MIAKICH GÁBOR

Teljes szövegű keresés

MIAKICH GÁBOR
MIAKICH GÁBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezen parlamenti ciklus első felében már tettem fel kérdést a Szentendrei-sziget gátrendszerével kapcsolatban. Azóta az akkor kritizált kis-dunai ágon, a pócsmegyeri házak tőszomszédságában már megfelelő erősségű és - ami akkor nagyon nagy vita volt - megfelelő esztétikai kivitelű gát épült. Most nyáron, júliusban újra hatalmas árvíz vonult le a Dunán, és nem messze az előző gátszakadás helyszínétől, a nagy-dunai ágnál mintegy húsz buzgár veszélyeztette a gát és az emberek épségét. A Kövizig irányításával és az ott élő emberek összefogásával akkor sikerült a védekezés.
Ezekben a kritikus napokban Lotz Károly miniszter úr is megszemlélte a helyzetet, és ez a tény, valamint az, hogy miniszter úr akkor ígéretet tett, hogy ezen veszélyeztetett gátszakasz megerősítésére hamarosan sor kerülhet, megnyugtatta az ott élő embereket.
Az elmúlt hetekben felröppent egy olyan hír a szigeten, hogy nem lesz elegendő összeg a gátszakasz megerősítésére, illetve a legszükségesebb munkálatok elvégzése után jövőre esetleg nem folytatódhat ezen a veszélyes szakaszon a gátrendszer megerősítése.
Kérdezem tehát államtitkár urat, hogy mikor aludhatnak nyugodtan a sziget lakói.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem