DR. FAZAKAS SZABOLCS

Teljes szövegű keresés

DR. FAZAKAS SZABOLCS
DR. FAZAKAS SZABOLCS ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Asszony! A képviselő asszony interpellációjában ténylegesen a társadalom egészét érintő kérdést vetett föl: ez az energiaárak alakulása. Ennek kapcsán rá kell mutatnom, hogy az energiaárak alakulásánál különbséget kell tenni az elmúlt három évben törvény szerint végrehajtott áremelésekkel, és különbséget kell tenni az azóta a törvényben előirányzott idomításokkal szemben.
Még az 1994 tavaszán elfogadott villamosenergia- és gáztörvény kimondta, hogy a vezetékes energiahordozók árait 1997. január 1-jéig az indokolt költségek szintjére kell emelni. A villamosenergia- és földgázárak az elmúlt években keresztfinanszírozásoktól voltak terhesek, valamint nem fedezték az energiaszektorban felmerülő költségeket. Ezért a törvények végrehajtása, valamint az ágazat működőképességének fenntartása érdekében valóban jelentős áremelésekre volt szükség az elmúlt három évben.
1997. január 1-jével azonban ez a folyamat lezárult. Azóta csak az évenkénti kiigazításokra került sor, amely az idei évben is a gáz esetében mindössze 15 százalékot, a villamosáram esetében pedig 13 százalékot tett ki, ami teljesen arányban van az inflációval, vagy másképpen mondva: a forint leértékelési ütemével.
Ezúton is meg szeretném nyugtatni igen tisztelt képviselő asszonyt, a tisztelt Házat és a lakosságot, hogy a jövőben is csak ilyen arányú, tehát az inflációval arányban álló áremelkedésekkel kell számolni, hiszen a költségeket az áraknak a jövőben is fedezniük kell. Ennek megfelelően, bár még nem végeztük el a konkrét számításokat, az előirányzott január 1-jei áremelések szintén csak a leértékeléssel azonos ütemben, 3-4 százalék körül fognak alakulni.
Az áremelkedések miatt ténylegesen a lakosság alacsonyabb jövedelmű rétegeinek terhei jelentősen emelkedtek. Ezért határozta el a kormány, hogy 1 milliárd forinttal létrehozza az Energia Alapítványt, amely forráshoz az áramszolgáltató szektor társaságai még félmilliárd forintot hozzáadtak. A múlt heti döntésében a kormány arról is döntött, hogy a Népjóléti Minisztérium kereteinek átcsoportosításával további 500 millió forintot biztosít a gázkompenzációhoz, amihez a Mol 350 millió forintot már felajánlott. Ezen a héten folytatjuk a tárgyalásokat a gázszolgáltató társaságokkal abban a reményben, hogy ők is fejenként mintegy 50 millió forinttal hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy ez a kompenzáció, ez az alapítvány is működhessen. A lakosság számára más támogatási formák is léteznek, amelyeknek célja a lakásfenntartással kapcsolatos kiadások mérséklése a rászorultak körében.
A szociális törvényben rögzített lakásfenntartási támogatás keretében is van mód segítséget kérni a lakásfenntartás, ezen belül az energiafogyasztás költségeinek mérsékléséhez. 1998-ban a lakosság terheit számos intézkedés könnyíti, így többek között a nyugdíjasokat érintően a nyugdíjak reálértéke emelkedik, egyidejűleg a családtámogatások és a szociális juttatások értékőrző emelésére is sor kerül. Az Energia Alapítvány kuratóriuma az átadott költségvetési hozzájárulás mindössze 5 százalékát használhatja fel a támogatások elbírálásának, számítógépes adatfeldolgozásainak költségeire és a postázással kapcsolatos kiadásokra.
Az alaptalan feltételezésekkel ellentétben a kuratórium működésének költsége mintegy 3,3 millió forintot igényelt, amelyből az alkalmazottakra fordított személyi kiadások csak 10 százalékot tettek ki. A többi kiadás a dologi költségeket jelenti. A kuratórium tagjai semmilyen anyagi jellegű elismerésben nem részesültek, munkájukat ellenérték, ellenszolgáltatások nélkül végzik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem