PÓDA JENŐ

Teljes szövegű keresés

PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi hetekben többen járjuk az országot, és lakossági fórumokon próbálunk tájékoztatást adni arról, hogy Magyarországnak a NATO-ban a helye. Ezeken a fórumokon nagyon sokféle ellenérvvel is találkozunk, amelyek egy része érzelmi alapú, más része pedig ismerethiányon nyugszik.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban felmerülnek olyan észrevételek, amelyekre egy kis figyelmet érdemes fordítani. Ezeknek pedig az a lényegük, hogy az emberek jó része közvetlenül szerzi be az információját olyan közvetlen csatornákon, amelyeket a fiataloktól, a katonafiataloktól hall, és a katonafiatalok ellátásában megmutatkozó problémákból olyan következtetést von le, hogy Magyarország ilyen állapotban, hadseregének ilyen állapotában nem tud a NATO-ba kerülni, illetve nem tud integrálódni.
Mondok egypár példát, hogy világosabb legyen. Például Hódmezővásárhelyen - de másutt is - a sorkatonák hitelezik a hadsereget, kényszerhitelezői a hadseregnek, mert heteken keresztül nem kapják meg pénzügyi járandóságukat például az élelmiszerjegyekkel, élelmiszerpénzekkel kapcsolatban. Másutt a napi étkezéssel vannak problémák, hiszen a 365 forint/fő/nap helyett csak 320-340 forint jut, és ebből vagy kevés, vagy pedig rossz minőségű, zsíros, egészségtelen ételt tudnak adni a fiataloknak. Megint másutt hallottam, hogy novemberben nem mindenütt biztosított a bevonuló fiatalok ruházati felszerelése. Ezek a problémák azért veszélyesek, mert rossz következtetésre jutnak azok, akik csak ebből indulnak ki vagy csak ezeket az információkat szerzik be.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön nyilvánvalóan felelős azért, hogy ezek az esetek ne forduljanak elő a Magyar Honvédségben, ezért tehát kérdezem önt, hogy tájékoztatták-e, hogy veszélybe került a honvédség sorállományának ellátása, illetve tud-e, és kíván-e ezen a helyzeten változtatni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nagy szükség lenne rá.
Köszönöm a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem