DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! A pénzügyi vezetés interruptusa természetesen új helyzetet teremt a vitában, és talán túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy felszólalásom egyben válasz pénzügyi államtitkár úr nagyívű áttekintésére.
Mindenekelőtt egy paradoxonra szeretném felhívni a figyelmet. Pénzügyminisztériumi államtitkár úr közgazdászként tulajdonképpen a felhasznált idejének túlnyomó részét egy történeti ív áttekintésére fordította. Jómagam civilben történészként nem tudom viszonozni ezt a közgazdasági összefüggések hasonló nagyívű áttekintésére, de mégis nem a szakmám szerinti, hanem ennek a problémakörnek a megközelítésére fogok törekedni néhány pontban.
Úgy gondolom, hogy illő abban követni pénzügyi államtitkár urat, hogy kerüljük a hozzánk közelebb eső erőfeszítéseknek a laudatióját, tehát a túlzó dicséretét, és ugyanakkor kerüljük az ellenkezőjét is, azaz a másik félnek - jelenleg a kormány által képviselt irányzatnak - az egyoldalú kritikai szemléletét. Úgy gondolom, hogy az egyensúlytartás a józanságnak követelménye. Mindjárt hadd tegyem hozzá, hogy ez nem mindig azt jelenti, mint ami köztudatunkban a nehéz diktatúrás években kialakult, hogy bizonyos patikamérlegen kiszámított dicsérethez járulhatott bizonyos patikamérlegen kiszámított elismerés és kritika, egymást egyensúlyban tartva.
Legyen szabad az államtitkár úr előadásából vett mozzanattal megvilágítani, hogy hol érzem én az előadásban és talán a szemlélet egészében azt az aránytalanságot, amit szeretnék jelezni, hogy az összkép valóságos arányai talán jobban kidomborodjanak.
Előadásának egy nevezett pontján egy le nem becsülendő tételt hangoztatott államtitkár úr. Azt mondotta - és ez nyíltabb állásfoglalás volt a Bokros-féle nagy kísérlettel kapcsolatban, mint bármelyik, amelyet kormányrészről eddig hallani alkalmam volt; tartalmaz igazságot -, hogy a Bokros-féle rendbetétel szülője az adott helyzet volt. Azt hiszem, gondolatilag, de talán szó szerint is pontosan idézem. Biztos, hogy jelentős szerepet játszott benne, de úgy gondolom, hogy enyhe túlzás egyszerűen a kialakult előzmények puszta következményének tekinteni azt, ami bizony nagyon is voluntarista beleszólás volt a gazdaság menetébe.
Mindjárt felteszem a kérdést: vajon objektíven közelített-e a történelmi összképhez - szándékosan húzom alá a történelmi szót -, amikor államtitkár úr egész előadása tulajdonképpen tagadta azt, hogy az 1990-1994 közötti periódus gazdasági kiútkeresése, sőt, azt kell mondanom, kiútkeresése és útalapozása vajon döntő mértékben nem az öröklött, az adott helyzet következménye volt?
(10.50)
Vajon annak szülője nem az volt, amit a nagy európai változásokkal összhangban megcselekedni kívánt? Tudniillik azt, hogy az öröklött helyzetet átfordítsa - lehetőség szerint minél kevesebb voluntarizmussal és minél több, jövőt előlegező gazdasági felismeréssel - egy nem a Bokros-csomag által vállalt korrekció szintjén - most még nem tartalmilag, hanem formailag mondom -, hanem az útválasztásnak a történelmi tévedések óriási tömegéből levont következtetések nyomán egy ténylegesen történelmileg új út meghatározásába.
Azt hiszem, pénzügyi államtitkár úrnak - és amennyiben ő itt most a pénzügyi kormányzat alapállását világította meg, akkor annak is - e két nagy, de egymáshoz méreteiben és jelentőségében nem hasonlítható döntéssorozatnak az összevetésében reálisan kell mérlegelnie, józanul. És ez a józanság azt mondja, hogy '90-ben - elismerendő, számos korábbi, de sikertelen kísérlet után - lényegében Augiász istállóját örökölte az új Magyarország, amihez képest a korrekciós feladatokra jól vagy rosszul vállalkozó Bokros-féle kísérlet óriási méretaránybeli különbségeket mutat fel.
Legyen szabad itt most az államtitkári előadás végére utalnom, amikor elmondva mindazt a nehézséget, amelyet a jelenlegi kormányzat látszólag elsősorban a kilencvenes évek elejének gazdaságpolitikája vagy politikája nyomán örökölt, azt erős kritikával illetve, sokban jogosan, arra fordította a szót, hogy természetesen voltak ott olyan pozitívumok, amelyek hozzájárultak az önök sikeresnek tekintett eddigi működésének megalapozásához. Én egy kicsit másképp csoportosítanám.
Pénzügyminisztériumi államtitkár úr most, tehát '97 végén szólt arról, hogy elértük a magánszektornak a GDP keretében - remélem jól idézem - 80 százalékos arányát. Elértük, valóban nagy eredmény, hogy elértük. De ha arra gondolok, hogy a GDP megtermelésében - nyugodtan közbeszólással korrigáljon államtitkár úr, mert erre most nem felkészülve, kapásból mondom, de emlékezetem szerint - a '90-es évekre fordulóan, tehát a '89-90-es határidőben a termelő kapacitás 90 százalék fölött a szocialista szektor kezében volt; ha pedig ez így van, akkor az óriási történelmi eredményben nem a Bokros-csomaggal kapcsolatos alkalmi tüsténkedések és súlyos következményű lépések az igazán jelentősek, hanem az, ami a '90-es évek eleje óta lezajlott egyrészt tényleges megvalósításként akkor, másrészt - és szeretném nagyon erősen hangsúlyozni - alapozva mindmáig. A közgazdász nyilván elsősorban az egyes évek összehasonlításával operál - a történész a folyamattal. És ez a folyamat, amelyik - én tudom - elvetélt kísérletek során jelezte azt, hogy megszületni vágyik, jelezte az úgynevezett szocialista tábor egészében. De a magyar fejlődés pozitívuma, hogy abortuszok során át a magyar társadalom azok közé tartozott, amelyek a szocialista periódusban a legerőteljesebben jelezték, hogy itt egészséges gyermeket szeretnének szülni.
Mi történt? Önök vérmérséklettől, józanságtól, elmélyültségtől függően... - és itt államtitkár úrnak nem udvarolni akarok, az ő elhelyezkedése a nagyon vegyes megnyilatkozók sorában nagyon kedvező a józanság tekintetében, de még így sem szabadul meg attól, hogy az indoktrinációs időszakok következményeként is a százalékos összemérések világába viszi be ezt a történelmi átalakulást - itt nyilván felróhat, mint ahogy fel is rótt, hanyatló százalékokat az előző kormányzati ciklus rovására. De ne felejtse el, hogy az átalakulás menetében maga az átalakító lépések sora százalékban nem mérhető történelmi jelentőségű alapot teremtett.
Hadd szóljak arról, hogy a magánszektor nem egyszerűen egy voluntarista döntéssorozat eredményeként jött létre, hanem egy rendkívül erős küzdelemben, amelynek utóélete ma is folyik. Nem akarok belelépni a földkérdés bonyodalmaiba, de ott folyik még a kényszergazdaság következményeinek felszámolásával kapcsolatosan. Mit jelentett a gyengét, de jövővel bírót megfelelő lépésekkel útra bocsátani ahhoz, hogy meglegyen a felnövekvésének a lehetősége? Hogy történelmi példát idézzek: védeni addig, amíg kialakulnak azok a feltételek, hogy a sorompót föl lehet emelni, és a gyenge új páratlanul rövid történelmi idő alatt fölébe kerekedik az oszló testű, de még jelen lévő réginek.
Engedje meg, hogy itt csak címszó szerint néhány olyan mozzanatra utaljak, amit mind az ön, mind a kormányelnök úr, mind a pénzügyminiszter úr egymást követő megszólalásaiban szinte értetlenül figyelünk. Micsoda üdvözítő angyal röpítette ide a külföldi tőkének azt a mindenki által megbámult mennyiségét - ami az ön elismerése szerint is olyan nagy jelentőségű volt a beszéde végén említett felnövekvéséhez az új gépiparnak, és ne soroljam a többit -, a zöldmezős beruházások, az egyéb beruházások mindenki számára bámulatos elemét? Miért jött ez? Csak a szimpátia, csak az '56 iránti fejet hajtás? Nem, ez a parlament és a mögötte az új szükségességét felismerő ország alapozta meg. Hányszor hallhattuk - tanácskozások jegyzőkönyveiben is nyilván ott van, tessék föllapozni ezeknek a régi tanácskozásoknak a jegyzőkönyveit! -, amikor megpróbáltuk meggyőzni a Nyugatot, gazdaságpolitikusokat és vállalkozókat és bankárokat egyaránt, hogy olyan jogi intézményeket teremt ez az ország, amelyik minden másnál - és ez jobban hatott rájuk, mint a cseh vagy lengyel gazdaságpolitikai lépések - inkább garantálja itt a befektetett tőkéjüket és az operációs lehetőségeiket.
(11.00)
Ha ezt nem ismerik fel azok, akik ugyanezeket a jogintézményeket, ha kellett - néha, ha nem kellett is -, korrigálták, akkor hogy ismerjék fel mások? Önöknek ezt tanítani kellene, ehelyett csak a százalékokra összpontosítanak néhány megengedő mondattal, ami a politikai lépéseket illeti.
Hadd mondjam azt, hogy gazdaság- és társadalompolitikájában a megértés és a meg nem értés szövegeit halljuk nap mint nap, a múltra visszatekintve. Nem vagyok kritikátlan dicsérője a '90-es évek elejének - különösen visszanézve rendkívül könnyű annak a bírálata -, de tessék csak elgondolni, hogy olyan körülmények között, ha kellett - mert kellett - számos helyen nem átlagolni például a fogyasztás emelkedésének vagy visszafogásának kérdésében, hanem voltak olyan létszükségletek, amiket meg kellett teremteni. Vagy amit a történelem majd megint nagyon vastag ceruzával fog annak a korszaknak az érdemei közé sorolni, járulékos tévedésekkel együtt: az egész önkormányzati rendszer kibontakoztatása, egy sztálinista közigazgatási rendszer pusztulásra ítélt, de olyan viszonyai között, amikor a lárva ott van, de a pillangó nem tud megszületni, mit jelentett az egész ország számára, a közel 3200 település számára, mit jelentettek éppen a baloldal által nagyon is pártolt, egyéb önkormányzati lépések és így tovább?
Úgy gondolom tehát, hogy a visszatekintésben van sok igazság, pénzügyi államtitkár úr, de a módszer nem szerencsés. Egy kiútkeresés lépései nem egyszerűen a felgyorsuló autóval vagy annak az időszakosan nem jól választott sebességeivel mérhetők, hanem azzal, hogy utat kellett teremteni, amin előre kell haladni. És az útteremtés legnagyobb nehézsége az volt, hogy itt voltak a 40 év diktatúrájának a roncsai, és itt voltak a fejekben sokszor máig megőrzötten azok a módszerek, amelyek egyszerűen nem értették, hogy itt most más módszerekhez kell nyúlni, és más módon kell a dolgokat megközelíteni.
Másként képzeltem el ezt a felszólalást, nem tudtam, hogy akarva-akaratlan ilyen dialógusba lépek bele, én egyszerűen egy kérdéssel akartam foglalkozni nagyon röviden, és mindjárt polemikusan, az államtitkár úr által elmondottakkal példázni fogom, hogy a szemléleti korrekció bizony még mindig elkel. Ez a kérdés a lakosság fogyasztásának a problémája.
Ismételten érintettem, kerülni fogom, amennyire lehet, az ismétlést, két alkalommal is felszólaltam kétpercesekben, a családpolitikai vitában és korábban, egy másik vita kapcsán. Nagyon világosan értem, és most államtitkár úr hozzásegített, hogy jobban megértsem, hogy a közgazdász számára a lakosság fogyasztása értetten az életszínvonal alapkérdése ugyan, de ő a maga mutatórendszerében máshol helyezi el, mint az, aki humán tudományokkal foglalkozik, és talán ezért is emberközpontúbb a gazdaságpolitikai szemlélete. Nem biztos, hogy ezért, lehet, hogy ezért is. Én úgy gondolom, ez nem szakmától függő, nem szakmához kötött. Valóban egy szemlélethez kötött kérdés, hogy a humán szféra és a kemény gazdasági követelmények szférája milyen viszonyban kell hogy legyen egymással.
Mi a Bokros-csomagot nem egyszerűen úgy tekintjük, mint amit a helyzet megkövetelt. Mi úgy tekintjük, hogy egy korrekciót megkövetelő helyzetben nem véletlen, és azt kell mondanom, kormányra és parlamenti többségre jellemző, hogy a korrekció milyen lehetőségét, milyen ütemét, milyen módszerét választotta. És itt nem olyan kedvező az elismerés, mint az ön - legalábbis úgy éreztem - sok tekintetben új megfogalmazásában.
Mindjárt el szeretném mondani - én a Magyar Demokrata Néppárt egyik szónokaként beszélek itt -, hogy a költségvetés egészéről a mi leglényegesebb mondanivalónkat Bogár László adta elő. Én most nem azt megfejelni vagy megtalpalni akarom, mert semmi vitám nincs vele. Amit én mondok, teljes összhangban van azzal, amit ő ebben a kérdéskörben mondott.
Hadd mondjam azt, hogy pénzügyi államtitkár úr nyilván fölényben van, amikor nyilatkozik. Azt mondta, hogy '96-ban - fölírtam - 10,6 százalékkal volt alacsonyabb a lakosság fogyasztása, mint '94-ben. Tett beszéde másik részén egy dubiózussá minősített, joggal kétségessé minősített jóslást is, hogy ez '98-ban már csak 4 százalék lesz. Pénzügyi államtitkár úrnak nyilván minőségileg jobb adatok állnak rendelkezésére, mint nekem. Hadd mondjam el, hogy a számomra rendelkezésre álló adatokat lelkiismeretesen áttanulmányoztam, és 33 hónap fogyasztási adatait, amelyek rendelkezésemre álltak, tanulmányozva 3-ban láttam olyat - mindjárt magyarázni fogom -, hogy a viszonyításban javulás következett be, és 29-ben a viszonyítás mindig nagyobb vagy kisebb romló számot mutatott. Én örülök, ha a pénzügyi államtitkár úr adatai jók visszamenően, tendenciájában megegyeznek azokkal, amiket én fáradságos munkával, apró adatokból összeszedtem, és még jobban fogok örülni, ha a jövőt illető jóslása beválik.
De legyen szabad itt mindjárt fölhívni a figyelmét - most szigorúan az adatokhoz kapcsolódva -, hogy nem ennyire tudom osztani a rendelkezésemre álló adatokkal az ön előadását.
(11.10)
A fogyasztás csökkenése - és itt most hadd válasszam, nem akarok visszamenni az előző néhány hónapra, a Bokros-csomag óta bekövetkezetteket - '95-nek a Bokros-csomagot követő időszakában '94-hez viszonyítva valóban 10 százalék körül vagy az alatt mozog, tehát ez rendben van; de a folytatás - és a dolgot nem akarom elaprózni - egészen ennek az évnek a derekáig, ismétlem: három eset kivételével, a statisztikai hivatal sajátos viszonyítási módszerét követve - erre majd utalni fogok - ennek az évnek a derekáig csak 1996 júliusában mutat kedvező tendenciát, feltehetően statisztikai megközelítésű okok plusz a nyári speciális helyzet miatt, majd azt követően most az utolsó hónapokban. Mivel én nem látom megalapozva, amit ön statisztikailag a következő évre előrevetítve mondott, legyen szabad a Statisztikai Hivatal hivatalos, nyomtatott közléséből a következőt idéznem.
'97 első negyedében a lakossági fogyasztás 8,8 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló negyedében - tehát itt kezd mutatkozni javulás. A második negyedben a Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 1,6 százalékkal, de még mindig alacsonyabb, mint az előző évé. A harmadik negyedévről még csak részadatok vannak, tehát itt nem tudok viszonyítani, a részadatok javulást mutatnak, tehát a tendenciát tekintve elismerem pénzügyi államtitkár úr optimista jóslatát, de az arányokat tekintve, hogy mindennek nyomán sikerül olyan átlagot kialakítani, ami ezt az optimista képet, mondjuk, egy függvényrendszerben elképzelve érvényre juttatná, ezt jelenleg nem látom megalapozottnak, de örömmel veszem, ha államtitkár úrnak oka lesz rá.
Nem akarok elvenni egy barátom idejéből, csak még néhány vezérszót mondanék, tőle is elnézést kérek, de olyan rendkívüli helyzet adódott, hogy itt egy kicsit mélyebben nyúltam az időkeretbe. Most ez az egész csökkenési folyamat önmagában is drámai, hiszen a lakosság átlagfogyasztása csökken, de amennyire meg lehet figyelni, hogy kiké és milyen tekintetben csökken, a dolog még drámaibbá változik. Ez a csökkenő átlag egyes rétegek luxusfogyasztásának erőteljes emelkedésével esik egybe. Tehát csökken az átlag, bizonyos rétegeknek a fogyasztása még inkább csökken. Ebben benne van a növekvő külföldi luxusautók behozatala, és - hogy mást ne mondjak, mert nagyon sok mindent mondhatnék - itt vannak a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos drámaian emelkedő fogyasztás adatai.
Márpedig ha - nem akarom a példákat nagyon messzire vinni - csak a drága italok fogyasztásának emelkedő görbéjéről vagy az alkoholfogyasztásról beszélünk -, és egyebekről most nem beszélek, a drogfogyasztásról fogalmunk sincs tulajdonképpen, hogy az forintban mit tesz ki -, de ezek a rossz adatok, amelyek nyilvánosságra kerülnek és amelyek becsült adatok a Statisztikai Hivatal részéről, azok mind negatív irányba mozognak. Tehát ez azt mutatja, hogy az átlagfogyasztáson belül feltételezhetően és tényszerűen kiemelkedő ez a luxus- vagy káros fogyasztás, akkor még drámaibb az átlaglakosság fogyasztásának erőteljes csökkenése és jelenleg, mondjuk úgy: stagnálása.
Hadd hozzak egy ma reggeli adatot. A ma reggeli adat borotválkozás közben hallott adat, de azért úgy gondolom, jól megjegyeztem. Arról szól, hogy a cukor ára növekedni fog, mégpedig olyan körülmények között, amikor a fogyasztásra szolgáló, de nem fogyasztóképes kereslet csökkenése miatt - azt hiszem, pontosan idézem - a raktárakban egyre növekszik a felhalmozott cukor mennyisége. Nyilván egy kivételesen éles adat, de friss és egy olyan adat, amelyik azt mutatja, hogy talán a gondok nemcsak csökkenést, hanem növekedést is mutatnak.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Amit én most elmondtam, rendezetlen, torzonborz reflexió az ön gondosan kimunkált vita közbeni összefoglalására, de ezt csak azért mondtam el, hogy fel tudja mérni és fel tudják mérni a tisztelt kormánypárti képviselők, hogy a problémák számosak. Úgy gondolom, nincsen ok gyalázkodásra sem a távolabbi múltat, sem a közelmúltat illetően, de szükség van racionális szembenézésre a valósággal, a valóság pedig még nem mosolyog - reméljük, fog.
Köszönöm. (Taps.)
