AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy néhány órával ezelőtt felszólalásomban mondtam, tulajdonképpen a mai megszólalásomat egyfajta előrehozott zárszónak véltem tartalmi szempontból. Tehát ebből következően most nyilvánvalóan nem kívánom megismételni mindazt, amit ott 47 vagy 48 percben elmondtam.
Azonban pontosan azért is jelentkeztem korábban, hogy lehetőséget adjak arra, hogy a vitában résztvevők a hátralévő idejükben esetlegesen reagáljanak mindarra, amit előadtam. Miután ez néhány ponton megtörtént, ezért most a vita befejezéseképpen tulajdonképpen csak ezekre a reagálásokra szeretnék még néhány kiegészítést tenni a korábban általam elmondottakhoz.
(14.50)
Külön köszönöm ezt az utolsó megszólalást, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy még világosabban megfogalmazzam mindazt, amit mondtam, talán meglehetősen udvarias stílusban, ami nem feltétlenül szokásos mindig ebben a Házban. Én ugyanis annyit akartam mondani: ha az ellenzéki pártok azt a kormányzati, gazdaságpolitikai tapasztalatot akarják felhasználni, ami 1990 és 1994 között érvényesült ebben az országban, és ezt akarják folytatni, mert úgy gondolják, hogy az jó volt, akkor valóban az a véleményem, hogy ez nem követhető, ez nem jelent kormányzóképességet. Természetesen ezt nem nekem vagy nem a kormánynak kell eldönteni, hanem a választópolgároknak kell majd eldönteni; tudniillik azt próbáltam bebizonyítani szakmai megközelítésben, hogy a 1990-94 közötti időszak gazdaságpolitikai teljesítménye - és én kizárólag erről beszéltem és semmi másról -, ha iskolába járnánk, elégtelent kell hogy kapjon.
Természetesen a körülményeket mindig meg lehet érteni, tehát a gyerek is mondhatja azt, hogy: otthon éppen költözés volt, és nem volt időm megtanulni a leckét; és lehet, hogy nagyon nehéz az a tananyag, amiről szó van, egy percig nem vitatom, és erről hosszasan én is említést tettem. Tudjuk mindannyian, hogy egy óriási válság szakadt az előző kormány nyakába, a gazdasági rendszerváltás egy óriási GDP-visszaeséssel járt, azonban az igazi kérdés ilyenkor mindig az, hogy egy kormány az adott szituáció feltételrendszerében tud-e úgy cselekedni, ahogy az tőle elvárható.
Én azt próbáltam bebizonyítani, hogy az előző kormány gazdaságpolitikáját tekintve nem úgy cselekedett, ahogy kellett volna, nem úgy cselekedett, ahogy, mondjuk, Csehszlovákiában, Csehországban vagy Lengyelországban a kormányok cselekedtek. Tudniillik egyrészt csak felemásan hajtotta végre a szükséges alkalmazkodást, félig hajtotta végre, és amikor még csak félig tartott, akkor ráadásul egy teljesen rossz irányú, mesterségesen táplált növekedési kísérletet indított el a fogyasztás oldaláról. Erre használtam egy hasonlatot - ezzel persze mindig lehet vitatkozni, hogy egy hasonlat szerencsés vagy nem szerencsés. Én azt próbáltam hasonlatként mondani, hogy ha egy kanyarba bemegy az autó, és a kanyar előtt, gondolom, fékeznek, de ha korán kezdik el a gyorsítást, akkor abból nagy baj lehet, mert a kocsi nekimehet a falnak.
Ténylegesen ez is történt: akkor gondolták, hogy a gazdasági növekedést el lehet indítani, amikor még nem lehetett elindítani, mert ennek a feltételei nem voltak meg. Ebből is következett, hogy ez a gazdasági növekedés súlyos külső-belső egyensúlytalanságokkal járt, és valóban kis híja volt annak, hogy - más hasonlatot mondva - az ország szekere tényleg a szakadékba zuhanjon. Tehát a külső finanszírozhatósága vált kétségessé ennek az egész akkori gyakorlatnak.
Félreértés ne legyen, én bevezetésképpen is azt a példát hoztam fel, hogy a Fidesz képviselői, akiknek természetesen nem volt részük az előző kormány tevékenységében, mégis úgy fogalmaznak - ez volt a vezérszónok beszédében és abban is, amit tulajdonképpen ma is mondott Csépe képviselő úr -, mintha ők teljes mértékben azonosulnának az akkori politikával, és úgy ítélnék meg, hogy valóban, az MDF-es kormány gazdaságpolitikája abszolút sikeres volt, és a siker legnagyobb mértékét 1994-re sikerült produkálni.
Tehát, ha úgy gondolják, hogy ez így van, és ilyen gazdaságpolitikai nézetek alapján gondolják kormányozni az országot, ezzel kapcsolatban - legnagyobb sajnálatomra - azt kell mondanom, hogy ez - az 1990-94 közötti időszak tényei mutatják - nagyon nagy baj lenne. Természetesen, ha önök más politikát fogalmaznak meg, vagy esetleg más ellenzéki pártok, mert nem mindegyik ellenzéki párt mondta ezt a vitában, akkor természetesen az egy más helyzet. Természetesen távol áll tőlem, hogy én most bármiféle - pláne, ahogyan ön mondta -, olyan politikai következtetéseket akarnék levonni, hogy az ellenzéknek általában milyen szerepe lehet vagy nem lehet. Itt nagyon konkrét kérdésekről van szó, ezekben a nagyon konkrét kérdésekben való nézeteket azonban, úgy gondolom, világossá kell tenni egymás számára is és szélesebben a választópolgárok számára is.
Én külön köszönöm azt, hogy Szabad György képviselő úr valóban érdemi módon reagált mindarra, amit elmondtam. Tulajdonképpen sok tekintetben valószínűleg egyet is értünk, más tekintetben pedig fennmarad közöttünk a nézetkülönbség. Nyilván én a gazdaságpolitikai összefüggéseket más súllyal értékelem, mint ahogyan ő értékeli, nyilván persze azon nem tudok vitatkozni, hogy nemcsak gazdaságpolitika van egy országban, hanem vannak más összefüggések is, azonban itt mégiscsak egy költségvetési vitát folytatunk, amely költségvetési vita azért alapvetően gazdaságról, gazdaságpolitikáról zajlik.
Mindezeket szerettem volna hozzátenni ahhoz, amit a korábbi felszólalásomban elmondtam, és befejezésképpen ismételten azt kérném, hogy a további vitaszakaszokban, különösen a bizottsági viták során, majd azt követően a részletes plenáris vitában is valóban közösen próbáljuk meg ezt a költségvetést finomhangolni; tehát azokat a kisebb módosításokat, amelyek ezt a költségvetést még jobbá teszik, megtárgyalni és előkészíteni természetesen azzal az igénnyel, amit délelőtt is mondtam, hogy egyensúlyi szempontból a fő számok tekintetében elmozdulásra nem látunk lehetőséget.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
