POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében egy területről, a '98-as költségvetésnek az oktatást, azon belül is a közoktatást érintő kérdéseiről szeretnék beszélni, négy pontba szedve a mondandómat a jobb követhetőség érdekében. Az egyik az, hogy hogyan alakul, hogyan fog alakulni '98-ban az önkormányzatok támogatása, oktatási célú támogatása a második: hogyan alakul a pedagógusok helyzete, a közalkalmazotti bérek helyzete a harmadik: milyen források állnak rendelkezésre a közoktatásban oly sokat emlegetett és joggal megkívánt tartalmi modernizáció végrehajtására a negyedik: miben állnak a Fidesz javaslatai, mi ennek a javaslatcsomagnak a lényege.
Kezdjük az elsővel: valamennyien tudjuk, hogy Magyarországon az önkormányzatok tartják fenn az oktatási intézmények 95-96 százalékát, és ezért első körben az önkormányzatok forrásait kell szemügyre vennünk, ha azt nézzük, mivel gazdálkodhatnak majd a következő esztendőkben az iskolák.
Azt látjuk, hogy az önkormányzatok központi költségvetésből származó bevételei 18,3 százalékkal nőnek. Ez a növekedés, ennek mértéke első ránézésre jónak tűnik, hiszen a prognosztizált infláció 15 százalék körül van. Ha már azt látjuk, hogy ebből a 18 százalékból 3-3,5 százalék új feladatok megjelenése miatt kerül az önkormányzatokhoz, akkor azt látjuk, hogy csak a stagnálás, a szinten tartás vár az önkormányzatokra jövőre, azaz pontosan 15-15,5 százalékkal nőnek a források, mint amennyit az infláció amúgy is elvisz, tehát reálértékben növekedéssel, jobb helyzettel nem számolhatunk. Ha megvizsgáljuk azokat a normatívákat, amelyeket az oktatási feladatok ellátására kapnak az önkormányzatok, akkor már rosszabb képet kapunk, hiszen az ígért 18 - valójában csak 15 - százalékos növekedéssel szemben itt 10,6 százalékos növekedést látunk.
Tehát az oktatási feladatok ellátása tekintetében reálértékben rosszabb a helyzet, mint idén. A következő évben rosszabb, szűkebb forrásokkal tudnak gazdálkodni az önkormányzatok és nyilván az intézmények is. Ez annak ellenére van így, hogy ez a költségvetés 10 milliárd forinttal többet költene az oktatásra, mint amennyit az oktatási törvény előír. Ebből, sajnos, azt a következtetést kell levonnunk, hogy igazuk volt azoknak, beigazolódott azok aggodalma, akik azt mondták, hogy a közoktatási törvény finanszírozási garanciái fabatkát sem érnek; az az elképzelés, hogy két évvel ezelőtti teljes bekerülési költség 80 százaléka kell hogy legyen a tárgyév normatívájának minimuma, ez nem nyújt garanciát az iskolák tényleges finanszírozottságának szintjére.
Hol jelent ez valóban nagy gondot, valóban problémát a tényleges működésben? A települések nagy részénél, ott, ahol kicsi vagy elhanyagolható a tényleges bevétel, amelyek nagyrészt csak a költségvetési forrásokból átengedett jövedelmekből működnek, vagyis nincsen saját bevételük, nincsen saját jövedelemtermelő képességük. Sajnálatos módon az önkormányzataink többsége ilyen szegély önkormányzat, magyarán azt kell mondjuk: települési tekintetben mindenképpen nyílik az olló. A gazdagabb, jobb jövedelemtermelő képességgel rendelkező önkormányzatok még tudják finanszírozni az iskoláikat elbocsátások és iskolabezárások nélkül is, a kisebb települések azonban rosszabb kondícióba kerülnek az ez évhez képest is.
A költségvetés furcsa jószág, maga az előttünk lévő két-három kötet is. Egyik furcsasága, hogy minden évben más és más szerkezetben kapják kézhez a képviselők. Ma már látjuk, hogy ez részben a költségvetést előkészítő szakemberek mozgásterét és szakmai szabadságát növeli, mert nagyon kevés, pénzügyhöz alaposan értő szakember van abban a helyzetben, hogy egymás mellé téve a '96-os, '95-ös, '97-es költségvetést és a most vitatott költségvetést, meg tudja mondani, hogy ez nő, vagy nem nő, csökken, vagy nem csökken, mert mások a rubrikák. Így vagyunk az indoklásokkal is, hiszen tavaly a költségvetést előterjesztő Akar László szintén azzal dicsérte meg önmaga munkáját és az oktatási költségvetést, hogy azért jó az idei, '97-es költségvetés, mert differenciálódnak a normatívák, és így árnyaltabban tudjuk támogatni a közoktatási rendszert. Most pedig azt olvassuk: azért jó ez a '98-as költségvetés a kormány szerint, mert egyszerűsödnek a normatívák - egyszer ezért, egyszer azért -, a lényeg az, hogy mindig csak jó legyen a kormány által előterjesztett költségvetés.
A gond azonban itt az, hogy megszüntet, beolvaszt alapvető feladatok finanszírozására szánt összegeket a nagy kalapba, olyan feladatokat, amelyeket eddig is nagyon nehezen tudtak ellátni az iskolák és az óvodák, amelyeket nagyon nehezen tudtak megszerezni az önkormányzattól. Csak egy példát mondanék rá: beépítették az iskolaszék működésére szolgáló nem túl jelentős összeget, a diákönkormányzatra szolgáló összeget vagy a könyvtár-finanszírozásra szolgáló összeget összenyomták az informatikai fejlesztéssel. A mi javaslataink ezeket újból önálló normatívaként kívánja eljuttatni az önkormányzatokhoz, hiszen ez valóban adhat tárgyalási alapot az iskolahasználó polgárok számára ahhoz, hogy ezt ténylegesen megkapják az amúgy is reálértékben csökkenő normatívából; az önkormányzatoktól kikövetelni ezeket a forrásokat szinte lehetetlen, ha nincsenek külön nevesítve.
Nézzük, hogyan alakultak ezek a normatívák! Előttem szóló képviselőtársaim már kiemelték azt, hogy talán a legrosszabbul járnak, a legrosszabb helyzetbe az elemi képzésben részt vevők - tehát az első és hatodik osztályban tanulók - finanszírozása kerül. Itt van a legnagyobb baj. Alig növekszik az óvodai ellátás normatívája. Messze alatta marad, a tervezett infláció felét sem éri el az a növekedés, amely ezen a területen az óvoda és az általános iskola alsó tagozatánál megjelenik. Ezt mindenképpen növelni kell, különös tekintettel arra, mert itt a mai napig is a legnagyobb a különbség a normatív támogatás és a tényleges bekerülési költségek között. Ezt a szakadékot, illetve ezt az ollót igyekeztünk az elmúlt években egy kicsit összébb húzni. Elfogadhatatlan az, hogy most egy ellenkező tendencia, egy további nyílás, a két szám közötti további távolodás indul el.
Gyakorlatilag az összes oktatási normatíva növekedése elmarad a kormány által prognosztizált inflációtól, azaz reálértékben kevesebb forrással számolhatnak oktatási feladataik ellátásában az önkormányzatok, azaz egyértelművé vált az, hogy nem prioritás, nem élvez elsőbbséget a Horn-kormány számára a közoktatási feladatok jó színvonalon történő ellátása.
Összesen 1200 forinttal nő a napközis tevékenység, a napköziben folyó munka finanszírozása a következő évben. Ez nagyon szomorú, mert ez a fajta tevékenység, ahogyan például a kollégiumi normatíva is csak 3 százalékkal - 3 darab százalékkal! - nő, azért szomorú ez a kettő, mert talán valamennyien tudjuk ebben a Házban, hogy a magyar közoktatás egy nagyon válságos és nagyon rossz irányba indult el, egy ismeretcentrikus, a nevelési feladatokat el nem látó, pusztán a képzésre koncentráló irányba.
Ez egy rossz irány, különösen akkor, ha azt látjuk, hogy a családok sincsenek abban a helyzetben, hogy ellássák alapvető nevelési-szocializációs feladataikat, hiszen sok esetben a túlterhelt családok több állást vállaló szülőkkel képtelenek ma ennek a feladatnak megfelelni, és az iskolától vagy a kollégiumtól várják el e feladat pótlását.
Az elmúlt néhány évben egy nagyon szomorú tendencia alakult ki. A pénzhiánnyal küszködő iskolák elsősorban ezeket az általuk kvázi szabadidős tevékenységnek tekintett feladataikat adták fel - ez az egyik pont. A másik: a csökkenő gyereklétszám miatt egymással versengő iskoláknál előtérbe helyeződtek az ismeretcentrikus képzések, ismeretcentrikus programok, szemben a nevelési feladatokat is ellátó programokkal. A harmadik pedig az, hogy a családok növekvő igénye éri el az iskolák szűk körű kapacitását. Éppen ezért radikálisan növelni kell az ilyesfajta nevelési feladatok színteréül szolgáló idő finanszírozását, amit ez a költségvetés tovább akar sorvasztani, tovább akar szűkíteni, mert nagyon szomorú helyzet alakulhat ki.
Külön kell szólni a kollégiumok helyzetéről, hiszen tudjuk, hogy középiskolai expanzió elképzelhetetlen kollégiumi expanzió nélkül. Esélyteremtő állam elképzelhetetlen a kollégiumok működése, feltételeinek javítása nélkül. A kollégiumok az elmúlt három évben 20-25 százalékos reálérték-csökkenést tudhatnak magukénak. A feladat nemcsak az, hogy stagnáltassuk a finanszírozást, nemcsak az, hogy reálértéken megőrizzük, hanem az, hogy ezt az irányt megfordítsuk, javítsuk a kollégiumok helyzetét.
(11.50)
Mindenki tudja - bocsánat, talán nem mindenki tudja -, hogy ma Magyarországon a versenyképes tudást nyújtó iskolák nagyon szűk körben működnek, szűk körben az önkormányzatok tekintetében. Összesen 297 városban, önkormányzat területén működnek a gimnáziumok és a versenyképes tudást nyújtó szakközépiskolák. A 3200 önkormányzat alig egytizedében van olyan intézmény, amelyre ma a gyereküket nevelő családok igényt tartanak. Ez a versenyképes tudás megszerzésének első és legfontosabb fázisa. Ha nem tudunk kollégiumot nyújtani ezeknek a gyerekeknek, akkor a kistelepülésen, faluhelyen vagy kisvárosban élő gyerekeket megfosztjuk a versenyképes tudás megszerzésétől, és megfosztjuk a társadalmi felemelkedést jelentő első lépcső elérésétől is. A kollégium ma - kis túlzással mondva - a társadalmi felemelkedés legfontosabb intézménye. Ha ez nincs, ha ezt a bázist, ezt az intézményi kört szűkítjük, akkor szűkítjük a felemelkedés lehetőségét a következő generációban is. Sajnos, az elmúlt néhány évben ez történt, az elmúlt hat évben egy nagyrészt 500 intézményből álló kör 10 százalékkal csökkent, ma csak 445 kollégium működik Magyarországon, szemben a hat évvel ezelőttivel.
A pedagógusok helyzetéről néhány szót. A pedagógusok bére reálértékben az elmúlt három évben 32,5 százalékkal csökkent a mostani költségvetés adatait alapul véve. Mindez a csökkenés aközben történt, hogy a pedagógusok száma 12 százalékkal csökkent, pontosabban az oktatásban foglalkoztatott alkalmazottak, közalkalmazottak száma, ezen belül nyilván arányosan a pedagógusoké is 12,5 százalékkal csökkent. Nem igaz tehát az az állítás, hogy a létszámcsökkenéssel meg lehetett állítani a bér csökkenését, nem igaz az állítás vagy ígéret, hogy a létszámcsökkenésből majd fedezni lehet egy reálbér-növekedést. Nem lehetett! Közel egyharmaddal csökkent az ebben a szférában foglalkoztatottak reálbére, miközben több mint egytizedük kénytelen volt elhagyni a pályát.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
A másik megállapítás, hogy az elmúlt három évben a kormány eddig egyetlenegy alkalommal sem tudta kellő mértékben garantálni az általa aláírt bérmegállapodásokban foglaltak teljesülését. Én belátom, hogy sok esetben ez nem a kormány hibájából történt így, hanem a megállapodás tarthatatlan volta miatt, a kormánynak nem voltak eszközei az önkormányzatokat terhelt források behajtására. Sok esetben 5-6, néhol 8 százalékot kellett volna az önkormányzatoknak saját forrásból kitermelniük a bérmegállapodás betartása érdekében, és ezt semmilyen módon nem lehetett kikényszeríteni. Sem a kormány, sem a munkavállalók, sem a szakszervezetek nem voltak ebben a helyzetben és fogadjuk el, hogy az önkormányzatok nem gonoszságból nem tudták ezt megtenni, hanem azért, mert ez a megállapodás, és a megállapodást aláíró kormány rosszul mérte fel az önkormányzatok jövedelemtermelő képességét.
Így tehát igencsak aggályos az eddigi tapasztalatok fényében, hogy a nemrégiben aláírt bérmegállapodásnak milyenek lesznek a garanciái, hiszen e tekintetben jottányit sem javult a helyzet. Igaz, 16 százalékra vállalt ígéretet ez a bérmegállapodás, de az önkormányzatoknál nem áll rendelkezésre a bérnövekedés alapjául szolgáló összeg vagy ennek a fedezete, mindössze 11 százalék körüli a béremelés forrása, az a forrás, amit ma az önkormányzatok magukénak tudhatnak. Ebbe a forrásba tartozik sajnálatos módon a nemzeti alaptanterv szűkülő óraszámai miatt elbocsátásra kerülő pedagógusok egy része is '98 szeptemberéből.
A harmadik szomorú megállapítás a pedagógus-bérmegállapodással kapcsolatban az, hogy a megállapodásnak áldozatául esett az az elképzelés, az a sokunk által támogatott elképzelés, hogy legyen egy helyi szinten felhasználható mozgó bér, vagyis a minőségi vagy többletmunka díjazására, differenciált díjazására alapot adó mozgó bér rendszere. Különösen most, amikor elég sok pluszfeladatot - egyelőre semmilyen formában nem finanszírozott pluszfeladatot - jelent a nemzeti alaptanterv bevezetése, az ehhez kötött helyi pedagógiai programok, helyi tantervek kialakítása. Ezt ma egyetlenegy intézményvezető, egyetlenegy önkormányzati vezető sem tudja differenciáltan és kellő mértékben finanszírozni az oktatási intézményekben. Így tehát nagy a veszélye annak, hogy ez nem lesz más, mint papírok gyártása, tessék-lássék papírok előállítása, ami mindenképpen ártalmas és elkerülendő.
A negyedik szomorú megállapítás, hogy idén is elmaradt egy önálló oktatási bérrendszer, bértábla kialakítása. Valamennyien látjuk ma már azt, hogy a 650-700 ezer közalkalmazott nem sorolható be egy egységes közalkalmazotti bérrendszerbe kellő módon és igazságosan, oly módon, hogy a szakma sajátosságait, specifikumát is figyelembe vegyék ezek, mert nagyon eltérő egy ápolónő, egy egyetemi tanár, egy önkormányzatban dolgozó adminisztrátor, titkárnő vagy akár egy önkormányzat által fenntartott köztisztasági hivatal alkalmazottjának a munkakörülménye, képzési rendszere és így a díjazása is.
Minimum három önálló szakmai bértáblára van tehát szükség a közalkalmazottiság rendszerén belül. Ez elmaradt. Kidolgozhat ilyet egy ellenzéki párt vagy akár egy kormánypárt is, az egy kétségbeesett vagy csak a választóknak szóló propagandagesztus lesz. Ezt egyedül az éppen hatalmon lévő kormány tudja megtenni, hiszen az ő felelőssége végigmenni az érdekegyeztetés csatornáin, az ő felelőssége elfogadtatni ezt a szociális partnerekkel. Ha ilyen akciókra vállalkozik akár egy kormánypárt vagy ellenzéki párt, az sajnos hiábavaló és a mai egyeztetési rendszerhez nem illeszkedő elképzelés. A kormány ezt a felelősségét elmulasztotta, és ezt nem fogja pótolni az sem, ha akár az SZDSZ, akár valamelyik ellenzéki párt egy ilyet letesz az asztalra.
A harmadik pont - nagyon röviden kiemelve csak -, hogy mik a sokat emlegetett és szükséges tartalmi modernizáció forrásai a '98-as költségvetésben. Az egyik pont a szűkösségről, a szűkülésről, a másik pont pedig a pazarlásról szól. Nézzük azt, hogy valamennyien tudjuk, hogy a pedagógusok bére látható módon nem ad kellő fedezetet ahhoz, hogy önmaguk egyéni képzésére, önmaguk egyéni szakmai fejlesztésére jelentős forrásokat félre tudjanak tenni, különösen akkor, ha még gyerekeket is akarnak nevelni ebből a bérből. Éppen ezért indokolt, hogy külön szakkönyvtámogatással vagy más módon az ő szakmai egyéni képzésüket támogassuk a költségvetésből. Ez indult el a közoktatási törvény módosításával, ahol a pedagógusok szakkönyvvásárlási támogatására vonatkozó paragrafusokat fogadtunk el. Akkor a minimálbérrel megegyező összeget kívántunk adni a pedagógusoknak. Ezt a tavalyi évben, a '97-es költségvetésben már a kormányzat csökkentette oly módon, hogy terhelte adókkal, járadékokkal, és csak az ily módon csökkentett összeget adta oda, nettóban - talán így mindenki jobban érti ezt a dolgot - kapták meg a pedagógusok. A következő évben újabb trükköket talált ki feltehetően a pénzügyi kormányzat, hiszen eddig az éppen a tárgyévben létező minimálbér összegét csökkentette adóval.
Most nem csökkenti adóval, csak éppen megváltoztatott egy napot a naptárban: nem '98. január 1-jétől érvényes minimálbér, hanem '97. december 31-éig érvényes minimálbér összegének az 50 százalékát kívánják adni. Kisstílű, pitiáner huzakodás 1000-1500 forinton, megalázva a pedagógusokat, semmibe véve azt a célt, hogy ez az ő egyéni szakmai fejlesztésük érdekében szükséges forrás, és szerintem lejáratva azt a kormányt is, amely ilyen módon jár el, próbálva átverni azokat, akiket másik kezével pedig szakmai tekintetben felemelni kíván.
A másik a szükségtelen pazarlás. Ebben az évben is közel 3 milliárd forintot szánunk majd a pedagógusok továbbképzésére, illetve a pedagógus-szakvizsga kialakítására. Három és fél milliárd forint nagy összeg egy ilyen rendszerben, ahol napi filléres gondokkal küszködnek az intézmények. A baj azonban az, hogy ebben az évben is elköltöttünk 3,4 milliárd forintot pedagógusok képzésére, továbbképzésére botrányos körülmények között. Kiszórtunk az ablakon ellenőrizetlen formában nem létező kft.-knek, a képzést el nem végző vagy nem kellő színvonalon elvégző cégeknek közel 3 milliárd forintot. Ennek egy része sok esetben jó helyre került, olyan helyekre, hogy maga az iskola vállalta, mint gazdasági vállalkozás, saját pedagógusainak a továbbképzését saját pedagógusai által. Mondhatjuk erről, hogy ügyes - csak éppen azt a célt nem szolgálja, hogy valódi többlettudást, valódi szellemi profitot képezzünk ebben a szférában a 3 és fél milliárdos összeg felhasználásával. Baráti osztogatásra vagy ablakon való kiszórásra használtunk fel egy ilyen nagy összeget. Ezt így megismételni semmi értelme nincs! Most is úgy fogunk szavazni erről az összegről, hogy a kormánynak nincs még elképzelése a pedagógus-szakvizsga rendjéről, céljáról, rendszeréről, nincs akkreditálva a pedagógusok továbbképzésének rendje.
(12.00)
Az ezt folytató intézmények akkreditációja nem indult el. Ennek így semmi értelme nincsen.
Végezetül a Fidesz javaslatairól két-három mondatban, mert az idő nagyon szalad. A javaslataink öt pontból állnak.
Az első: a közoktatási normatívák megemelése a várható inflációt elérő mértékben, a mai finanszírozási szint megtartása érdekében. Ebből kiemelve néhány normatívát, radikálisan növelni kell az esélyteremtés érdekében a kollégiumi ellátás normatíváját, a kistelepülések normatíváját, amit a Horn-kormány nulla százalékkal kíván emelni, épp a legkritikusabb helyzetben lévő kistelepülési oktatási normatívát, a kistelepülési önkormányzatok összefogásának a legjobb formáját, a társulások támogatását.
A második: radikálisan növelni kell a tankönyvvásárlás, a gyerekekhez, a családokhoz eljutó tankönyvvásárlás fedezetét, és külön kell választani az informatikai támogatásból a hagyományos és klasszikus könyvtári fejlesztés normatíváját is, mert nem helyes dolog az, hogy az amúgy kívánatos Internet-fejlesztés felegye, megegye az iskolai könyvtárak szinten tartásának összegét, ezt a nem túl bőséges összeget.
A harmadik pont: a nemzeti alaptanterv bevezetéséből adódó többletfeladatok elvégzése érdekében a pedagógusokat jobb bérhelyzetbe és jobb pénzügyi helyzetbe kell hozni. Ennek nyilván az egyik módja: a normatívák emelésén keresztül valódi garanciákat nyújtani a kormány és a szakszervezetek által vállalt bérmegállapodás teljesítésére, ezt szolgálja az első pontban foglalt javaslataink sora. A második pedig a szakkönyvvásárlás és a pedagógusok számára az egyéni képzés lehetőségét szolgáló támogatások reálértékben való tényleges növelése és a kisstílű huzakodás abbahagyása.
A negyedik: a kéttanyelvű iskolák kiemelt támogatása annak érdekében, hogy a piacosodott, ma már gyakorlatilag a piacra szoruló idegen nyelvi képzés elérhető legyen azoknak a szülőknek a számára is, akik a piacon gyerekeik számára ezt saját jövedelmükből nem tudják megvenni, és a közoktatás keretei között tudják megszerezni, még ha kis mértékben, de tudják megszerezni a valóban versenyképes idegen nyelvi képzést az idetartozó, ilyen jövedelmi viszonyok között élő családok is.
Az ötödik: az iskolahasználók, tehát a szülők és a diákok szervezeteinek a finanszírozását szolgáló normatívák, iskolaszék, kollégiumi szék, illetve a diákönkormányzatok működését szolgáló normatívák helyreállítása a közoktatási törvény szellemének megfelelően.
Ezeket a javaslatainkat benyújtottuk, remélem, majd önök is támogatni fogják ezeket. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
