DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A lakástörvény rendelkezései értelmében az önkormányzatoknak a lakbér megállapításánál a lakbér mértékét a lakások komfortfokozata, alapterülete, műszaki állapota, a településen és az épületen belüli fekvése, valamint a szerződés keretében nyújtott szolgáltatások figyelembevételével rendeletben kell megállapítaniuk. A törvénynek ezek a rendelkezései tudatosan a lakás jellemzőihez kötik, kapcsolják a lakbért, hiszen a lakbér kifejezetten a lakás használatáért jár. A lakbér mértékének az önkormányzati rendeletben való előírási kötelezettsége ugyanakkor pedig azt is jelenti, hogy az önkormányzatok lakásaik fenntartási kötelezettségének figyelembevételével településszintű lakbérmértéket alakíthatnak ki. A meglévő lakásaik vonatkozásában tehát piaci lakbéreket nem bérlőiktől követelhetnek.
(15.10)
Konkrét kérdésére is válaszolva: a lakások bérlőinek konkrét jövedelmi, vagyoni helyzetét, tehát azt, hogy az egyedi körülmények alapján a bérlők képesek-e megfizetni a lakásra megállapított lakbért, az önkormányzatoknak a törvényi kötelezés alapján kialakított lakbér-támogatási feltételek alapján lehet és kell figyelembe venniük. Tehát nem a lakbér megállapításánál, hanem a lakás lakbér-támogatási feltételeinél, itt pedig nem lehet, hanem kell figyelembe venni az egyéni rászorultságot.
Az ön által említett példa Szeged megyei jogú városra vonatkozott. Tájékozódtam Szeged városánál. Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint ez év május elsejétől csak a belvárosi lakások lakbérét emelték, és csak kisebb mértékben, míg a többi épületnél 1993 óta nem volt lakbéremelés. Nyilvánvalóan a félreértést az okozza, hogy nem a lakbért emelte a város, hanem a különszolgáltatások díját - tehát a szemétszállítás, tévéantenna-használat, lifthasználat díját -, s ez volt jelentős mértékű. Természetesen a lakás bérlőjének gyakorlatilag mindegy, hogy milyen jogcímen kell kifizetni a komoly összeget, de hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem a lakbér, hanem egyéb szolgáltatások árának a megemelése következtében állt elő.
Megint csak azt a tájékoztatást kaptam, hogy a lakbérnek, valamint a támogatási rendszernek egy generális átdolgozása folyik. Gyakorlatilag szeptemberben foglalt állást erről Szeged Város Önkormányzata, és a lakáshasználati és szolgáltatási díj bizonyos összhangba hozatala érdekében lépéseket tesznek, s a rendelettervezet a testület elé várhatóan a jövő év elején kerül. Bízom benne, hogy ekkor valóban megnyugtató módon rendeződik ez a dolog, hiszen az ön által említett adatok bizonyára arra utalnak, hogy ezen külön szolgáltatások díjának az összege valóban túlzott.
Mindezek alapján tehát még egyszer szeretném megismételni, hogy a bérlők szociális helyzetének figyelembevételére nem a lakbér vagy akár a külön szolgáltatások díjának a megállapítása, hanem a megfizetéshez nyújtott támogatás odaítélése során van lehetőség - és ez kötelezettség is. Nem kell bírósághoz fordulni, hanem ezt a támogatást kell igényelni. Én ezt javaslom.
Köszönöm szépen, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem