GODÓ LAJOS

Teljes szövegű keresés

GODÓ LAJOS
GODÓ LAJOS (MSZP): (A képviselő mikronját bekapcsolják.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az M3-as autópálya továbbépítését valamennyi keleti régióban élő állampolgár üdvözölte. Az autópálya építése közérdek, viszont az építési munkálatok közelében élőknek egyéni érdekeik is vannak, amelyek jelentősen sérültek. Az épülő első szakasz választókörzetemen keresztül halad, melynek kivitelezését a Strabag Hungária Építő Rt. nyerte el. A kivitelező és a karácsondi önkormányzat megállapodást kötött arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat használatra átengedi a tulajdonában lévő földutakat, amelyeket a kivitelező elkerülő útként fog használni, miközben vállalta, hogy a belterületi utakat nem veszi igénybe anyagszállítás céljára.
Ezt a megállapodást azonban a Strabag Rt., az alvállalkozói az első perctől nem tartották be, és jelenleg sem tartják be. Az érintett karácsondi Vasút és Szabadság úti lakosok minden lehetőséget megragadva tiltakoztak a belterületi úton történő anyagszállítások ellen, melyek az állandó por és elviselhetetlen zaj mellett gyakori csőtöréshez, az út romlásához vezettek.
(14.30)
Mintegy száz lakóépület megsérült, megrepedezett.
Október 2-án egy lakossági fórumra került sor, ahol a Strabag Rt. képviselője ígéretet tett az intézkedésre, valamint arra, hogy statikust rendel ki a lakásokban keletkezett károk felülvizsgálatára. Sajnos azonban a mai napig nem történt semmi változás.
Kérdésem az államtitkár úrhoz: ki fogja megtéríteni a karácsondi lakosoknak okozott károkat?
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem