DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Képviselő Úr! Ennek a viszonylagos túltermelésnek több oka van. A búzánál elsősorban minőségi problémák jelentkeznek, ugyanis a termés 45 százaléka takarmányminőségben került megtermelésre, ami több okkal - a vetőmaggal, az időjárással, a műtrágya-, növényvédőszer-felhasználással - magyarázható, és bizony a takarmánybúza ára a világpiacon olyan, amilyen. Amire mi garantált árat tudunk meghirdetni, az a minőségi malmi búza, aminek tőzsdei ára most is 24-26 ezer forint között van, sőt az euro-minőségnél is - ez egy alacsonyabb és kevésbé komoly kritériumoknak megfelelő búza - 20-22 ezer forint közötti tőzsdei árak vannak a lekötéstől függően. Viszont a takarmánybúzánál ennél jóval alacsonyabb, sőt olyan árak, amelyek még az előállítás költségeit sem fedezik.
Azt hiszem, hogy az állam nem vállalhatja fel, hogy garanciákat nyújtson minőségileg kategóriába nem sorolható termékek jó áron történő értékesítésére. Ennek ellenére a kormánydöntés szerint azoknak, akik október 1. és november 25. között búzát értékesítenek, függetlenül annak minőségétől, tonnánként 1000 forint térítés, tehát termelői támogatás jár. Még egyszer hangsúlyozom, szerencsésebb lenne a támogatást csak minőséghez kötni, de a jelenlegi helyzetet figyelembe véve a kormány ezt így értékelte.
A kukoricánál relatív a túltermelés, mert ha azzal az állatállománnyal számolnánk, mely 1989-ben még ebben az országban megvolt (Gyimóthy Géza: Meg '38-hoz képest!), akkor alig lenne exportlehetőség. Ugye, volt itt egy-két akció az állatállománnyal szemben, sikeres, kevésbé sikeres támogatásban, kivágási támogatás is megjelent időnként - de ne kezdjük el a vitát azon, hogy ki miért felelős és mennyiben azért, hogy az állatállomány oda jutott, ahova... Itt az állattenyésztési támogatás az előző évben intenzíven megindult. Jelenthetem önöknek, hogy jerkéből 140 ezer került beállításra, az anyakoca-létszámnál is 100 ezer fölött vagyunk, ami támogatással került beállításra, és a szarvasmarhánál is van, igaz, nem olyan túl nagy, 20 ezres elmozdulás, ami a vemhes üszőt jelenti. Ezeket az akciókat tovább tartjuk, tehát semmiféle leállítását nem tervezzük az állattenyésztési támogatásnak, hogy ezzel a kukoricamennyiséggel az állatállomány szaporodásával együtt a belföldi felhasználást tudjuk elősegíteni.
A tárolási támogatáson túl, amire képviselő úr is utalt, adunk egy olyan lehetőséget a kukoricatermelőknek, hogy állami felvásárlást is igénybe vehessenek, erre nézve a tárcaközi egyeztetések folyamatban vannak. Egyet nem tudunk tenni. A garantált árnál, ami 15 ezer forint volt a kukoricánál, meghirdettünk 200 ezer tonna felvásárlási lehetőséget - 27 ezer tonnára jelentkeztek be! Tehát úgy spekuláltak a termelők az előző évek magas kukoricaára miatt, hogy ők nem kötik le 15 ezer forintért az állam felé ezt a termést, biztosan jobb áron is el tudják majd adni. Most nem tudták eladni, ezért ez a pénz nekünk megmarad, de nyilván nem tartjuk meg, hanem ezt egy olyan felvásárlásra fogjuk fordítani, ami több százezer tonna kukorica kivonását fogja tervezni a piacról.
Amit a MÁV-val kapcsolatban mondott, arra nézve a KHVM illetékeseivel felvettük a kapcsolatot. Ők úgy nyilatkoztak, és erről majd személyesen is meg kell győződnünk, hogy itt nem csupán a MÁV lehetőségei korlátozottak, hanem a kiszállításnál a határon is bizonyos fenntartások vannak a magyar gabonaszállítmányokkal szemben, ha úgy tetszik, tehát lassított a kiengedése ezeknek a vagonoknak az országból, így a fordulási idő is nőtt.
Egyet nem tudok tenni: nem tudom megígérni önnek, képviselő úr, hogy exporttámogatást tudnánk adni, okulva azokból a tapasztalatokból, amelyek 1995-ben voltak, és amit az ellenzék többször a szemünkre hányt, hogy az exporttámogatást igénybe vették olyanok is, akik erre nem jogosultak. Változatlanul - igen - liberalizálni kell, könnyíteni kell, de a nyilvántartást fenn kell tartani, a letéti díjat lehet csökkenteni; de az, hogy az exportőrnek adjunk közvetlen támogatást, nem célunk, mi változatlanul a termelőket szeretnénk helyzetbe hozni és támogatni az értékesítés terén, ha már ennyi munkát befektettek a jó minőségű kukorica megtermelésébe, mert a kukorica minősége jó.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem