DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni azon álláspontomat és a kisebbségi véleményt, hogy a Magyar Köztársaságban tudomásom szerint a bíróságok döntenek rágalmazásról, becsületsértésről és egyéb magánindítványra üldözendő dologról is. Tehát már itt szeretnék vitatkozni képviselőtársammal, aki a többségi véleményt elmondta, nevezetesen, hogy nem a mentelmi bizottság fogja eldönteni azt, hogy Hajdú János országgyűlési képviselő elkövette-e a rágalmazást vagy nem. (Közbeszólás jobbról: Világos!) A mentelmi bizottság ebben a kérdésben nem foglalhat állást.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottság kisebbségi véleménye a következők miatt volt egyértelmű. Egyetlenegy dolgot kellett vizsgálnunk, nevezetesen azt, amit egyébként Hajdú képviselőtársunk sem vont kétségbe, hogy ő a rádióriport kapcsán ezt mondta szó szerint: "Tömörkény pedig nem az ellenzék egyik bázisává vált, hanem a magyar antiszemita, rasszista szélsőjobboldalnak egy szégyenletes helyszínévé." (Vancsik Zoltán: Ott hangzott el, nem?)
A mi véleményünk az, tisztelt Országgyűlés, hogy csak ezt a kijelentést kell vizsgálni, és majd a független magyar bíróságnak is azt kell vizsgálni, hogy elhangzott-e ez vagy nem hangzott el, ez rágalmazás-e vagy nem? (Zaj a bal oldalon.)
Képviselőtársunkat mindjárt az elején megkérdeztük, hogy ez a mondat így elhangzott-e. Ő azt mondta, hogy tökéletesen tisztában van a szavak jelentésével. Különös tekintettel arra, hogy igen hosszú pályafutása volt a televízióban, kiváló újságíróként szerepelt, tehát én úgy gondolom, hogy szó sem lehet itt arról, hogy esetleg pontatlanul fogalmazott, de ezt nem is vonta kétségbe. Egyértelműen úgy fogalmazott, hogy Tömörkény nem az ellenzék bázisa, hanem a magyar antiszemita, rasszista szélsőjobboldalnak nemhogy helyszíne, hanem szégyenletes helyszíne. (Zaj a bal oldalon. - Közbekiáltások ugyanonnan: Pfuj! Pfuj!)
A mi álláspontunk az, és természetesen majd ezt a bíróság fogja eldönteni... - Tömörkény úgy tudom, kétezer vagy kétezernél több lelket számláló közössége, Tömörkény polgárai, amikor megtették ezt a feljelentést, ők úgy érezték, hogy a kétezer polgárt esetlegesen valaki megbélyegezte. (Folyamatos zaj. - Közbeszólás jobbról: Kérjetek csendet!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem