abban a pillanatban interpellál, és visszavárja azt a rendszert, amikor a miniszter vagy adott esetben a pártbizottság egy telefonnal utasította a felvásárlót, hogy ennyiért köteles mindenfajta szőlőt felvásárolni. Sajnálattal tájékoztatom önt, hogy ez a kormánynak nem áll módjában, és nem is tudunk beavatkozni. Az elmúlt évi, tehát az óborok sorsában, a tavalyi bortermés levezetésében exporttámogatással és lepárlási intervencióval megtettük a szükséges lépéseket. Ez még le sem futott, most jön az ez évi termésű szőlő.
Az a kérésem, hogy egy kis türelmet legyenek szívesek a Földművelésügyi Minisztérium felé hagyni, mert - ismételten mondom - ezt a kérdést hosszú távú szerződésekkel, integrációval lehet megoldani, a szőlőtermő területek megfelelő átstrukturálásával, de ha a pénzeket mi állandóan piaci zavarok kiküszöbölésére fogjuk költeni, akkor erre nem marad fedezet az állam pénztárában. Az a kérésem, hogy ezen a területen egy kicsit megfontoltabban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kövessük a kérdést.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem