DR. FAZAKAS SZABOLCS

Teljes szövegű keresés

DR. FAZAKAS SZABOLCS
DR. FAZAKAS SZABOLCS ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter: Igen Tisztelt Elnök Asszony! Igen Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Tisztelt Képviselő Urak!
Először is köszönettel nyugtázom Burány Sándor frakcióvezető-helyettes úr elismerő szavait, amit a kormány, a megoldáson nagyon sokat dolgozó tárcák és kollégáim nevében igenis örömmel nyugtázok, és elfogadok. Mint ismeretes, elhangzott, hogy február 17-én arra kényszerültem, hogy itt, a parlamentben napirend előtt felszólaljak ebben a témakörben, és ismertessem azt a kialakult súlyos helyzetet, amely súlyos helyzetben nekünk megoldást kellett keresni. Azon felszólalásom fő célja az volt, hogy az Országgyűlést és az Országgyűlésen keresztül az egész közvéleményt tájékoztassam a helyzet lényegéről; és még egyszer aláhúznám, hogy az akkori fölszólalásomnál sem az volt a célom, hogy a hibák okait föltárjam, nem is mentem el a személyes felelősség megállapításának kereséséig, mert úgy ítéltem meg, hogy itt egy olyan jelentőségű ügyről van szó, ahol az ország érdekét az szolgálja a legjobban, ha közösen keressük a megoldást.
Elhangzott az előző, Burány Sándor frakcióvezető-helyettes úr felszólalásában is, hogy itt a magyar mezőgazdaságnak elemi érdekét képviselő exporttámogatásról volt szó, ezen keresztül az egész agrárgazdaság, az egész magyar mezőgazdaság sorsa függött attól, hogy sikerül-e megoldást találnunk erre a hibára. Amellett engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet arra is, hogy itt az ország nemzetközi megítéléséről is szó volt, hiszen az országunk korábban kivívott nemzetközi presztízsén egy nagyon nagy csorba esett ezzel a hibával, és azáltal, hogy az elmúlt három évben tulajdonképpen jogsértő gyakorlatot folytattunk akkor, amikor a korábbi kötelezettségvállalásunkkal ellentétben továbbra is a vállalásainknak nem megfelelő módon kényszerültünk mezőgazdasági exportunkat támogatni.
Itt is elhangzott, hogy milyen nehéz munka volt ennek az ügynek, ennek a hibának, csorbának a kiküszöbölése. Ne felejtsék el: a WTO esetében ez az első olyan megállapodás, ahol a feleknek sikerült peren kívüli megállapodást tető alá hozni. Ne felejtsék el, hogy pont a mezőgazdaság területén sikerült egy ilyen megállapodást kivívnunk, ahol, azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy a mezőgazdaság a világkereskedelem legvitatottabb területköre.
Azt hiszem, amikor Burány Sándor frakcióvezető-helyettes úr felhívta a figyelmet arra, hogy itt milyen eredményt ért el a kormány, akkor nem öndicséretről volt szó, hanem arról, hogy a problémák mellett igenis ideje annak, hogy amikor hibákat javítunk ki, eredményeket érünk el, akkor ezekről is beszéljünk. Még egyszer fölvállalom, hogy a kormány nevében megköszönöm ezeket az elismerő szavakat, és ígéretet tehetek arra, hogy a jövőben is minden hasonló ügyben elsősorban az ország érdekét szem előtt tartva fogunk eljárni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem