GULYÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az ügy előzményéhez tartozik, hogy tavasszal Tömörkény községben egy Metész-rendezvényen a sajtótudósítások szerint az alkotmányos renddel szembeni erőszakos cselekményre történő felhíváson túl hangos zsidózás is folyt. Ezt követően a szentesi rádió riportere megkérdezte a körzet országgyűlési képviselőjét, mi a véleménye arról, hogy a községben ilyen szélsőséges megnyilatkozásokra került sor. Erre a kérdésre adott válaszában Hajdú János képviselőtársunk sajnálkozását fejezte ki, hogy Tömörkény a magyar antiszemita, rasszista szélsőjobboldalnak egy szégyenteljes helyszínévé vált. Ezt követően jelentette fel jelentette fel képviselőtársunkat Thirring Ákos polgármester úr rágalmazás vétsége miatt. A polgármester úr egyébként a feljelentés alapjául szolgáló mondatot kétféleképpen idézte bírósági beadványaiban.
Bizottságunk a mentelmi ügyet 1997. október 21-ei ülésén tárgyalta meg. A bizottság ülésén képviselőtársunk egyértelműen megfogalmazta: e kijelentéssel nem a települést és nem is annak polgárait minősítette, hanem mindazt, ami a rendezvényen megtörtént.
A mentelmi bizottság többségi álláspontja szerint rosszhiszemű szövegértelmezés az, amelyik a település vagy annak lakóival szembeni megbélyegzésként értelmezi képviselőtársunk által a riportban elmondottakat.
Tisztelt Országgyűlés! A képviselőtársunk nem tett mást, mint véleményt nyilvánított egy olyan magatartásformáról, ami sérti a jó ízlést és ellentétes a demokratikus közszellemmel. Ilyen véleményt nyilvánítani pedig egy parlamenti képviselőnek nemcsak joga, hanem kötelessége is. (Közbeszólás balról: Így van!)
Bizottságunk mindennek alapján javasolja Hajdú János képviselőtársunk mentelmi jogának megtartását. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem