PANCZA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

PANCZA ISTVÁN
PANCZA ISTVÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúltban fejeződött be a volt állami lakások értékesítése. A vásárlásra jogosult korábbi bérlők közül különösen a nyugdíjasok, nagycsaládosok nem tudtak élni a vételi lehetőséggel, ezért a lakást a jövőben is bérlőkként kívánják használni. A helyi önkormányzatok az elmúlt időszakban emelték meg ezeknek a lakásoknak a bérét. Az országban több helyen, főként a városokban fordult elő, hogy a bérleti díjat aránytalanul nagy mértékben emelték. Szeged megyei jogú város önkormányzata például a lakások műszaki adatai alapján 169,06 százalékkal emelte a lakások bérleti díját. Ez az intézkedés több ezer, szerény anyagi jövedelemmel rendelkező családot érintett.
A vonatkozó jogszabályok szerint amennyiben a bérbeadó és a bérlő között vitás a bérleti díj összege, a bérlők a bér megállapítása céljából bírósághoz fordulhatnak. A fent említett szegedi bérlők is élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, arra hivatkozással, hogy szociális helyzetük ilyen mértékű béremelés következtében teljesen ellehetetlenül. A lakásbérletre vonatkozó jogszabályok ugyanis nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amelynek alapján a bérbeadó a bér megállapítása során ne csupán a lakás műszaki adataira, hanem arra is legyen figyelemmel, hogy a bérlők már több évtizede élnek ezekben a lakásokban, és a drasztikus béremelés létüket veszélyezteti.
Kérdezem tehát államtitkár urat: van-e lehetőség az önkormányzati lakások bérének megállapítása során a lakások műszaki adatain túlmenően a szociális helyzet figyelembevételére is? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem